Kiemelt hírek
Vásárhelyi Mária: egy éve írtam, Tusványos idején

Azt talán mondanom sem kell, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem – a mai Tusványosi Szabadegyetem elődje – ugyancsak a Soros Alapítvány nagyvonalú támogatásával indult 1990-ben és még éveken keresztül az Alapítvány támogatta megrendezését.

A rendezvény ötlete egy angol újságíró fejében született meg,
és ezt néhány fiatal fideszes és erdélyi magyar politikus karolta fel. A Szabadegyetem eredeti célja a határon átnyúló együttműködés, a román–magyar párbeszéd és a kulturált magyar–magyar politikai eszmecsere elősegítése volt. A támogatásért a Fidesz kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szakértői csoportja fordult az Alapítványhoz, amely ezt rendre meg is ítélte a rendezőknek, mivel fontosnak találta, hogy létrejöjjön és hagyománnyá váljon a párbeszédnek ez a fóruma.
Az első rendezvényen többek között
Litván György, Radnóti Sándor és Lengyel László előadásait hallgathatta meg a közönség. A Szabadegyetem életre hívását a román politikai elit és a sajtó nagy része a kezdetektől rossz szemmel nézte, a korabeli – nem csekély számú – szélsőjobboldali orgánum pedig az első perctől élesen támadta. A résztvevőket – elsősorban a Fidesz politikusait – kizárólag Soros-ügynökökként, Soros-bérencekként, magát a rendezvényt a nemzetellenes liberális összeesküvők találkozójaként emlegették, amely fenyegeti Románia biztonságát és szuverenitását. Az első évben az előadások az „Átmenet a diktatúrából a demokráciába” témakörét elemezték, most 29 évvel később az „Átmenet a demokráciából a diktatúrába” tematikát javasolnám. Erről a kérdésről igazán sokoldalú és kiterjedt tapasztalatokkal rendelkeznek a fideszes fejtágítóvá züllesztett „szabadegyetem” mai előadói.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
Pingback: Csak semmi politika - A medvék és a szemét nem jelentenek jót | Városi Kurír