Kerítésen túl
Újabb tüntetések a szomszédban
Eddig csak Szerbiában, illetve Szlovákiában voltak nagyobb tüntetések az éppen regnáló kormány ellen, most becsatlakoztak a románok is, akiknél még mindig tart az elcsalt, majd megsemmisített elnökválasztás sokkja, most az elcsalt választás „győztesének” támogatói vonultak utcára.
A kormány ellen tüntettek szombaton Bukarestben
Az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a tavalyi államfőválasztás első fordulójában legtöbb szavazatot szerző, a kormánypártok által szélsőjobboldalinak nevezett Calin Georgescu független jelölt támogatói tüntettek.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A kormánypártok által szélsőségesnek tartott AUR szervezte tüntetésen a román sajtó beszámolói szerint több ezren vettek részt. A tiltakozók délelőtt az Egyetem téren gyülekeztek román nemzeti színű zászlókkal, majd a Győzelem térre vonultak. A felvonulás résztvevőinek számát a rendvédelmi szervek négyezerre becsülték, és a téren is fogadta őket már egy tömeg.
Szerző
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes