Van bőr az arcukon! – Miután a színházi szakmát akárcsak az egészségügyet és az oktatást a klinikai halál állapotába hajszolta a kormány, most sikersztoriként tálalja az elmúlt éveket

Ha van ma méltatlanul kivéreztetett -és van- kulturális terület, az a színházi szakma. A kormány olyan nemtörődömséggel és hozzá nem értéssel kezeli, ami nem lehet véletlen. Csak a legközelebbi gondot említve: lassan itt a június, a nyári színházi szezon kezdete és a „szaktárca” még nem döntött ezek beadott támogatási pályázatainak sorsáról sem.

Hazug kincstári optimizmus

A színházi-, előadóművészeti terület nagyon jól vizsgázott a pandémia időszakában, a jelenlegi feladat meghatározni az ágazat helyét, feladatát a kulturális alapellátásban

– mondta a kultúráért felelős államtitkár a Magyar Teátrumi Társaság hétfői közgyűlésén.

Závogyán Magdolna kiemelte: nehéz időszakon van túl a színházi terület és szerinte a következő másfél évet sem a bővülő források jellemzik majd. Az államtitkár emlékeztetett: a 2022 decemberében életbe léptetett vészhelyzeti rendelet értelmében március 16-ig 250 milliárd forint zárolásáról kellett intézkedni, amiből a kulturális területre 11,4 milliárd forint esett. Megjegyezte, a pandémia időszakában a kulturális terület és azon belül az előadóművészeti ág komoly munkát végzet, innovatív, proaktív válaszokat adott a felmerülő kihívásokra.

„Ilyen megoldásokra lesz szükségünk az elkövetkezendő időszakban is”

Mint fogalmazott,

a kulturális alapellátás program a közművelődési és a közgyűjteményi feladatok biztosítását célozza, a következő nagy feladat az, hogy a kulturális terület különböző szegmenseit is becsatornázzák.

Felül kell vizsgálni a pályázati rendszereket, megszűntetni a párhuzamosságokat

Felidézte, hogy 2019-ben alakult meg a Nemzeti Kulturális Tanács, az a feladata, hogy

• biztosítsa a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait,
• javaslatot tegyen a kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára,
• véleményezze és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket.

Ezeket a terveket a résztvevő 17 intézmény leadta, jelenleg a hálózatépítés a fő feladat. Ebben a Déryné program adhat mintát, hogy értékalapú produktumok nyerjenek támogatást – tette hozzá.

Csodák csodája, még ekkor sem ürült ki a terem, sőt, de még, ki se kértek magénak egyetlen jelnlévő sem az elhangzottakat.

Sőt

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy

az előadóművészeti szféra érti és látja az országban kialakult nehéz helyzetet, a szakma lojális és próbál alkalmazkodni.

Emlékeztetett: a színházi struktúra a magyar kulturális élet egyik legfontosabb eleme. Az igazgató úgy vélte, hogy a finanszírozás nem épülhet kizárólag a szponzorációra, hiszen ahol így működnek a kulturális intézmények, ott társadalom széles rétegei nem jutnak hozzá a kulturális értékekhez. Kiemelte: a színházi szakma nagyon tisztességesen és felelősséggel bánik a kapott pénzekkel, épp ezért „fájónak” érzik a sok bizonytalanságot.

„Jó lenne, hogy ne azt érezzük, hogy valamifajta jóindulattól függünk pusztán. (…) „Tudomásul vesszük, hogy nehéz idő van, de muszáj, hogy a minisztériumi fenntartóink erősítsék bennünk, hogy szükség van ránk, mert van egy elbizonytalanodás a szakmában”.

Závogyán Magdolna válaszában elmondta: a színházi-, előadóművészeti területnek helye van a kulturális alapellátásban. Emlékeztetett:

a finanszírozáshoz szükség van mecénásokra is, de az államnak is ki kell vennie a részét belőle.

A V.K. 2 csendes kérdése:

• Honnan van Vidnyánszky Attilának felhatalmazása ahhoz, hogy a teljes színházi szakma nevében beszéljen?
• Értjük Závogyán Magdolnát és Vidnyánszky Attilát, nem értünk velük egyet, de értjük, amit mondanak, ám mi következik mindezekből?