Bulvár
Tűpontos! Csillagjegyek, erre számíthattok a 26. héten: izgalomban tuti nem lesz hiány!
Az ezévi 52 hétből a 26.-at tapossuk, szóval kevesebb van előre, mint hátra… Ez ne töltse el szomorúsággal, hiszen 2022 után 2023 következik és lássuk be, ezek csak számok! Nézzük, ki-ki mire számíthat! A hét sok izgalmas dolgot tartogat a csillagjegyek szülötteinek.
Nyilas
A hét első felében
nagyon erős lehet benned az igazságérzet, így előfordulhat, hogy akár nagyon hevesen és nagy energiákkal is küzdeni leszel képes egy olyan ügyért, mellyel azonosulsz, vagy valakiért, akit arra érdemesnek tartasz. Légy bátor, őszinte és becsületes, de közben önmagadra is gondolj. Csak olyan szituációba menj bele, ahol te magad is biztonságban maradsz.
A hét második felében
az akkumulátoraid újratöltésére lehet szükséged, amit a legjobban szeretteid körében tehetsz meg. Igyekezz most kerülni minden konfliktust ígérő szituációt és még egy olyan helyzetben is igyekezz higgadt maradni, amikor valaki kellemetlenül viselkedik a közeledben. Ne rontsd el a hangulatot és ne hagyd azt sem, hogy feleslegesen rongálják az idegeidet.
Bak
A hét első felében
meglátod az értelmet abban, hogy általában te kedves és segítőkész vagy a környezeteddel, mivel pont ugyanezt kapod vissza most sokszorosan az élettől. Bókok, meghívások, ajánlatok érkezhetnek, de annak is van esélye, hogy a pénzügyi helyzeteden lendít a sors most egy nagyot. Ezekben a napokban könnyedén simíthatsz el vitákat, nézeteltéréseket is, mivel szavaid megnyugtatóan hatnak másokra.
A hét második felében
bátran és kezdeményezően léphetsz fel egy helyzetben, de eközben fokozottan hallgass a megérzéseidre is, különösen egy ismeretlennel kapcsolatban, aki akar, vagy kér tőled valamit majd. Légy vele udvarias, de közben őszinte is. Ne kelts olyan látszatot, hogy elfogadod, amit mond, ha nem így van, mivel ez konfliktushoz vezethet végül.
Vízöntő
A hételső felében
A hét első fele alkalmas lehet új kapcsolatok építésére, de a régiek ápolására is egyaránt. Ezekben a napokban bátrabban és kezdeményezőbben léphetsz fel másokkal szemben, ami jó alkalmat ad arra is, hogy egy régebbi kapcsolatodat felújítsd, vagy egy esetleges szunnyadó konfliktust feloldj. Most lehet erőd és bátorságod megtenni az első lépést, gyakorolhatsz gesztust anélkül, hogy azt visszalépésnek éreznéd.
A hét második felében
viszont már olyan helyzetekben is előtörhet belőled az őszinteség, amelyekben eddig a csendes kompromisszumok híve voltál. Most jöhet el az idő, amikor megelégelsz egy kellemetlen szomszédot, helyre tehetsz egy szemtelen rokont, vagy beolvashatsz valakinek, aki egy ideje már a bögyödben van.
Halak
A hét első felében
szenvedélyes kapcsolatok jellemezhetnek, ami nem csak pozitív, hanem negatív értelemben is összekuszálhatja körülötted a dolgok menetét. Most szókimondóbb, őszintébb lehetsz a szokásosnál is és ez nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog körülötted. Számíthatsz egy kis érzelmi hullámvasútra a partnereddel, vagy az egészen közeli szeretteiddel is, de ez nem okoz majd hosszú távú problémát a viszonyotokban.
A hét második felében
egy szerencsés fordulat új lehetőséget hoz az életedbe, melyet jó szándékkal, segítőkészen kell kihasználnod és akkor a siker megsokszorozódik majd számodra. Most egy esemény, kedvező pénzügyi fordulatot hozhat, amely előbbre hozhatja egy terved megvalósítását, vagy arra ad lehetőséget, hogy az eddigieknél egyel nagyobbat, merészebbet gondolj.
Szerző
Friss
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája
- A hétvégén bekeményít az időjárás
- Novák Katalin a rehabilitáció útján? – A lemondott köztársasági elnökasszony felajánlkozott a péknek
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek rossz híreket hoztunk
- (Nagyon)Kisnyugdíjasunk besokallt: kenje a hajára Orbán úr a „tiszteletét”, én sem érzek így maga iránt!
- Orbán: „mi már Trumpok voltunk Trump előtt is”, Trump ezért „nem a megváltónk, hanem a harcostársunk…” – Pólóforradalom Brüsszelben