Kerítésen innen
Változatlan tandem nyomja a pedált a Momentum élén (+1 fő)
Fekete-Győr András, a Momentum újraválasztott elnöke Orosz Anna elnökségi tagot nevezte ki a párt alelnökének a következő két évre, de jelentős szerep jut a színes politikai múltú Mándi Lászlónak is.
„Harcos és bajtárs” (picit fideszesen)
Fekete-Győr András:
“Orosz Annaszámomra nagyon fontos harcos- és bajtárs. 2017 januárjában kéz a kézben ugrottunk fejest a nyilvánosságba, amikor is együtt képviseltük interjúról-interjúra, fórumról-fórumra, pultról-pultra a NOlimpia és a politikai korszakváltás ügyét. Az elmúlt 30 év egyik felejthetetlen demokratikus kezdeményezésében volt az Anna végig mellettem, és most arra kértem őt, hogy a pártállami korrupt rezsim legyőzésében is maradjon mellettem. Immáron alelnökként.”
Harc, szekértáborharc ez a retorika is ismerős
Orosz Anna szerint:
“Töretlenül hiszünk abban, hogy igenis meg lehet haladni a szekértáborharcokat, a magyar emberek szükségtelen és mérgező megosztását. Hiszünk abban, hogy ehhez véget kell vetnünk a NER romboló gépezetének és egy új politikai korszak alapjait kell letennünk, amely képes hitelesen és keményen küzdeni egy igazságos és szolidáris társadalomért, ahol a kitartó munka és a tisztesség, nem pedig a gátlástalan hatalomvágy visz előre.”
Fekete-Győr emellett a Momentum Választmányának élére Mándi Lászlót, a Jobbikot és az LMP-t is megjár, elnökségi tagot, debreceni önkormányzati képviselőjét nevezte ki.
“Mándi László a Fidesz egyik fellegvárában, Debrecenben szervezte meg és vezette az új politikai generációt. Vezetése alatt a Momentum Debrecen egyetlen aktív és ütőképes ellenzéki közösségévé vált, ami egyúttal a Fidesz egyetlen alternatívája is helyben. Feladata, hogy az egyik legfideszesebb megyében szerzett emberi és politikai tapasztalataival a kistelepülések világa köré húzott narancssárga falon áttörjön a Momentum.”
– mondta Fekete-Győr, miközben hallgatott arról, hogy a párt legújabb üdvöskéje, mielőtt bebólintott a Momentumba, már megjárta egyaránt a Jobbikot és az LMP-t is.
(Forrás: ATV)
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja