Banánköztársaság
Ujhelyi István: Címeres Populisták Agresszív Cirkusza (CPAC)
„Nehezen vitatható, hogy a külsőségekhez és a propagandisztikus kirakati show-elemekhez, a professzionalitáshoz, illetve sokszor annak látszatához a Fidesz környékén mindig is jól értettek. Ez a politikában egy fontos képesség: a ma már óellenzékinek mondott pártok körében ez valójában soha nem volt meg, vagy legalábbis csak ideig-óráig tudták felvillantani. Ez ugyanis macerás, munkás dolog” – kezdte szokásos heti nyílt levelét Ujhelyi István „ENSZ-nagykövet (UN Tourism) és közéleti influenszer”.
CPAC: hány szuverenista fér meg egy csárdában?!
„Készülni kell, szervezni kell, mindenkinek tudnia kell a helyét és a dolgát, nem lehet csak úgy összecsapni a dolgokat. A Fidesz környékén pedig ehhez valóban kiváló szakemberek vannak (jah, korlátlan közpénzből könnyű persze megvenni a tehetséget), a lassú és tudatos építkezés, valamint tanulás végeredményeként látványos és hatásos programok kerülnek ki a kezeik alól: legyen az MCC dzsembori, Tranzit Fesztivál, de még Tusványos is ide sorolható, ahogyan a minapi Harcosok Klubja műsor (annak szánalmas tartalma nem a körítésen múlott) és a sokadik CPAC-rendezvény is. Mindezt azért szögezem le már az elején, mert nem lehet és szabad alábecsülni, hogy a hatalomból egyre jobban kiesni látszó politikai szervezet ehhez a típusú közösségépítéshez és szórakoztatáshoz tényleg ért. Egyre kevesebb hatásfokkal és érződik már az izzadtságszag a paravánok mögül, de ez alapvetően nem a látványteremtés szakmai hibája, hanem mert egyszerűen elfáradt a termék.
Hiába csomagoljuk szebb celofánba és teszünk rá egy árrés-sapkát, a szavatosságán mit sem segít.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Az elmúlt hét nagy politikai durranásának szánt CPAC-buli is ilyen volt.
De, hogy megelőzzem a felesleges harcosokklubos kommentárokat (nem mintha érdekelnének, persze, csak a facebook algoritmust és az elérést segítik, úgyhogy köszi), miszerint csak „lipsi visítás” a CPAC kritikája, gyorsan leszögezek megint valamit: még ha a szélsőjobboldali, sok helyütt levitézlett, megbukott, helyenként csak örök ígéretnek számító arcok egyfajta világválogatottját sikerült is csak Budapestre hozni, azért valóban voltak köztük fajsúlyos poszton lévő figurák is, ami kétségtelenül teljesítmény. Egy ilyen CPAC-bulit összehozni teljesítmény. Meg irdatlan pénz. És ha már itt tartunk,
kifejezett állampolgári elvárásom, hogy a rendezvényt szervező Alapjogokért Központ nemcsak úgy egyébként az általános működésével, állami- és ki tudja még honnan származó bevételeivel számoljon el mielőbb tisztességesen, de ennek a többnapos – láhatóan és tudhatóan állami, vagyis áttételes közpénz dotációban is feltételezhetően részesülő – CPAC-konferencia költségeivel is tételesen elszámoljon.
Ha egyetlen forint közpénz is volt benne, függetlenül attól, hogy mikor veszítette el közpénz jellegét, akkor jogunk van tudni. Ha pedig magán-adományokból sikerült mindezt összehozni, akkor pedig Magyarország szuverenitásának manapság oly fontos biztosítása miatt várjuk a tételes elszámolást, nehogy amerikai vagy más bűnös pénz legyen a dologban. (Hahó, Lánczi Tamás, meló van!) Ha nem teszik, nincs joguk másoktól sem átláthatóságot és befolyásmentességet elvárni.
