Banánköztársaság
Ujhelyi: Orbán Balázs botrányának tíz legfontosabb tanulsága
„Kezdjük az elején. Mit is mondott pontosan Orbán Balázs, a Fidesz miniszterelnökének politikai igazgatója egy podcastben a héten?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István ENSZ-nagykövet (UN Tourism) és közéleti influenszer szokásos vasárnapi levelében.
Szó szerint a következőket:
„’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Volodimir Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették. De ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna. Miért? Azért, mert ’56-ban az lett, ami lett.”
Nem kérdés, hogy az utóbbi idők egyik legdurvább elszólása és politikai lábonlövése, ami Orbán Balázs száját elhagyta ebben a műsorban. De van-e esély normális vitára mindazzal kapcsolatban, amit ez az ügy felvet? A súlyos mondatokat sokan és sokféleképpen elemezték már, én most politikai szemtanúként megpróbálom összefoglalni a botrány szerintem tíz legfontosabb tanulságát.
1. Vannak mondatok, amelyek félremagyarázhatóak és vannak, amelyek fekete-fehérek
Az, amit Orbán Balázs mond a hivatkozott interjúban teljesen egyértelmű. Ráadásul koherens mindazzal, amit a Fidesz-kormány ezzel kapcsolatban gondol, annak ellenére, hogy közben nagybetűs szuverenitásról papolnak. Érthető reflex, de teljesen amatőr arra hivatkozni, hogy félremagyarázták a botrányos kijelentést. Különösen úgy kontraproduktív, hogy azóta sem magyarázta meg érdemben senki, hogy mi volt ebben félremagyarázható.
2. Már csak azért sem lehet ezt ennyivel lerázni,
mert még Orbán Viktor miniszterelnök is fontosnak érezte megszólalni az ügyben; sőt, a szokásos alákérdezős, Kossuth-rádiós pénteki nagyinterjújában tették az asztalára, ami önmagában jelzi a helyzet komolyságát. Olyat pedig régen, tulajdonképpen soha nem hallottunk a Fidesz miniszterelnökétől, hogy valaki „hibát” követett volna el a környezetében. Most mégis hibának nevezte a politikai igazgató mondatait. Megszólalása feltehetően elsősorban a belső köröknek szólt, akik előtt ezzel az önkritikusnak szánt, de ügyet lezáró kijelentéssel védte meg bizalmi emberét. Igen, én is hallottam, ezt jól elcseszte, de nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább kedves barátaim.
3. Önmagában érdemi beismerése
a helyzet komolyságának, hogy Orbán Balázs előbb közösségi posztban, majd rövid videóüzenetben, később – szintén a szándékot és eredményességet illetően némileg félrecsúszva – a felmenőire hivatkozva kért immár elnézést a félreérthető fogalmazásért. Alig két nappal korábban még szerinte „a külföldi finanszírozású propagandasajtó és a háborúpárti politikusok” magyarázták csak félre a botrányos mondatokat. Ilyen az, amikor a sokévnyi, kontrollnélküli hatalmi pozícióból kinövő pökhendiség nekiütközik a valóságnak és átmeneti szerénységgé nemesül.
4. Eközben azonban úgy megy el mellettünk Orbán Balázs botránya,
hogy a valódi megütközést jelentő kijelentésekre a mai napig nem érkezett magyarázat. A nagymellényű zsigeri reakció után volt itt már tehát lehiggadó elnézést kérés, de a valódi, szerzői értelmezés továbbra is várat magára. Olyan kezd lenni, mint a durva kegyelmi ügy, amelyet a Fidesz már szeretne elfelejteni, Novák Katalin és Balog Zoltán is lezártnak nevezi már, de mindketten adósok még annak konkrét és világos magyarázatával, hogy minek alapján kértek és adtak kegyelmet egy pedofil-segítőnek. Orbán Balázs mondataiban sem elsősorban az 56-os (valóban durva és meghökkentő) párhuzam a legsúlyosabb, hanem annak kimondása, hogy a magyar kormány nem állna ellen, ha Oroszország fegyveres agressziót követne el Magyarországgal szemben. Egy szemléletes és durva példával élve a Fidesz miniszterelnökének politikai igazgatója konkrétan arról beszél, hogy nemi erőszak elszenvedőjeként, esetleg szemtanújaként nem kell tiltakozni vagy ellenállni, mert úgyis az erősebb győz, ez van. Orbán Balázs igenis tartozik a magyar közvéleménynek azzal, hogy ezt érdemben megmagyarázza; vagyis kibontsa sajátos gondolatainak minden részletét.
