Ujhelyi István: nem máshogy, hanem mást…. – Merre tovább baloldal?!

„Szabad Magyarországot egy erős Európában” – ez volt az egyik munkacíme annak a kétnapos konferenciának, amelyet az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS), az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója, valamint a baloldali civilszervezeteket tömörítő Solidar nevű brüsszeli intézmény hívott életre közösen Budapesten – kezdte szokásos vasárnapi nyílt levelét Ujhelyi István, aki magát mostanság ” közéleti influenszerként, politikai szemtanúként” aposztrofálja.

Az esemény egyik társszervezője az általam alapított Esély Közösség volt,

amely civil mozgalomként a már említett Solidar egyetlen magyar tagszervezeteként vette ki a részét a programból. Egykori pártpolitikusként és szociáldemokrata EP-képviselőként számos hasonló konferencián vettem részt, nem egyet én magam szerveztem, így

pontosan tudom, hogy milyen nehéz tető alá hozni, érdemi tartalommal megtölteni és valós hatást elérni egy ilyen eseménnyel. Ritkán sikerül minden elvárásnak megfelelni; ráadásul mi, szociáldemokraták hajlamosak vagyunk saját gondolataink foglyaiként legtöbbször csak egymásnak beszélni, függetlenül attól, hogy a körülöttünk működő-rohanó világ épp milyen konkrét igényeket támaszt felénk.

A mostani program szervezői mindent elkövettek annak érdekében, hogy az immár tizenkét éve működő „Call to Europe”, vagyis „Felhívás Európához” nevet viselő konferencia-sorozat budapesti állomása is érdemi és előremutató legyen. A FEPS jelenlegi elnöke, a korábbi EP-képviselő és portugál munkaügyi miniszter Maria João Rodrigues, valamint a FEPS főtitkára, a korábbi magyar uniós biztos Andor László és csapata kiváló civil szakembereket, szakszervezeti vezetőket hívtak meg a legégetőbb problémák megvitatására, de jelen volt több magyar és külföldi EP-képviselő is: így például a jogállamisági viták óta a kormányoldalon rettegve gyűlölt LIBE-bizottság szociáldemokrata koordinátora, Birgit Sippel, az Európai Parlament egyik nagyreményű fiatal új tagja, a máltai Daniel Attard, de szintén felszólalt több témában az EP szocdem frakciójának alelnöke, Gaby Bischoff is.

Nem a szervezők és végképp nem a meghívott vendégek tehetnek arról, ha voltak olyanok, akik hiányérzettel mentek haza a programról

„Na jó, de mondják meg konkrétan: maguk mit tesznek azért, hogy az Orbán-kormányt végre leváltsák?!”

– tette fel a közönségből a kérdést valaki, elsősorban olyan politikusoknak vagy civileknek szegezve, akik egyébként nem is indulnak magyarországi választáson. A kérdésben rejlő türelmetlen frusztrációt, ahogyan a zárónapon felszólaló fiatal szociáldemokraták szavaiból kitüremkedő érdemi kritikát is azonban pontosan meg lehet érteni. Már csak azért is, mert jogos. Még aktív politikusoktól is elhangzott – számomra némi meglepetést, ugyanakkor a belátás miatti örömöt is okozva – olyan önkritikus mondatsor, amely világossá tette:

a mai baloldali politikának nincs feltétlen piaca a jövő generáció tömegeinek körében, vagyis ahhoz, hogy sajátjuknak tudják érezni a jövő választói a szociáldemokrata értékvilágot, ahhoz teljesen más szókészlet, megközelítés és (ha tetszik, ha nem) más személyek is kellenek.

Régóta mondom, el nem múló elhivatottsággal, hogy

a baloldali eszmeiség sikeres képviseletére a berögzött rutinok és a megszokott attitűd teljességgel alkalmatlan. Különösen az illiberális hatalom által leuralt Magyarországon, különösen tizennégy év – valójában – sikertelen ellenzéki politizálás után.

