Kerítésen innen
Újra hekkelt a Kutya párt – Nyomkövetővel felszerelt konzultációs papirost adtak postára

A Fidesz amióta „nemzeti konzultál”, azt várja tőlünk, hogy „hozomra” higgyük el neki, hányan küldték vissza az irományt. Eddig csak a Kétfarkú Kutya párt talált rajtuk fogást, amit a legutóbbi esetben is alkalmaztak. Megsúgom: nem eredménytelenül…
Nyomkövető újratöltve
„2024 elején, az előző nemzeti konzultációnál nyomkövetőt tettünk az egyik válaszborítékba, hogy megnézzük, mi történik vele. Akkor kiderült, hogy lényegében nem is elemzik a beérkezett válaszokat, hiszen a mi konzultációnk még a postán volt, amikor a kormány már ki is hirdette az eredményt.
Most úgy gondoltuk, megnézzük ezt kicsit nagyobban, sőt csavarunk is rajta egyet.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Sándor Balázs, politikai koordinátor elmondása szerint „a gazdasági semlegességről szóló nemzeti konzultáció kitöltési határideje előtti napokban
az ország 3 pontjáról indítottunk nyomkövetővel ellátott konzultációkat. 2 borítékba Apple Airtag, 1 borítékba pedig Samsung Smarttag nyomkövetőket tettünk.
Azért döntöttünk úgy, hogy két külön márka termékeit is kipróbáljuk, mert ezek az eszközök akkor küldenek helyinformációt, ha Apple vagy Samsung telefon van a közelükben. Az pedig Budapesten (a kiértékelés helyszínén) elég valószínűtlen, hogy ne legyen vagy egy Apple vagy egy Samsung telefon a nyomkövető közelében,
így bebiztosítottuk magunkat, hogy mindig kapjunk információt a lokációkról.”
Az eredmény….
„December 18-án Vasadról és Szegedről indítottuk el a konzultációkat, majd másnap Helvécián is feladtuk a levelet.
Apró, településen belüli mozgolódások után (Szegeden pl. a futár betért ebédelni egy Thai étterembe 18-án) pár nap alatt mindegyik nyomkövetőnk a budaörsi Posta központból küldött jelet. (…) Eddig minden ugyanúgy történt, ahogy 2024 elején az előző akciónknál. Vártuk, hogy a levelek a Posta központból a NISZ Csata utcai telephelyére érkezzenek, ahol elvileg feldolgozzák őket.
December 27-én a Vasadról feladott, december 28-án a szegedi, december 31-én pedig a helvéciai levelünk érkezett a Pro-M Zrt-hez. Erről a helyről azóta sem mozdultak tovább a nyomkövetők.
Utánajártunk, hogy mit lehet tudni a cégről
Weboldalukon azt írják, hogy rádiótávközléssel foglalkoznak és ők biztosítják az állami szerveknek a kommunikációs csatornákat. Referenciáik között található a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok, a rendőrség és a TEK is. Kérdés, hogy mit keresnek náluk a mi nemzeti konzultációink és a nyomkövetőink?

Tehát ott tartunk,
hogy a Kutyapárt nyomkövetővel ellátott nemzeti konzultációi egy olyan cégnél vannak, akik elvileg nem is foglalkoznak a kiértékeléssel, de cserébe a titkosszolgálatoknak dolgoznak.
Úgy néz ki, a Kormánynak nagyon fájhatott, hogy a múltkori nyomkövetős akciónkkal aláástuk a nemzeti konzultáció nemlétező jóhírét. Ezúttal ugyanis a mostani nyomkövetővel ellátott leveleinket eltérítették és egy olyan állami távközléssel foglalkozó céghez vitték őket, ahol a titkosszolgálatoknak is dolgoznak.
Egyelőre a TEK még nem kopogtatott az akcióban résztvevő passzivistáinknál,
de nem lepne meg, ha legközelebb már nem kapnánk nemzeti konzultációs levelet postán.
Ezek után már csak egyetlen egy megoldatlan rejtély maradt: az éppenséggel nem eltérített nemzeti konzultációkat kibontják egyáltalán és tényleg elemzik őket?…”
-zárul a beszámoló.

Frissítés!
2025. január 17-i dátummal került a Pro-M Zrt. oldalára, hogy

képernyőkép
„Tájékoztatjuk, hogy a kormányzati célú hírközlési hálózat konszolidációjával összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 410/2024. (XII. 20.) Korm. rendelet 2025. január 1. napjától a Pro-M Professzionális Mobilszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (Pro-M Zrt.) jelölte ki kormányzati célú hírközlési szolgáltatónak. Fenti kijelölésre tekintettel a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28) Korm. rendelet szerinti kormányzati hírközlési hálózatok – a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer kivételével – – 2025. január 1. napjával a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NISZ Zrt.) működtetéséből a Pro-M Zrt. működtetésébe kerültek át….” A továbbiakat ide kattintva olvasható.
Frissítés: cikkünk megjelenése után az alábbi emailt kaptuk a Pro-M Zrt,-től:
„A kitöltött nemzeti konzultációk azért kerültek a Pro-M Zrt. telephelyére, mert a nemzeti konzultációk kapcsán adatfeldolgozói tevékenységet végző NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy 2021. december 31-én kelt bérleti szerződés alapján helyiséget bérel a Pro-M Zrt.-től, amelyben a nemzeti konzultációk feldolgozását és raktározását végezték, illetve végzik. Ahogy a cikkben említett közérdekű adatigénylésre adott válaszunkban jeleztük, a Pro-M Zrt. nem végez adatfeldolgozói tevékenységet a nemzeti konzultációk kapcsán, ami azt jelenti, hogy nincs rálátása a folyamatra, valamint a kapcsolódó személyes adatokhoz sem fér hozzá. A Pro-M Zrt. kormányzati célú hírközlési szolgáltató, a szervezet által működtetett egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) felhasználói között található Magyarország valamennyi készenléti szervezete (ideértve a rendvédelmi szerveket, az Országos Mentőszolgálatot, a katasztrófavédelmi szerveket), továbbá közel 300 egyéb szervezet (kritikus infrastruktúrák, felső küszöbértékű veszélyes üzemek) is. Ezenkívül 2025. január 1-jétől a Pro-M Zrt. látja el az egyéb állami érdekű, közigazgatási célú hálózatok üzemeltetését, valamint az alap-, közép- és felsőfokú intézmények részére biztosított oktatási hálózatok működtetését.”
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!