5. Sokan elmentek az interjú egy másik fontos mondata mellett,
amely azonban van olyan lábonlövő elszólás és lebukás, mint Erős Antóniáé volt legutóbb az „Árulókban”. A kormányfő politikai igazgatója konkrétan azt mondta az 56-os elmélkedés előtt, hogy: „mi nyilvánosan nem mondjuk el a véleményünket Ukrajna meg Zelenszkij elnök döntéséről az elmúlt két és fél évben, hogy amit csináltak a háború ügyében, vagy nagyon finoman fogalmazunk.” Na, ez az igazi lebukás. A miniszterelnök politikai igazgatója tehát beismeri, hogy a magyar kormány nem mondja el nyilvánosan a véleményét, vagy legalábbis nagyon finoman fogalmaz az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán. Szerintem teljesen jogos elvárás, hogy a magyar kormány ezek után akkor világossá tegye, hogy mi is pontosan a véleménye, mi a hivatalos és valós álláspontja ebben az ügyben. Semmi mellébeszélés, semmi finomkodás, tessék egyenesnek lenni! Abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy vajon mi lehet a kormány valódi álláspontja az oktatás- és az egészségügy működésében folyamatosan végrehajtott beavatkozásokról, ha ilyen „finoman” szoktak csak néha fogalmazni.
6. Sok mindent lehet mondani a szociálliberális politikai kurzusokra,
de azt bizonyosan nem, hogy kötelező lett volna észak-koreai reflexekkel a közéleti szereplőknek mindig, minden áron megvédeni az elit bűnöseit. Politikai szemtanúként jól emlékszem, hogy a baloldali kormányok nagyobb rettegéssel nyitották ki reggelente a Népszabadságot, mint a Magyar Nemzetet; nem ritkán ugyanis jóval élesebbre fent tollakkal kritizálták a kormányzást a kormánybarátnak mondott hasábokon, mint az akkori ellenzéki sajtóban. Most viszont szó szerint fájdalmas látni, ahogy a szélesebben vett kormánypárti nyilvánosság egyszerűen képtelen arra, hogy néha – akár segítő szándékú – önkritikával éljen bizonyos helyzetekben. Hogy valaki azt írja vagy mondja: „továbbra is hajrá Fidesz és hajrá Viktor, de amit Orbán Balázs mondott most, azért az tényleg durva, ezt ne már vagy legalább ne így.” Egy hatalmon lévő elit – főleg, ha sokáig és érdemi kontroll nélkül gyakorolja a hatalmát – egyik legnagyobb ellensége az objektív visszajelzések teljes eltűnése, a bólogatójánosok és a főnök profilkép-cseréjét is versenyben lájkoló igyekvők túlzott jelenléte. Most sem történt másként: a politikai elit vezető szereplői siettek megvédeni a megvédhetetlent, az alsóbb szinteken lévő propaganda-munkások pedig egymásra licitálva posztolták a központilag kiadott paneleket, saját gondolatok nélkül. Még az interjút készítő Kohán Mátyás is csalódást okozott ezen a téren, pedig azon kevés kormánypárti újságírók egyike, aki a határozott értékvállalása mellett kész megfelelő kritikával is szemlélni saját közegét. Most, még ő is tudatos félremagyarázásról beszélt az elhangzottak kapcsán. Nem, Mátyás. Nem volt itt semmi félremagyarázni való. Neked kellett volna inkább ott helyben visszakérdezni.
7. Orbán Balázs botránya jól megmutatja,
hogy a Fidesz politikai álláspontja és a hozzá kapcsolt kommunikációs folyosó olyan szűk és sötét, hogy még a NER értelmiségi vezetői is falba verik néha a fejüket. Menczer Tamás fideszes kommunikációs vezető azzal reagált Orbán Balázs kijelentéseire, hogy „okos ember, biztos tudja mit beszél”. Ez valóban egy pontos meglátás, ami további kérdéseket is felvet azonban. Orbán Balázs tényleg egy okos ember, a politikusi generációjának egyik legfelkészültebb, legpengébb stratégiája, akinek még ahhoz is van esze, hogy úgy van közel a tűzhöz, hogy ne neki kelljen a lábost fedetlen kézzel kavargatnia. Nemrég azt pletykálták, hogy nemsokára átveszi a külügyminiszteri széket, ám ezek után kötve hiszem, hogy Szijjártó helyén kötne ki; hacsak nem olyan ő is, mint a felcsúti kisvasút, amit csakazértis meghosszabbítanak, ha valaki kritizálni meri. Menczer bárgyú kommentárja azonban mégiscsak rámutat arra a problémára, hogy Orbán Balázs tényleg komolyan gondolta-e azt, amit beszélt. Ha ugyanis a miniszterelnök politikai igazgatója tényleg úgy gondolja, hogy a magyar kormány egy orosz agresszió esetén nem állna ellent, az azért erkölcsi kérdések mellett felvet bizonyos nemzetbiztonsági problémákat is. Ha Orbán csak a kormány stratégiai vonalának akart megfelelni, de a nagy igyekezetében nem vette észre, hogy berepedtek alatta a szavak, akkor is komolyabb a baj. Orbán Balázs ugyanis mégsem akárki: a Fidesz kormányfőjének főtanácsadója és politikai helytartója, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) alapítványának kuratóriumi elnöke, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanácsadó testületének vezetője, egy felmérés szerint Magyarország tizenhatodik legbefolyásosabb embere. Ha tudja mit beszélt, az hátborzongató. Ha nem tudta és a maga szerencsétlen módján csak a kormányzati kényszersablonoknak akart megfelelni, akkor fel kell vetni annak kérdését, hogy valóban ez az ember a legalkalmasabb-e arra, hogy a magyar fiatal értelmiségiek tömegeinek oktatását irányítsa.