Minden őszinte jószándék és a konferencián elhangzott hiteles, megfontolt gondolat ellenére is állítom:

a baloldal egyik legnagyobb problémája (és egyre inkább igaz ez nemzetközileg is, nemcsak a speciális, sok esetben abszurd politikai viszonyok közé befeszített Magyarországon), hogy nem képes levetkőzni néhány dogmatikusan magával hurcolt ügyet és magatartást.

Rugalmatlanná vált a szociáldemokrata politika, legtöbbször ugyanazokhoz – az egyébként leginkább liberális – témákhoz nyúl, amelyekben progresszív gondolatot a progresszívek az utóbbi években nemigen tudtak mondani. Érezhetően megkopott az európai baloldal alkalmazkodó képessége és sok esetben csak a rutin viszi előre – ami pedig helyenként már a parlamenti küszöbhöz sem elég. A női egyenjogúság, az LMBTQ-jogok, vagy épp a nálunk is slágernek számító (?) jogállamiság témája szinte minden szociáldemokrata összejövetel kiemelt ügyei, amelyekben a valóban fontos kérdésekre valóban fontos válaszok hangzanak el legtöbbször. Nem is vitatom, hogy ezek létező és érdemi ügyek, amelyekre egy baloldali politikának megoldásokat kell adnia, illetve szorgalmaznia.

Nem gondolom azonban, hogy egy ilyen rendkívül gyorsan változó világban, ahol globális járványok és háborúk váltják egymást, ahol a populista erők egyszavas megoldásai tömegeknek adnak – egyébként fals – kapaszkodókat, akkor a szociáldemokrata eszmeiség képviseletének ne kellene változnia és csak ezekre a témákra kellene újra és újra fókuszálni.

Önkritikusan be kell ismerni, ha valami félrecsúszott,

ha valamire/valakire egyszerűen nincsen igény, ha valamire egyszerűen nincs jó válaszunk és tanulni belőle, változtatni, nem félni kimondani: kollégák, ideje mást csinálni.

Nem máshogy, hanem mást

Egyértelmű az értékvállalásunk és kiállásunk az említett – és sokszor unalomig tárgyalt – témákban, de szerintem ezek helyett, vagy mellett jóval többet kellene beszélni az európai versenyképességről (erre a mostani konferencián volt is jó példa), amely sok magyar kis- és közepes vállalkozás jövőbeni megélhetését jelenti. Ugyanígy továbbra is alig esik érdemben szó a modern oktatás napi feladatairól és hosszútávú stratégiai kérdéseiről, ahogyan az összes felmérés szerint az embereket leginkább foglalkoztató egészségügyről és az ennek kapcsán általunk szorgalmazott minőségi minimum-standardokról is sokkal, de sokkal többet kellene beszélni, akárcsak például a négynapos munkahét bevezethetőségéről és hatásairól. A FEPS egyébként utóbbi kérdésekben számos kiváló tanulmányt tett közzé, ezek azonban félek, hogy egyelőre csak kevesekhez jutottak el.

Politikai szemtanúként bizonyos vagyok benne, hogy a magyar baloldalnak sem újabb pártokra vagy kényszerszülte ernyőmozgalmakra van szüksége ahhoz, hogy a politikai kapaszkodók hiányában a Tisza áradása által elsodort bal-balközép választók után maradt űrt újra érdemi ajánlattal tudja betölteni, hanem elsősorban öntisztulásra, önismeretre és mindehhez valós szellemi hátországra.

Van honnan elindulni és van miből inspirációt nyerni, csak be kell látni hozzá: ez egy hosszabb, sok változással és akár fájdalmas beismerésekkel teli tanulási folyamat lesz. Az elmúlt két napban ez a konferencia megmutatta a hiátusainkat, felrajzolta a problémáinkat, megvillantotta a lehetőségeinket és megerősítette a felelősségünket. A magyar szociáldemokraták nincsenek egyedül. A barátaink támogatására számíthatunk, de a munkát magunknak kell elvégezni.

Kapcsolódó