A CPAC kapcsán azonban nem is pusztán annak pénzügyi háttere az érdekes
– bár, miként jeleztem, mai közéleti viszonyainkban az is kiemelt jelentőséggel bír. Sokkal inkább annak politikai tartalmára kívánnék rámutatni, amely összefüggésben van a mostani nyílt levelem elején megfogalmazottakkal, vagyis a Fidesz által kínált politikai termék szavatosságának romlottságával. Az tulajdonképpen a nevetségesség kategóriájába esik, amikor például Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a Patrióták frakciójának első alelnöke azzal érvelt az újkeresztény-szélsőkonzervatív dzsembori fontossága mellett, mondván: ideje erőt mutatni és kiállni az ellen, hogy bárki Brüsszelből mondja meg, hogy miként kell élnünk az életünket. Mondta mindezt egy olyan rendezvényen, ahol újkeresztény-szélsőkonzervatív arcok megingathatatlan magabiztossággal nyilatkoztatták ki a pódiumról, hogy másoknak – mindenkinek, akik nem ők – miként kellene élni az életüket. Gál Kinga egy tehetséges és sokat tapasztalt politikus, végtelenül szomorú, hogy kényszerből vagy hitből, de ehhez a szélsőséges irányvonalhoz adja a nevét. A CPAC kapcsán ugyanakkor érdemes ennél nagyobb fókuszt venni és meglátni azokat az alapvető abnormalitásokat, amelyek a már sokat emlegetett politikai szavatosság kérdését feszítik. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz sokéves és durva merítésű állami korrupciója, illetve annak elfedése és fenntartása miatt olyan politikai zsákutcába vitte be saját magát ezzel a szélsőjobboldali, gyűlöletalapú, kirekesztő és provokatív populizmussal, ahonnan nincs visszaút, csak tovább előre, hátha működik. De láthatóan nem működik. Az a fajta illiberális-szuverenista – vagy hívjuk most épp akárminek – vonal, amit visznek, láthatóan nem tud többségbe kerülni, hosszútávon működni pedig végképp. Persze, vannak helyenként sikerek és pozíciófogások, ezeket sem becsülöm le, de politikai szemtanúként határozott állításom, hogy az a fajta globális (vagy akár csak európai) hatalomátvétel, amire a CPAC is szerveződik, egyszerűen nem lehetséges. Nem fog ugyanis működni.
A Fidesz politikusai azt mondják:
ez a szélsőjobboldali-újkeresztény közösség jelenleg az „Európai Bizottság ellenzéke”, a soron következő cseh, spanyol, francia választások remélt illiberális átfordulása pedig olyan masszív erőt fog már jelenteni, hogy elkerülhetetlen lesz a totális változás.
Értem a bizakodást és azt is értem, hogy most így tűnik. Teljesen abszurd tévedés azonban azt gondolni, hogy szuverenista erők bármikor is képesek közép- vagy hosszútávú koordinált együttműködésre. Az Európai Unió közössége azért jött létre a világégések után, hogy az addig egymással háborúzó hatalmakat kompromisszumos együttműködésre kényszerítse. Ha egyik sem tud a másik fölé kerekedni, hanem kénytelen közös nevezőt találni minden releváns kérdésben, akkor elkerülhető, de legalábbis messzire tolható az újabb konfliktus. A fogalomszerinti szuverenista, csak és kizárólag a saját nemzeti érdekei mentén működő nemzetállamok kapcsolatába viszont tankönyvszerűen kódolva van a konfliktus. Kódolva van a háborúskodás: gazdasági, de akár fizikai értelemben is. Háborúzni szuverén nacionalisták szoktak. George Simion magyargyűlölő fociultrából lett román pártelnök – aki majdnem a szomszédos ország államfője lett – például büszke szuverenista és egyébként a CPAC-roadshowk ünnepelt vendége. (Ez utóbbival megint csak érdemes lenne elszámolnia a CPAC-licensz magyarországi képviselőinek.) Simion többször világossá tette már a nyilvánosság előtt, hogy mit gondol például a Székelyföld autonómiájáról, egyáltalán annak létezéséről. Teljesen legitim szuverén álláspontja van erről. Ha a fideszes szuverenitás jegyében mi kikérjünk magunknak, hogy bárki megmondja nekünk hogyan kell értelmezni idehaza a jogállamot, hogy kiket és miket tilthatunk be, írhatunk fel listákra, utasíthatunk ki az országból, akkor milyen jogos eszközzel akarjuk majd például a hasonló lépésektől bárhol megvédeni a magyarokat?! Hogy uniós alapkövetelmény a nemzeti kisebbségek védelme?!
De hiszen mi is csak azokat az uniós alapkövetelményeket tartjuk be, amelyek szerintünk beleférnek a szuverenitásunkba, a többire meg ’coki.
Hogy hány szuverenista fér meg egy csárdában?!
Sok. De végül mindig annak az egynek lesz csak igaza, aki a legerősebb. Ha nem mi vagyunk azok, akkor fújhatjuk a dudánkat. A szuverenista populizmus kivagyisága abszurd módon épp az alapállása miatt gátolja, hogy hatékonyan ellássa a célként kitűzött nemzetvédelmet. Arra a leghatékonyabban a kooperatív kompromisszumkészség képes. Ami a CPAC-szónokok szerint sima politikusi gyengeség. Pedig, ha a mindkét fél számára korrekt megegyezésre való törekvés bölcsességgel is párosul, akkor az egyetlen erős és valóban hatékony megoldás.
A Fidesz és kifizető cége által szervezett politikai összejövetel arra jó volt, hogy megmutassák: ugyan, már csak egy egyre szűkülő tábornak, de még mindig képesek látványos cirkuszt csinálni. A kenyérrel viszont továbbra is bajban vannak. Jövőre pedig ez fog dönteni.
Szerző
