Connect with us

Kerítésen innen

Út a Fidesz totális rendőrállama felé – visszalökve a feudalizmusba

A hülyegyerek kettős mércéje
Megosztás

A külügyminisztérium tájékoztatást kért a magyar nagykövetségtől, hogy tudomásuk szerint a fogadó ország az elmúlt években szervezett-e szakmai látogatást, továbbképzést, tanulmányutat magyar újságíróknak, voltak-e ilyen látogatások? Amennyiben igen, “milyen magyarországi médiumok képviselői vettek részt azon, és milyen fogadó országbeli lapokat, szervezeteket kerestek fel?”. Visszalökve a feudalizmusba

Naná, hogy Soros!

Indokok persze megint azt, hogy Soros-szervezetektől akarják megvédeni a hazát. A  Fidesz rajongók ezt meg is eszik. De rossz hírem van! Legalább a saját törvényeiket meg kellene tartani! 1992-ben született egy dogmatikailag nagyon jó adatvédelmi törvény, magam is hoztam ennek alapján precedens jellegű ítéletet. Modern, előremutató jogszabály volt. Aztán jött a Fidesz, és szokásához híven felborított mindent, ami eddig jó volt. Csinált egy hosszú nevű törvényt az “információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról”. Ennek fogalmi rendszere sokkal zavarosabb, nehezen kezelhetőbb, de azért ki lehet hámozni belőle valamit.

A Fidesz a saját törvényére is tesz

Pl. azt, adatbázist akkor lehet létrehozni, ha az érintett hozzájárul, vagy törvény erre feljogosítja a létrehozót. Na most akkor nézzük ezt a konkrét ügyet! Nincsen olyan törvény, amely feljogosítja a Külügyminisztériumot ilyen adatok gyűjtésére újságírókról. Ők pedig nyilván nem járultak hozzá, mert meg sem kérdezték erről őket. Tehát a Fidesz a saját törvényére is tesz nagy ívben!

A titkosszolgálati tevékenység végzésére pedig nem a Külügyminisztérium, hanem az Információs Hivatal jogosult, egyben köteles is a törvények alapján. Itt megint az van, hogy egy állami szerv, a Külügyminisztérium a Fidesz politikai céljainak megfelelően, annak magánszervezetéként működik, az ő politikai eszközeként funkciónál.A magyar követségek a világban a Fidesz magán hírszerzéseként működnek, ami egy demokráciában világbotrány lenne! De nálunk nem is hír igazából. Az átlag újságolvasó át is szalad az ilyen címek felett. Nem is érti, nem is érdekli, mi ezzel a baj?!

Pedig van! Méghozzá nagy! A Fidesz maffia mindent behálóz. Bukásuk esetére árnyék államot hoztak létre, mert Orbán kijelentette-”A haza nem lehet ellenzékben!” Tehát akkor is ők van uralmon, ha más nyeri a választásokat. Ehhez információ kell. Meg jól jön az ilyesmi, ha meg lehet vele zsarolni, félemlíteni a másik oldalhoz tartozó újságírókat, akár már most is.

Minden a lopást szolgálja, az egész államgépezet

A legnagyobb baj, hogy ezek a szélhámosok a törvényességet, a jogállamot verték szét teljesen a saját érdekeiknek megfelelő, ötletszerű jogalkotással és jogalkalmazással. Minden a lopást szolgálja, az egész államgépezet. De bukni fognak, és lesz számonkérés! Bár azt az óriási kárt, amit az országnak okoztak, sosem lehet majd teljesen helyrehozni! Mert az európai gondolkodáshoz, mentalitáshoz való szellemi felzárkózás esélyét vették el a magyaroktól, visszalökve őket a feudalizmusba!

(A szerző jogász)

feudalizmusba

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Takács Antal

    2020.09.23 11:52 at 11:52

    Ez a rendszer olyan mint a rák. Elpusztítja a szervezetet, aztán maga is vele pusztul. De kinek jó ez?

  2. okoska

    2020.09.23 13:26 at 13:26

    Miért hagytuk, hogy így legyen? Van az országban néhány millió ember aki ebben jól érzi magát? Ez sajnos biztos! Ez még meddig tarthat és hogyan lesz vége és én vajon meg érem-e a végét? Lehangoló az egész.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük