Connect with us

Banánköztársaság

Vannak portálok, amelyek abból élnek, hogy lopják mások cikkeit

Megosztás

Ez a cikk lopkodás ma már sajnos elég gyakori jelenség, most éppen Szele Tamás kollégánk került súlyos konfliktusba az egyik  portállal. 

Szele Tamás ezt írta Facebook oldalára:

Hát… még szolgálatibb közlemény.

Már csak csóválom a fejemet.

Szóval…

Ha bármely netes vagy nyomtatott sajtótermék a jövőben írásos engedélyem és kétoldalú, egyenlő felekként kötött szerződés nélkül közölni meri egyetlen soromat is, ideértve az ismerőseimnek szánt Facebook-posztokat vagy blogbejegyzéseimet, úgy készüljön fel a perre, mert perelni fogok.

Mivel pedig kicsit jobban értek a sajtójoghoz, mint ti, vizesnyolcasok, nem szerzői jogi alapon, az ugyanis támadható volna a közösségi oldal nyilvános mivolta alapján.

Szakmai hitel rontása miatt fogok perelni: most fedeztem fel saját FB-posztomat illetéktelen helyen, engedély, sőt, értesítés nélkül közölve.

Épp ma hitelét vesztett helyen.

Nem örvendek.

Egyszerűbben: faszikáim, ha anyag kell írjatok magatoknak, ne lopjatok, mert eltöröm a kezeteket.

Beszéltünk a kollégánkkal aki elmesélte, az oldal megkereste azzal a kéréssel, hogy írjon nekik. Arra a kérdésére viszont, hogy mit fizetnek, az volt a válasz, hogy semmit, dolgozzon ingyen, mire ő közölte, hogy erről szó sem lehet, mivel neki sem adják ingyen a kenyeret. Erre jött a kérdés, hogy akkor átvehetik-e az anyagait másodközlésre, mire ő elmondta, hogy a szerződései ezt nem teszik lehetővé, kivéve ha a kiadók megegyeztek erről.

Amikor ezek után ránézett a portálra megdöbbenve tapasztalta, hogy a megkeresése előtt is lopták a cikkeit és a Facebook bejegyzéseit, és most is, továbbra is lopják azokat.

A fentiekhez mi már csak annyit teszünk hozzá, hogy bizony lopják a mi cikkeinket is, Szele Tamás fenti Facebook bejegyzését pedig mi az ő beleegyezésével közöljük.

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Peter

    2018.01.23 16:16 at 16:16

    Facebook poszt nem egyenlő egy hivatalos sajtó hírrel így azért perelni több, mint butaság. Onnantól kezdve, hogy közreadod a facebook posztod már nem jogvédett.

  2. Andy Mage

    2018.01.23 16:38 at 16:38

    Speciel a FB-poszt lehet kérdéses.
    Írásrészleteket meg azóta lopnak, amióta le lehet másolni valamit.
    Nem is tudom, hogy mi zavar jobban. Ha forrásmegjelöléssel, de leközölnek valamit, vagy amikor egy fél év múlva előszednek egy mások által már megírt témát, nyakonöntik némivulgarizmussal, és leközlik gyakorlatilag és lényegileg ugyanezt.

  3. NERKeseru

    2018.01.24 04:18 at 04:18

    Csak nem a 8? Ahaha, miert nem lepodom meg? 🙂

  4. Zina Mihailova

    2018.01.24 09:33 at 09:33

    Ezt kifejtenéd? Mert a korrupció, a szegénység a civilek üldöztetése is téma. Tamás másról irt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük