Törvény-e a „törvény”?

Az Akadémia ma még hivatalban lévő elnöke, Lovász László szerint igen. De vajon valóban így van-e?

„A törvényt tisztelni kell akkor is, ha nem tetszik”

– mondta Lovász László. Ám a „keresztény szabadságot védő illiberális demokrácia” idején ez az álláspont – amely demokratához illő, ha demokrácia van – védhetetlennek tűnik.  A Fidesz 2010 óta rendszeresen úgy „alkot” „törvényt”, hogy megszegi, megsérti a törvényalkotás szabályait. „Törvényeinek” többsége nem minősíthető törvénynek; lényegében törvény álruhájába öltöztetett önkényről van szó csupán. Ez az önkény hol brutális, mint az Akadémia vagy a CEU, vagy éppen a kezdet kezdetén a magánnyugdíjak stb. esetében; hol kegyeskedő, az áldozatot megvásárló, kegyúri, mint a Corvinus esetében: de mindenképpen önkény.

Egyáltalán: alkothat-e törvényt olyan hatalom, amely önmagát a törvények fölé, tehát törvényen kívülre helyezi..?

Alkotmánysértés

Amikor Lovász László demokratához méltó álláspontot hangoztat az „illiberális demokrácia” idején, tulajdonképpen alkotmánysértést követ el. A Magyar Köztársaság máig legitim alkotmánya ugyanis kimondja:

SENKINEK A TEVÉKENYSÉGE SEM IRÁNYULHAT A HATALOM ERŐSZAKOS MEGSZERZÉSÉRE VAGY GYAKORLÁSÁRA, ILLETŐLEG KIZÁRÓLAGOS BIRTOKLÁSÁRA. AZ ILYEN TÖREKVÉSEKKEL SZEMBEN TÖRVÉNYES ÚTON MINDENKI JOGOSULT ÉS EGYBEN KÖTELES FELLÉPNI.

Mellékes, de megjegyzem: ezt a passzust a Fidesz alaptörvénye is átvette, szó szerint…

Nix ugribugri!

Ahol a „demokrácia” illiberális, ahol például a „kormány” az Alkotmánybíróság által is rárótt kötelességét sem teljesíti; ahol képviselői kérdésekre, interpellációkra sem válaszol, hanem ordenáré módon sorosozik, bérencezik (s milyen unalmas, monoton módon – régebben legalább volt valami változatosság: hol konrádoztak, hol hellereztek, hol kertészeztek, hol meg alföldiztek stb….), ott minden, ami demokráciára emlékeztet, csupán álca. Az önkény addig terjed, ameddig az erő – nix ugribugri!

A Fidesz a maga „törvényeinek” többségét egyéni indítványként nyújtja be, kerülendő minden érdemi egyeztetést; a „parlamentet” pedig folyamatosan kivételes módban üzemelteti. Csak emlékeztetek arra, hogy ez az eljárás durván jogsértő: a képviselői jogosítványok alkotmányellenes, önkényes kiterjesztését jelenti, tehát gyalázatos visszaélés a jog adta lehetőségekkel; másképp fogalmazva: a jognak a jogalkotói szándék ellenében való fölhasználását jelenti. Ebben az értelemben tehát minden ilyen módon elfogadott, lényegében a „kormány” – normális országban általában büntetendő –szándékait tükröző „törvény” valójában jogsértés.

Putyini módra

Az alkotmányban szereplő szöveg persze belső ellentmondást tartalmaz: addig értelmezhető és elvileg érvényesíthető, ameddig a kizárólagos hatalombirtoklásra irányuló törekvés nem sikeres. Ám ha az már megvalósult – legalábbis nagyrészt –, akkor milyen „törvényes” út marad az ellenállásra? Amikor akár azt is megteheti a hatalom, hogy uszításnak minősíti a még oly gyenge, a „törvényeket”, sőt, az illemet is aggályosan betartó tiltakozást? Putyini módra „tömeges lázadásnak” is fogja majd minősíteni, ha eljön az ideje…

TERMÉSZETESEN NEM IGAZSÁGOS ÉPPEN A VILÁGHÍRŰ MATEMATIKUST, LOVÁSZ LÁSZLÓT ALKOTMÁNYSÉRTŐ MAGATARTÁSSAL MEGVÁDOLNI, AMIKOR AZ A MAGATARTÁS ÁLTALÁNOSAN JELLEMZŐ. AZ AZ ÉRZÉSEM, HOGY BECSÜLETES EMBER MÓDJÁRA VERGŐDIK JELENLEGI HELYZETÉBEN. DE HA AZ AKADÉMIA SEM ÁLL ELLEN, A VÉGSŐKIG TILTAKOZVA, AKKOR KICSODA..?

Mi van az Alkotmánybírósághoz küldendő beadvánnyal?

– senki sem emlegeti, mintha soha senki sem beszélt volna róla: sem az ellenzéki pártok, sem az Akadémia. De ha netán mégis benyújtja valaki, aki jogosult rá, akkor miért kell a döntés előtt elfogadni a „törvényt”, amely csupán durva erőszak? Miért kell, úgymond, kényszerűen, de behódolni? Miért kell a „törvényhez” alkalmazkodva jelölteket megnevezni? A szembeszegülésnek normális, alkotmányos módja volna annak megtagadása! Hiszen senki sem kényszeríthető arra, hogy akarata ellenére valamit tegyen, vagy ne tegyen: ezt mondja a Btk. is, a kényszerítés bűncselekményét tárgyalva…

Az önkény története

Ennek a „törvénymódosításnak” egész története az önkény története, kezdve a megalázó 54 perccel. Ha azt akkor az Akadémia – nem fölháborodva, hanem kinevetve! – visszautasítja, ma vajon rosszabb helyzetben volna? Ha követelte volna az érdemi egyeztetést és Palkovics leváltását, talán megvonták volna az akadémikusok címeit, kitüntetéseit..?

Lehet-e segíteni olyanokat, akik dacára a világméretű támogatásnak, végül is meghátrálnak holmi „törvény” előtt?! Azt a támogatást a „kormány” semmibe se vette – de vajon nem ugyanazt csinálta az Akadémia is..?

Elfogadni a Corvin-láncos, Orbánt támogató ökörségeket és aljasságokat hadováló Maróth Miklós kihívóan arcátlan jelölését: nagyjából olyan, mint tudomásul venni azt a bizonyos 54 percet. Mit lehet erre mondani..?

Orbán új mederbe tereli az MTA-t, mint Sztálin elvtárs a makrancos folyókat