Budapesti hétköznapok
Tolnai kert: mindent szabad, ami nem tilos

Néhány éve reneszánszukat élték a fővárosban a különféle közösségi kertek. Talán nem volt olyan, amúgy sűrűn beépített kerület vagy lakótelep ahol ne nyílt volna legalább egy felparcellázott kert.

Jó móka volt, mi tagadás
A Leonardo kert a Tömő utca és Leonardo da Vinci utcák övezte egy már lebontott bérház helyén jött létre. Ezt a közösségi kertet a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) munkatársai hozták létre. Nem kellett sokáig toborozni, nagyon gyorsan összejött a szükséges létszám is a mintegy hatvan parcellára. Évekkel később is kevesen álltak odébb és nehezen lehetett újonnan érkezőként bejutni a Leonardo kertbe.
Kik-ki megművelte a saját területét,
termesztett paradicsomot, paprikát, cukkinit. Mások ültettek málnát, palántáltak epret. De volt fokhagyma, vöröshagyma, borsó és bab is bőven a kertben. A csapat összedolgozott és közösen tartotta rendben a közösségi területeket. Egy fúrt kút biztosította az öntözéshez szükséges vizet, egy kis fészerben ott voltak a közösen használható szerszámok is.
Természetesen voltak programok is bőven: zenés est, szalonnázás, ping-pongozás, közös borozgatások. Két lépésre az egyre jobban terjeszkedő Corvin sétánytól ez volt a nyugalom szigete. Amolyan falu a városban.
Józsefváros más részén is voltak már közösségi kertek. Olvasom, hogy a napokban nyitott a Tolnai kert.
Egyelőre tesztüzemben….
A kert minden nap reggel 8-tól sötétedésig lesz nyitva a látogatók számára. A kertet a játszóterekhez hasonlóan a kerületőrök nyitják és zárják.
A park látogatása minden vendég részére ingyenes.
Eddig a jó hír, ám üröm is vegyült az örömbe…
Nézzük a Tolnai kert házirendjét!
Tilos:
- állatot a park területére bevinni
- kerékpárral vagy gördeszkával behajtani
- a fákra felmászni
- az éjszakát a parkban tölteni
- a tűzrakás, szalonnasütés
Még jó, hogy fűre lépni szabad!
Szerző
Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?