Kerítésen túl
Szijjártó kemény-legény üzemmódban: ‘magyarok vagyunk és nem hülyék’ – majd aláírta amit kellett
Az uniós külügyminiszterek tanácsának szünetében a magyar tárcavezető kormánypárti médiumok újságíróinak tartott “sajtótájékoztatót”. Szijjártó még a tájékoztató hivatalos kezdete előtt kötetlenül azt mondta, utalva a tanácsülés hangulatára, hogy „minden felüdülés ahhoz képest, amin keresztülmentem ma.”
A bátor brüsszeli harcos szintén bátor gyalogja….
A világpolitikai helyzetet elemezve Szijjártó samesz arról beszélt, hogy Donald Trump hivatalba lépésével új helyzet áll elő, mert
“a liberális mainstream elveszítette a vezetőjét”
és mostantól az USA a patrióta oldalon áll és ezzel
“mi vagyunk a főáram”.
Szijjártó szerint azonban az EU tagállamai “nem látják a fától az erdőt” és ugyanazt a “kudarcba fulladt mantrát” folytatják mint az előző években. Ez alatt azt értette, hogy az EU több fegyvert akar Ukrajnába szállítani idén és ez megnehezíti Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit. Szijjártó hozzátette, hogy óriási bajnak tartja, hogy a külügyi tanácsülésen elhangozhat az, hogy
a szankciós károk nem veszteséget jelentenek, hanem az Európa biztonságában történő beruházások.
Ezúttal ezért csinált hátsót a szájából…
Majd rátért arra, hogy miért adta be a derekát ismét Magyarország és állt el a vétótól, amivel az Oroszországgal szembeni eddig szankciós intézkedések meghosszabbítását fenyegette. Egyrészt kijelentette, hogy Magyarország ugyan szívesen szerezne be máshonnan is energiát, azonban a szomszédaink és/vagy a szomszédaink szomszédai vagy drágán adják, vagy pedig nem végezték el a szállításokhoz szükséges beruházásokat. Ezért az Európai Bizottsághoz fordult a kormány, hogy biztosítson garanciát Magyarország energiaellátására vonatkozóan. De azt is mondta Szijjártó Péter, hogy
nem orosz kőolajból és földgázból lehetetlen Magyarország energiaellátása.
Az elfogadott nyilatkozatot az EU külügyi főképviselője és az Európai Bizottság adta ki
Ebben többek között a Bizottság elvárja, hogy minden harmadik ország tartsa tiszteletben: az uniós tagállamokat ellátó energetikai infrastruktúra integritása az EU biztonságát érintő kérdés. Leszögezi a nyilatkoztat, hogy a Bizottság és az uniós tagállamok továbbra is teljes mértékben elkötelezettek Ukrajna folyamatos támogatása mellett, és ezzel összefüggésben “segíteni fogják Ukrajna energetikai infrastruktúrájának helyreállítását, összekapcsolását és stabilizálását, amelyben a tagállamok, köztük Magyarország és Szlovákia, döntő szerepet játszottak”. A Bizottság ígéretet tett arra, hogy tárgyalások fog folytatni Ukrajnával Európa ellátásáról az ukrajnai gázvezetékrendszeren keresztül, Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel összhangban. Ebben az összefüggésben a Bizottság kész Magyarországot (Szlovákiával együtt) bevonni a folyamatba. Egy következő pont szerint a Bizottság megkeresi Ukrajnát, hogy biztosítékokat kérjen az EU-ba irányuló kőolajvezeték-transzferek fenntartásával kapcsolatban. Végül arra is emlékeztet az Európai Bizottság, hogy a RepowerEU nevű uniós alap támogatásai arra szolgálnak, hogy támogassa a tagállamok diverzifikációs projektjeit. Utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ebben az alapban – amelynek célja az orosz energiáról történő leválás – Magyarország számára 700 millió eurót különítettek el.
Ehhez azonban csak a jogállamisági feltételek teljesítése esetén lehet hozzájutni.
Szijjártó teljesítményétől aléltan….
Szijjártó Péter szerint óriási siker ez a nyilatkozat, de Magyarország nyomon fogja követni, hogy Ukrajna teljesíti-e ezeket a vállalásokat.
Mi magyarok vagyunk és nem hülyék
– mondta Szijjártó, előrebocsátva, ha esetleg az ukránok időt húznának, vagy zavarnák Magyarország energiabiztonságát, akkor más, Ukrajnát érintő ügyekben fog blokkolni a magyar kormány.
Fontos azonban leszögezni, hogy ez a nyilatkozat csak az Európai Bizottságot kötelezi, ráadásul olyan körülmények, tények szerepelnek benne, amelyek más uniós dokumentumban már fellelhetők.
Friss
- Időjárás, szerdától lassú változás
- Így gondolta Orbán Viktor a repülőrajtot?
- Két napra Fidesz-főfunkcik nélküli hely lesz Budapest – Balatonfüreden ‘zártkörűzik’ a pártelit
- (Nagyon) kisnyugdíjasunk újra plajbász ragadott, a címzett Orbán és a ‘töpörtyűalapanyag” képű minisztere
- Egy hete nyomjátok (…) ennyire ne nézzétek már le a saját szavazóitokat se! – Kapott Orbán hideget-meleget a posztjára
- Másodfokú döntés a Lázár miniszter kontra hódmezővásárhelyi nyugdíjas perében: utóbbi fizessen 10 ezer forintot
- Milyen sors várhatott Navalnij csapatára, amikor Putyin palotájáról tettek közzé egy filmet! – Hétvégi Lendvaiság…
- Több mint száz pert indítottak az oltásellenesek – A Föld meg lapos?
- Havas Henrik: mit várunk és kitől? – ‘Nincs kérdés…(már az sincs….)’
- Filmszemle Budapesten, egy legenda visszatért