Connect with us

Kerítésen innen

Palkovics nem eszi olyan forrón! – a miniszter visszautasította Freund Tamás MTA elnök ebédmeghívását

Freund Tamás
Megosztás

Freund Tamás, az MTA elnöke levelet írt a miniszternek, amiben komor hangon sérelmezte, hogy Palkovics László megváltoztatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szakértői testületek által felállított rangsorát, átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról.

Ellentmondásos döntések hálójában

Ennek legkirívóbb eseteként miniszteri döntéssel egy, a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott. Az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke azonnal le is mondott. Az MTA elnöke többek között erre az esetre hivatkozva is kérte levelében a minisztert, hogy vizsgálják ki az ügyet. Az elnök levelében meghívta Palkovicsot egy tisztázó megbeszélésre, amit egy ebéd keretében képzelt el az MTA-n.

Gyors válasz

Az atv.hu-hoz eljutott válaszlevelében Palkovics László mindenekelőtt az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat intézményei számára biztosított 22 milliárd forintos többlet-finanszírozást említi meg. De arra is felhívja Freund Tamás figyelmét, hogy újonnan létrejövő Nemzeti Laboratóriumok rendszere kezdetben mintegy 14 milliárd forint értékben támogatja a nagy, nemzeti kutatási együttműködésekben létrejövő laboratóriumok létrejöttét, de “a későbbiekben számuk bővülése is várható a jelenlegi 18-ról”.

Ezek azon túl, hogy a hazai kutatás-fejlesztésben alapkutatások tekintetében is az adott tématerületen meghatározóak lesznek, a hazai tudomány számára nemzetközi szinten is egyedülálló kapcsolódási lehetőségeket kínálnak a nemzetközi kutatási térben. A Nemzeti Laboratóriumok, csakúgy, mint az OTKA rendszere is jelentősen építenek a szereplők közötti bizalomra, ami alapvető feltétele bármilyen nemzeti Innovációs, vagy támogató kutatásfinanszírozási rendszer működésének”

Visszatámadás

A pályázat elbírálásába történő belenyúlásáról, ami az MTA-levél apropójául szolgált többek között ezt írja: 

“a jogszabály által biztosított lehetőséget a továbbiakban is fent kívánom tartani”.

Ennek legfőbb oka – teszi hozzá a miniszter -, hogy az elmúlt, több mint 30 évben az OTKA döntéseket meghozó mindenkori vezetésnek nem volt érdemi eszköz a kezében arra, hogy a kollégiumi döntéseket objektív kontroll alá vesse. “Ezért a kiváló hírnévnek örvendő OTKA rendszer a mindenkori kutatók, pályázók felett egyben megkérdőjelezhetetlen hatalommal is rendelkezett,

a döntések harmadik fél általi felülvizsgálatára nem nyílt valódi lehetőség. A források elosztásának módja érdemi kontroll nélkül zajlott”

A levélnek e kérdéssel fogalakozó részét ezzel a visszavágással zárja a miniszter:

 „Hét projekt esetében az OTKA-kereteken felül, a korábbi Élvonal konstrukció maradványának terhére történt támogatás. Ez a plusz forrás tehát az OTKA döntési területén kívül került “allokálásra”, pusztán technikailag kerül az OTKA pályázataiban kezelésre.

Ugyanakkor az, hogy néhány kutató ügye ezzel kapcsolatban nevesítésre kerülhetett, jól jelzi az OTKA rendszerben aláírt titoktartási nyilatkozatok értékét és kérdőjeleket vet fel az objektivitás és szakmaiság kérdésében.

A bizalom és hitelesség az ilyen ügyek kapcsán sérül igazán, főleg, hogy nem egyedi esetről van szó, nyílt titok, hogy a kollégiumi rangsorok rájuk vonatkozó részét a pályázók egy része még a döntés előtt ismeri”

Ebéd, kösz nem vagyok éhes!

„Az ebédre való meghívását köszönöm, ugyanakkor hasznosabbnak látnám azt követően, ha az együttműködés érdemi kezdeményezései – akár például a Bolyai pályázatok, akár az EISZ finanszírozása kapcsán – az MTA oldaláról megtörténnének, különösképpen az elmúlt, feszültségekkel terhelt időszak tükrében – válaszolja Palkovics László arra, hogy Freund Tamás a hozzá írt levele végén felvetette: a részletek tisztázása érdekében szívesen vendégül látná egy ebédre az MTA-székházban.

“Bízom benne, hogy a fentiek világossá tették döntésem hátterét és céljainkat a kutatói kiválóság jövőbeli finanszírozását tekintve”

– zárta levelét a miniszter.

Előzmény

NER

 

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.09.11 00:53 at 00:53

    A jollakott oriascsecsemo koszoni, de marad bunko, mert meg a vegen Freundnak igaza is lehetne. Viszont mi a francot kepzelt Freund, miert akarnak kuratoriumot az MTA nyakaba, miert is verte szet az MTA-t orban? Mitol tud ennyire elhulyulni egy ertelmes, tanult ember? Kezdem azt hinni, hogy minden tudos olyan elhetetlen, mint annakidejen a zsenialis Janossy professzor volt, aki egy zseni volt , de a cipojet keptelen volt befuzni – kis tulzassal…. Kar, hogy ezek szerint Freund is hasonlo kaliberu tudos

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük