Tech - Tudomány
Új fizetési rendszert tesztel a Lidl – Nálunk meg megy a rángatózás az elektronikus jegy körül

Egy egészen új típusú fizetési rendszer tesztje folyik a Lidl spanyolországi hálózatában. Ezzel az áruházlánc igyekszik megtörni a Google és az Apple hasonló rendszereinek piaci uralmát.

Coki a bankoknak?
Amennyiben sikeres lesz a teszt, akkor nem csak a bevezetőben említett világóriások mellé érkezik be a lánc, de jókora összeghez is jut a fillérek jóvoltából amiket egy-egy vásárlásnál megspórol, hiszen nála marad az a 0.15 és 0.2 5% között mozgó összeg, amit eddig a tranzakció bonyolítójának fizetett, márpedig ha a Lidl forgalmát vesszük alapul, ez is egy kisebb vagyon.
Az azonnali közvetlen nyereség mellett más érv is szól a rendszer fejlesztése mellett, méghozzá az, hogy így fontos adatokhoz jut látogatói vásárlási szókásásainak feltérképezésével.
Nincs ingyen ebéd, ki tudná ezt jobban, mint a Lidl?
Természetesen a multi tudja, hogy semmit sem adnak ingyen, ezért azoknak, akik letöltik a vásárláshoz szükséges app-ot, és használjál is azt, különféle kedvezményekkel kedvesednek.
A kedvezményeken túl, mivel ismerik és feldolgozzák az egyes vásárlók kedvenc termékeit, azokat, amiket visszatérően vásárolnak, hasonló új termékekről személyre szólóan tájékoztatják is az applikáció segítségével.
„A Lidl Plus a Lidl digitális fejlesztésének része” – mondta a Lidl Németország digitális igazgatója, Dominik Eberhard FAZ a Lidl Plus alkalmazás indításakor. (Frankfurter Allgemeine)
A „Lidl Pay” rendszer, ha Spanyolországban sikeresen zárul a teszt, az összes európai egységben bevezetik, ennek pontos időpontja még nem ismert, de sokan úgy vélik, hogy amennyiben a tesztet megkedvelik a vásárlók, akkor már 2020-ban megtörténhet az áttörés.
Biztató vizsgálatok és elgondolkoztató valóság
A PWC tanácsadó cég által végzett felmérés szerint a 30 év alatti németek 46 százaléka fizet az okostelefonnal, vagy a táblagéppel. A 60 év felettiek körében ez 12 százalék. A mobil fizetési rendszereket minden negyedik német használja. Hollandiában és Belgiumban a fogyasztók mintegy fele már használja okostelefonját fizetésre.
Természetesen -mint minden jó dolognak ennek is megvan a maga árnyoldala. Gondoljunk csak arra, hogy szaporodik azoknak a cégeknek a száma, melyek rendelkeznek az adataink felett. Ami viszont biztató, hogy legalábbis ez esetben a döntés a miénk, csatlakozunk, vagy nem? Akarjuk-e kihagyni a pénztári sort, helyette úgy fizetünk, hogy telefonunkkal leolvassuk az árú kódját és már vihetjük is.
Nálunk meg…
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője