Kerítésen túl
Újabb csapást mértek az ukránok az egyik legnagyobb orosz olajfinomítóra
Az ukrán erők ismételt csapást mértek az oroszországi rjazanyi olajfinomítóra – közölte vasárnap az ukrán vezérkar. A közlés szerint a létesítményből robbanásokat és tüzeket jelentettek. Oroszország négy legnagyobb olajfinomítójának egyike a rjazani, ahol dízel és repülőgép-üzemanyagot állítanak elő.
Nem ez volt az első
Az ukrán erők a mostanit megelőzően pár napja mértek csapást a létesítményre. A vezérkar helyzetjelentése szerint az elmúlt napban az ukrán erők négy olyan területre mértek csapást, ahol orosz katonák, fegyverek és katonai felszerelések összpontosultak, valamint egy drónirányító pontra.
A kijevi katonai vezetés közlése szerint a szombati napon az orosz hadsereg 65 légicsapást hajtott végre ukrán állások és települések ellen, és 113 légibombát dobott le. Ezenfelül több mint 5000 tüzérségi támadást hajtott végre, köztük 104-et rakéta-sorozatvetőkkel, és 1969 kamikazedrónt vetett be. Szombat estétől vasárnap reggelig nyolc összecsapás történt.
A vezérkar vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 830 ezret, az ukrán erők szombaton megsemmisítettek kilenc orosz harckocsit, 14 tüzérségi rendszert és 40 drónt.
Az ukrán légierő reggel arról számolt be, hogy éjjel 72 orosz drónból 50-et lőttek le Ukrajna területe felett, kilenc pedig eltűnt a radarról.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A „dolgok állása”
A herszoni kormányzói hivatal arról tájékoztatott vasárnap, hogy előző nap négy ember sérült meg orosz támadások következtében, valamint két lakóházban keletkeztek károk. Harkiv megyében – a helyi kormányzói hivatal közlése szerint – hárman sérültek meg, a szumi régióban pedig egy ember.
Vadim Filaskin, Doneck megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a megszaporodott orosz ágyúzások miatt evakuálják a gyermekes csalásokat Krivij Rih és Komar térségéből.
A 110. ukrán gépesített dandár közleményében biztosított afelől, hogy nem fenyegeti az ukrán egységeket a körbezárás veszélye a donecki régióban lévő Velika Novoszilkában, amelyet az oroszok szinte teljesen elfoglaltak. Hozzátették, hogy a település teljes megszállása után sem tudják folytatni az orosz csapatok offenzívájukat.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!