Ez a nap
Újra dübörög Mogyoród – Ez vár rád a Ring környékén, a hétvégén

Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán péntektől vasárnapig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az előző években nem így volt
A közleményben azt írták, a korábbi évekhez képest a legnagyobb változás az, hogy a Budapest irányából érkezők a 19-es kilométerszelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a Hungaroringet. A főbejárat megközelítéséhez a Nyíregyháza felől érkezők is használhatják majd az új csomópontot.
Forgalmi sáv lesz egy szakaszon a leállósáv is
Az M3-as autópálya fővárosból kivezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13-18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégeknek és a szerződött taxitársaságnak. Ezen keresztül csak ők és a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát.
Az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe – hívta fel a figyelmet a közútkezelő.
Ha repülővel érkezik!
A Liszt Ferenc-repülőtér felől az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös felől érkezők az M0-s autóút 54-es csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-esre, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi és az új 19-es jelzésű csomópontján át érhetik el a versenypályát.
Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák jelezik majd. Kiemelték, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.
Kövessék a hatóságok utasításait!
A verseny befejezése után a 19-es kilométerszelvénynél épült, valamint a mogyoródi csomópontnál lehet ráhajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, kérik az autósokat, hogy a versenypálya körüli utak minél gyorsabb kiürítéséhez kövessék a hatóságok utasításait.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet arra is, hogy az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre kell számítani szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxutca-látogatás idején.
A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között növekszik majd jelentősen. A torlódások elkerüléséért vasárnap délután az M3-ason a Nyíregyháza felől Budapestre tartóknak Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat ajánlják.
A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36 1 336 2400) és az utinform.hu honlapon.
Szerző
Friss
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből „luxizott” -Ner-kullancs menni spanyolba
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez