Kerítésen innen
Tudja, mi az „alapvető jelentőségű vállalkozás”? Ne érezze kellemetlenül magát, ha nem, majd a GVH rájuk bök

Kötelezhetné az alapvető jelentőségű vállalkozások tulajdonosait a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy értékesítsék a vállalkozásuk részét vagy egészét, ha veszélybe kerülne az ellátásbiztonság – ez szerepel egy márciusban társadalmi egyeztetésre benyújtott salátatörvény-tervezetben.

Spar-szag van?
Új fogalom kerülne a versenytörvénybe: az alapvető jelentőségű vállalkozásoké. Arról, hogy melyek ezek, a GVH dönthetne, majd szigorúan fel is léphetne velük szemben a versenyhivatal.
A többek között a versenytörvény módosítását is tartalmazó javaslat szerint a GVH versenyfelügyeleti eljárásban dönthetne arról, hogy egyáltalán melyek az alapvető jelentőségű vállalkozások, ez a fogalom ugyanis eddig nem volt része a törvénynek. Ennek megállapításához az alábbiakat kellene vizsgálnia a GVH-nak:
- a vállalkozás piaci részesedését,
- pénzügyi erejét, vagy más erőforrásokhoz való hozzáférését,
- vertikális integráltságát, illetve az egymással egyéb módon összefüggő piacokon való tevékenységét,
- versenyben releváns adatokhoz való hozzáférését,
- az általa nyújtott szolgáltatás, illetve előállított vagy forgalmazott áruk fogyasztók, vagy a gazdaság szempontjából alapvető jelentőségét, illetve
- minden olyan tevékenységét, amely harmadik felek, vagy a fogyasztók szempontjából jelentős ahhoz, hogy hozzáférjenek a beszerzési és értékesítési piacokhoz, amellyel befolyást tud gyakorolni a harmadik felek üzleti tevékenységére.
GVH: tilt, meghatároz, korlátoz….
Az alapvető jelentőségű vállalkozásokkal szemben rögtön rendkívül széles jogköröket is kaphat a GVH. Többek között megtilthatja a vállalkozásoknak, hogy a saját ajánlatukat kedvezőbben kezeljék az üzletfeleik ajánlatánál, valamint az üzletfelei által gyűjtött adatok felhasználását is erősen korlátozhatja.
Előírhat tájékoztatási kötelezettséget is, valamint “amennyiben az alapvető jelentőségű vállalkozás nem tudja ellátni a működését, vagy olyan helyzetbe kerül, amelyben fennáll annak közvetlen veszélye, hogy nem tud eleget tenni kötelezettségeinek”, akkor a GVH az ellátásbiztonság érdekében kötelezhetné
- az érintett cég tulajdonosait a társaságban meglévő tulajdonrészük részben, vagy egészben történő értékesítésére,
- a társaságot eszközök átadására kijelölt szolgáltatónak költségalapú díj melletti üzemeltetésre,
- a társaságot vezető testületében más vezető állású személy megválasztására vagy kinevezésére
- tagsági részesedések más tulajdonosok részére történő átruházását, és felfüggesztheti a tagsági részesedéshez kapcsolódó szavazati jogokat
- az igazgatóságot a közgyűlés összehívására.

Egyeztetés, na az volt…..
A törvényjavaslat társadalmi egyeztetése március 22-ig tartott, a parlament elé azonban még nem került a versenytörvény módosítását is tartalmazó jogszabálytervezet. A hír megjelenését követően emailben reagált a GVH. Azt írták, hogy
„a szabályozás nem példa nélküli az Európai Unióban, hiszen a német versenyhatóság hasonló jogosultságokkal rendelkezik.”
A Versenyhivatal azt is közölte, hogy az
új hatáskör alapvetően preventív célokat szolgált.
Elmondásuk szerint a törvényjavaslatban szereplő módosítások hozzájárulhatnak a GVH
“hatékony jogalkalmazói tevékenységéhez, eredményes feladattellátáshoz, végső soron a tisztességes piaci verseny és a magyar fogyasztók védelméhez.”
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa