Kerítésen innen
Ügy lezárva – Elmarasztalták a mentős diszpécsert aki hibázott Gálvölgyi János ügyében
Alig két hónapja, hogy május 10-én és az azt követő napokban az ország egy emberként aggódott Gálvölgyi János életéért, miközben szinte senki nem értette, hogy lehet, hogy az Országos Mentő Szolgálat nem szállította kórházba a művészt. A belsővizsgálat most zárult le.
A mentésirányító rosszul döntött
Az OMSZ a Naphire.hu utána járt a vizsgálat eredményének, amelyről a szolgálat levélben tájékoztatta a szerkesztőséget:
Az intézkedések szakmai értékelése szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába („P1 riasztás”) sorolta. Ennek következtében a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldésére nem került sor. Egy másik mentésirányító az ismételt hívások kezelésekor kommunikációs hibát vétett. A felelősség megállapítása elmarasztalást vont maga után.
A nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni. Közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de szakmai protokollunk alapján kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni-írták.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….