A rezsim eszelős provokációra készül Budapest szívében

A trianoni békeszerződés századik évfordulójára készülve nem tétlenkednek Orbánék. Kiszivárogtatták Kossuth téri emlékmű-tervüket, amely szerint ott majd az 1913-as állapotok szerint felsorolják az akkori Magyarország összes településének nevét. Állítólag ez jelképezné a nemzeti összetartozást. A Városi Kurírban olvashatták Bauer Tamás véleményét. (Itt és itt.) Alább pedig TGM és Egry Gábor történész segít tisztázni néhány további részletet is.

Csapások és visszacsapások végtelen ciklusa

Tamás Gáspár Miklós a Klubrádiónak adott nyilatkozatában (itt meghallgatható) rámutatott: igazságtalanságok hosszú sora vezetett a tragédiához. A Trianon előtti Magyarország területén évszázadok óta a román, szlovák, szerb és más kisebbségek javára tolódott el a népesség aránya. A dualizmus korában egyre durvuló „magyarosítási” politika és asszimilációs nyomás pedig borzasztó hatással járt:

„Magyarország morális értelemben a fő ellenségnek számított az első világháború idején.”

Az 1913-ban Magyarországhoz tartozó falvak és városok elvesztését gyászoljuk?

„Azoknak a településeknek a többsége román, szlovák, szerb, ruszin, ukrán többségű volt”

— figyelmeztetett az idézett beszélgetésben TGM.

„A trianoni határok természetesen abszurdak, mert színtiszta magyarlakta területeket is az új államokhoz csatoltak.”

Ez egy több évszázados, másik irányú igazságtalanság után következő „visszacsapás” volt, de most már valahol

szükség volna ennek a ciklusnak a megszakítására

— a kölcsönös igazságtalanságok és üldözések és megkülönböztetések és elnyomások évszázadai után — folytatta TGM. Most már talán mégis a kiengesztelődés és a békesség és a testvériség volna a lényeg, nem pedig Budapest közepén románellenes és szerbellenes és szlovákellenes emlékművet avatni, mert persze erről van szó.

A megoldás egyszerű: ne legyen!

A Kárpát-medence népeinek több évszázados konfliktusai után egy tisztességes államnak 2019-ben nyilvánvalóan egyetlen feladata lehet: megkísérelni a megbékélést és a testvériséget az egymásnak sok szenvedést okozó nemzetek között.
Az Orbán-rezsim emlékmű-terve által felvetett problémának a „legkézenfekvőbb megoldása, hogy egyszerűen: ne legyen. Ez semmire se jó, természetesen. Nyilvánvalóan csak arra jó, hogy serkentse a nacionalizmust. Ráadásul ez az emlékmű teljesen üres, teljesen elvont nacionalizmus a nem ismert szomszédainkkal szemben. Eközben pedig szerte az országban elképesztő tudatlanságot tapasztalni nemcsak a szomszéd népekről, de a határon túl élő magyar kisebbségekről is — mondta el Tamás Gáspár Miklós.

Egry Gábor: Végre egy irredenta emlékmű?

„A veszteségmegidézés elhárítását, a ma is élő összetartozás szimbolikus kifejezését hangoztatják az új Trianon-emlékmű esetében is. A tervek azonban egyértelművé teszik: az Orbán-kormány első, hivatalosan is irredenta emlékműve készül az Alkotmány utcában”

— olvashatjuk a legutóbbi HVG-szám Vélemény rovatában, Egry Gábor történész, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója cikkében.

Az az állapot, amit az Orbán-féle emlékmű hirdetni akar, „az 1898. IV. tc. alapján megkezdett és 1912-ben lezárult helységnév-magyarosítási folyamat végeredményét tükrözte.”

„Bánffy Dezső tervei ellen a nemzetiségek képviselői – magyarbarát szászoktól a magyarokkal nem szimpatizáló románokig – szinte egyöntetűen tiltakoztak. A törvény kimondta, hogy minden magyarországi településnek csak egyetlen, magyar hivatalos neve lehet.”

Ez pedig számtalan ostoba, értelmetlen erőszakoskodásnak számító helységnév-barkácsoláshoz vezetett, ami csak tovább mérgesítette a később egészen Trianonig vezető helyzetet – emlékeztetett Egry Gábor, kiemelve a Trencsén megyei Tepla (Hőlak lett belőle), vagy az Ung vármegyei Sztricsva (Eszterág lett) szomorú példáját.