Connect with us

Sport

Új vízitúra-megállóhelyet adtak át Siófokon

Megosztás

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon.

A létesítmény megvalósításához az Európai Unió 188,6 millió, a Nemzeti Sportközpontok 26,7 millió forinttal járult hozzá

Az egyik szabadstrand melletti területen megvalósult beruházás részeként vadonatúj csónakházat, öltözőket, vizesblokkokat, továbbá számos eszközt – túra-, illetve sit-on top kajakokat, surf skiket, sárkányhajókat, lapátokat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS modulokat és más kiegészítőket – adtak át, amelyeket a helyi sportoló fiatalok azonnal kipróbálhattak.

Az ünnepélyes átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul kitűző uniós projekt segíti a sportvezetés céljainak elérését, hogy mindenki sportoljon. Ez a megállóhely gyönyörű helyen létesült, vízisportolási lehetőséggel kiegészítve a már meglévő balatoni futó és kerékpározási lehetőségeket – tette hozzá.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a szövetség az elmúlt 4-5 évben már több kajak-kenu pont kiépítésében közreműködött az országban, amely programmal nemcsak az élsportolókat, hanem mindenkit kiszolgálva igyekeznek az uniós forrásokat „termőre fordítani”. Kiemelte, hogy ebben a projektben a fejlesztő Nemzeti Sportközpontok és a szakmaiságot adó MKKSZ együttműködése jól vizsgázott.

„A siófoki vízitúra-megállóhely példaértékű, professzionális munka, amelynek minden elemére az átgondolt szakmaiság jellemző” – fogalmazott.

Vízi sporteszközök az újonnan átadott siófoki vízitúra-megállóhelyen a Deák Ferenc sétányon. Fotó: MTI/Varga György

Az átadón a résztvevőket, köztük helyi sportolókat, kajakozókat is arra biztatta, hogy nevezzenek az augusztus 16-án sorra kerülő Balaton-átevezésre

Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a siófoki helyszín alkalmas a tengeri szakágak felkészítésére is. Az ünnepségen részt vett Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos is.

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése című projekt keretében tavaly óta hét vízitúra-megállóhely (Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) újult meg, illetve létesült 659,2 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással. Fontos elv volt, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Kiss József, a projekt sajtófelelőse az MTI kérdésére elmondta,

a siófoki vízitúra-állomás a jövő héttől lesz nyitva, a szolgáltatások árait most dolgozzák ki

A balatoni projekt hivatalos zárása a koronavírus-járvány miatt később lesz, de valójában már a többi balatoni kajak-kenu pont is megnyitott. Mivel más-más az üzemeltető, ezért eltérőek lehetnek a szolgáltatások, illetve kölcsönzési árak – tette hozzá.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük