Ujhelyi: István király intelmei figyelmeztetik a képmutató NER-elitet

„Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség” – írta Imre fiának szánt intelmeiben István király. Mi mással is emlékezhetnénk élénkebben az államalapítás ünnepén Géza fejedelem fiára, a későbbi Szent Istvánra, mint saját szavaival, fennmaradt intelmeivel.

Az Imre herceghez intézett – és fentebb idézett – sorok úgy folytatódnak, hogy

„ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod”.

Erős és mai korunkban még erősebben csengő, sőt, már inkább zúgó szavak ezek

István király örökségét a jelenlegi populista hatalom tudatosan karolta és emelte fel, csinált belőle a méltó nemzeti emlékezés mellett olykor giccses, túlzó kirakatot. A sztyeppei nomád kultúrát római kereszténységre cserélő, független közigazgatással, gazdasággal és pénzzel rendelkező államot alapító történelmi örökségből azonban mintha csak csipegetne, bizonyos dolgokat össze is keverne, másokat pedig tudatosan elfelejtene a jelenlegi kurzus.

A NER szűk elitje számára a Szent István által megfogalmazott intelem figyelmeztetőként kellene, hogy hasson; de láthatóan ők előbb a jacht-katalógusokat bújják, mintsem a könyvtárakat.

A demokratikus ellenzék annyiszor és annyi formában próbálta – sikertelenül – leváltani a jelenlegi korrupt rezsimet, hogy a hatalom birtokosai egyre óvatlanabbá, egyre magabiztosabbá, egyre pofátlanabbá váltak.

Egyre inkább elhitték, hogy örökéletű bérletük van a közpénzkasszához

és a hatalomgyakorláshoz – sajnos, az ellenzéki térfél egy része is ugyanezt hiszi. Pedig nem így van. Nagyon nem. Visszatérő és igaz mondásom, hogy „minden rendszer megbukik egyszer”, ami természetesen a NER-rezsimjére is ugyanúgy igaz. A mostani hatalom vitathatatlanul ügyesen, profin uralja a nyilvánosságot, használja a rendelkezésére álló anyagi, fizikai és hatalmi eszközöket, hajlítja a valóságot, őrzi a pozícióját. De minden embernek és minden rendszernek van gyenge pontja. Egyre inkább úgy látszik, hogy a NER-elit végzetét a képmutatás, a kivagyiság, a kétszínűség fogja okozni. Lehet, hogy nem előbb, hanem utóbb, de egyre biztosabban. Ezt az egyre hangosabb és bátrabb belső kritikai hangok is jelzik.

Semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség – írta István király

Pontos megfogalmazás. A NER első valódi repedéseit éppen ez jelenti. Az uniós források befagyasztása és a gazdasági krízisek miatti pénzhiányos állapot egymásnak feszíti a közpénz-infúzión élő szereplőket; ilyenkor bizony másképp vizslatják a maffián belül is, hogy kinek van új Gucci-táskája vagy óriáshajója. Hogy kinek jut a lefújt nagyberuházások idején is egy kis zsíros állami projekt. Tény, hogy a NER-elit hamis biztonságérzetből már régóta nem ad a látszatra (nem is feltétlenül volt rá szüksége), de a képmutatásnak is van egy olyan határa, ami mindig átcsordul azon a bizonyos pohárszélen. Hogy meglepetésként Gangxsta Zoleet is ideidézzek, a „Döglégy for Prezident” című számában – jelentősen finomítva – arról szövegelnek, hogy minden hatalomgyakorló politikus tolvaj, aki hazudozik és átveri a népet.

„Én is rabló lennék, de én nem hazudoznék!”

– teszi rá a rapszöveg a sajátos igazságot. Látjuk, hogy a NER nem is az esztelen lopásba, vagy a végtelen korrupcióba fog belebukni.

Az álszentség már annál veszélyesebb a rezsimre nézve

• Amikor azt hirdetik, hogy számukra Magyarország az első, de a hatvanezer ember életét követelő járvány beszerzésein is volt gerincük hullarablóként milliárdokat nyerészkedni.
• Amikor kisajátítják a békepártiságot, közben plakátokon toborozzák a fiatalokat a hadseregbe és kisgyerekekkel akarják tanórákon megszerettetni a fegyverhasználatot.
• Amikor azt mondják, hogy a magyar emberek véleménye iránytű a kormányzásban (lásd: konzultációk), de az életüket jelentősen befolyásoló döntéseknél (lásd: akkugyárak) gőgösen félresöprik a kisembereket.
• Amikor nem képesek megállni a csontszínű ferrarikat, a tízmilliós karórákat, a sokmilliárdos jachtokat, a sima kivagyiságból és frusztrált kompenzálásból vett luxusholmikat.

Nem az a baj, ha egy rendszer-kegyelt énekesnő úgy dönt, elválik a férjétől. Semmi közünk hozzá. Ha előtte – nyilván a rendszernek való kényszeres és felesleges megfelelésből – erőszakosan a képünkbe nyomta mi az igazi magyar és követendő keresztény családi élet, akkor viszont a kétszínűség bizony megroppantja a mázat.

Szociológiai és történelmi tanulmányaink alapján tudjuk: a magyar ember szereti, ha irányítják

Kapaszkodót jelent neki, ha van egy határozott hatalom, amely – látszólag legalábbis, de – tudja az irányt és megvédi a bajoktól. Még ha utóbbiakat épp a hatalom generálta is.

• A magyar embernek megnyugvást ad, ha a saját nehézségeinek okát nem saját magában, hanem másban, remélhetőleg egy minél messzebb lévő, vagy megfoghatatlan erő, esetleg hatalom szándékaiban kell keresnie.
• A magyar ember – sajnos – könnyebben elnézi a korrupciót, mert inkább büszkeséggel és irigységgel figyeli azt, akinek sikerül egy tűzőgépnél többet is hazavinnie a gyárból; az elmúlt évszázadainkban mindig rá voltunk kényszerítve a fineszes, számlanélküli ügyeskedésekre, ezért, ha valaki ezt nagyban csinálja, azt sokszor inkább elismeréssel, mintsem felháborodással fogadjuk.

De egy biztos, hogy a magyar embert nem lehet a végtelenségig hülyének nézni és élősködni a nyakán

Sok gázszerelő van, aki van olyan közgazdasági zseni, mint Mészáros Lőrinc, mégsem jut el még a Balatonig sem, nemhogy Monte Carlo kikötőjébe. A magyar ember sokáig tűri, elnézi az ilyen mutatványt, de a kétszínű és gőgös kivagyiságot idővel biztosan lerúgja magáról.

„Semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”

– szólt az intelem államalapító királyunktól. Engem ezért a nyílt levélért nyilván bőszen hazaárulózni fognak a kormánypárti kommentárok; nekik csak a Fidesz-párti Pesty László mondatait ajánlanám Tusványosról:

„az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, kompromittálva egy történelmi eszmét, ez ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon…”

Forrás