8. Nem tagadhatom el annak tanulságát sem a botránnyal kapcsolatban,
hogy az ellenzéki szereplők jelentős része – sajnálom, de – láthatóan még mindig nem tanult az elmúlt évtized politikai vesszőfutásából. Persze, pontosan tudom én is, hogy minden magas labdát le kell csapni és addig kell ütni, ameddig a közvélemény vevő rá. Ezt a Fidesznél jobban senki nem tudja, sőt, ők már olyan profi szinte emelték ezt a technikát, hogy még a magas labdát is gyakran saját maguknak adják fel. Most azonban azt látom, hogy Orbán Balázs valóban botrányos mondatai az 56-os párhuzam miatt kaptak egy apróbb gellert, ami viszont félreviszi a konkrét ügyet. Jól látható, hogy a kormánypárti nyilvánosság már kizárólag ezen a halmazon belül mozog és csak erre lő, kikéri magának a pesti srácokkal való összemosást, miközben nem ez a lényeg. Még a miniszterelnök is arról beszélt, hogy Orbán Balázs is ott lenne a Corvin közben, ha megint harcolni kellene a hazáért; a jobboldali vélemény-koordinátorok pedig külön hashtaget is faragtak erre a célra: „#ElAKezekkel56tol”. A vita tehát ebben a szűkebbre húzott magyarázatbuborékban zajlik éppen és az ellenzék ehhez hangosan asszisztál, pedig valójában csak egyetlen kérdés van, amit Orbán Balázsnak ameddig csak kell, fel kell tenni: tényleg komolyan gondolja, hogy a magyar kormány megadná magát egy orosz agresszió esetén?
9. Nyilván médiatörténeti elemzések tárgya lesz majd később,
hogy mi és hogyan zajlott Magyarországon (és a világban) ezekben az évtizedekben, de azt aktív és tudatos hírfogyasztóként már magunk is látjuk: mennyire hamar képes felülírni egy új topic, egy új ügy minden korábbit. Nemrég még a fideszes celeb-plébános Bese Gergő elképesztő lebukásától volt hangos a hazai nyilvánosság (nagyobbik része), az árvízi védekezés ideje alatt sunyin bejelentett 130 pontos kormányzati megszorítócsomagra már alig jutott pár kibeszélő flekk a sajtóban, mert máris jött Magyar Péter barátnőjének interjúja, most pedig Orbán Balázs botránya. Persze annak mindig örül az egyik politikai oldal, ha a másikon kifakadó és gyorsan szétterülő patália elviszi a fókuszt a saját kínos ügyeikről, de ez a kocka láthatóan hamar fordul. Az fontos tanulság – és ezzel nagy titkot persze nem árulok el -, hogy a mai politikában már lassan nem csak a pillanatot kell uralni, hanem a másodperc töredékét is.
10. Orbán Balázs ügyének kimenete és következménye egyelőre még nem jósolható meg,
nagyban függ attól, hogy meddig tartja fenn a közbeszéd. Azt látjuk, hogy komoly fejvakarást okozott a Karmelitában az eset és valódi kármentésre kényszerültek a NER-elit tagjai. Nem lennék meglepve, ha a napokban valami hangos és bűzös sztori pattanna ki az ellenzéki oldalon, csak hogy elvigye a reflektort a kormányfő számára értékes bizalmi szereplőről. Ugyanakkor amellett azért ne menjünk el így a végén, hogy ez bizony már a sokadik jelentősebb baki a NER háza táján, amitől azért igencsak el vagyunk szokva. Ahogy látom, ők is. A kegyelmi ügy óta – ami érezhetően meglepte és megrogyasztotta a gépezetet – mintha nem találná a helyét a Fidesz, egyre csak csetlik-botlik, olyan hibákat követnek el, amely teljesen szokatlan. Magyar Péter megjelenése ráadásul fokozta a zavart, amit súlyosbít, hogy a NER-tudósok számára is ismeretlen anyagból készült páncélja kicsorbítja azokat a nyílhegyeket, amelyek eddig pontosan és hatékonyan sebeztek bárkit a politikai hullazsákig. Orbán Balázs botrányos kijelentése most egy tünet. Csak azt nem tudjuk még, hogy a rendszer átmeneti zavarának recsegése csupán, vagy már a gleccser megindulása előtti, egyre gyorsabb jégpattanások egyike.
Szerző
