Varga Zoltán: Kósáné, született P. Gyöngyi lehajolt némi apróért …..

Zoknira húzott szandi-mandi, persze király műanyag a kamásli, ez dívott abban az időben, nagy, randa, fekete-kék kockás, mókás kempingbicaj, ami szalajt, mint állat, egy cekker a sörnek, kicsit karcos, de legalább hót’ maszatos szemüveg. De mi más is várható, egy tök becsületes, szegény – MONDOM, BECSÜLETES! – pedagógus házaspár fiacskájától? Ennyi. Ennyire tellett.

Így kezdődött a mi Lalink, a debreceni kofáknak Mr20%, a nagyvilágnak a tuszi-hutu – vagy mi a lófütty – konfliktus szakavatott tudójának üstökösszerű felívelése.

Aztán persze belezökkent ő is a nagybüdös fideszes rögvalóságba. Elmaradt a kempingbringa, a cekker, minden. A kis bérházból villa, a kempingbicajból meg persze az éppen esedékes, fidesz-kompatibilis egyterű, a csillagos-gyárból, csak hogy ne írjak Mercedest. Apropó, egyterű! Értem én, hogy a Kedves Vezető a stadion a vár és a luxusrepcsi őrület mellett mániákus egyterű fan is. De miért kell minden nyomorult pártkatonának is hülyének tettetnie magát? Itt boldog-boldogtalan azzal jár. egyterűvel. Mi van itt? Benne van a Fidesz öltözködési kiskátéjában? Végy egy böhömnagy egyterűt, meg trottyos gatyát….

Persze nem baj ez, mindenki úgy hibban meg, ahogy akar.

Csupán gyógyszer kérdése a fellobbanó agybaj kordában tartása. Meg amúgy is! Mit poénkodok én mások nyavalyáin? Szóval a mi Lalink, (a debreceni kofáknak Mr20%, mindenki másnak tuszi-hutu hozzáértő) így lett milliárdos.
Úgy, hogy polgármester lett. Úgy! Semmi extra. Szimpla sárgaságos gazemberkarrier. Persze nem felejtve honnan indult. Cekker, szandi-mandi, kempingbicaj. Meg a becsület. Ja! Az utóbbi lehet az, amiről szerintem már halvány emlékképei sincsenek már. A becsületről.

De a csóróságtól való félelem az megvan. Az kódolva lett. Az a tied, amit megeszel, meg ami a zsebedben van. Mert mi van, ha visszajön a cekker, meg a kempingbicaj? Ezért a nagy harács. Mamának – csók Kati néni! Projektcég megy? Dolgozik még az önkormányzatnak? Disznók jó áron mentek el? – céghegyek, gyerekeknek ügyvezetői állások, kedves feleségnek – feleségnek? – egyesületek, önkormányzati megbízások. Mindenhez értünk. Mindenhez is. Mindegy is, csak pénz legyen. Sok lóvé.

A mi Lalink spór ember, ezért a nagy zsetonok mellett, a fillérekért is lehajol

Lehet a kólásdobozokat is gyűjtik az utcán, az is hoz valamit a konyhára, persze mert sokat eszik a Tiszán a családi bayliner hajó (Haha! A vagyonbevallásában horgászcsónakként szerepelt), meg a BMW sportmotor sem vízzel jár.
Nemtom, de az biztos, hogy a b. neje őnaccsága ügyesen gründolt egy egyesületet. Biztos a kólásdobozoknak. Nem tudjuk, mit csinálnak, de bármit is, azt nagyon teszik, mert feszt tudósít róluk minden helyi médium. Mondjuk, ha én lennék a volt polgármester volt(?) felesége(?) rólam is írnának. Nagy élet! De rólam nem írnak.

Semmit nem tudunk róluk, de jó kis csapat az, biztos

Szeretik a pénzt. A potya állami pénzt különösen….Mondom, hogy Kósánéé!… Meg talpraesettek is. Ezért pályáznak is mindenre, ami hoz valamit a konyhára. Például az „Emberminisztérium”, meg az Egyszülős Központ „Kapcsolj ki” programjára is pályáztak. Hurrá! Lehet érte sok pénzt kapni. Ingyér. A gyengébbeknek úgy, hogy szerveznek mindenféle társasjátékokat a pór népnek. A profik nem pitykéznek kavicsokkal, nem szervezgetnek össze-vissza játékokat, nem röhögtetik ki magukat ilyen gyerekségekkel. Nekik van fotósuk, különböző reklámtáblájuk rajta az egyesület neve, nagy, kani betűkkel, meg egy informátoruk, aki szól nekik, hova kell menni gyorsan fotózkodni.

Nem szaporítva a szót, örökbecsű Kósáné és a pöpec kis egyesülete a Kőr Dáma

nem a gyengék táborát, a talpraesettek második halmazát erősítik. A közpénzt, gyorsan, ingyen, munka nélkül brigádot. Meglepődtek? Én nem. Így Kósáné, született P. Gyöngyi, és a Kőr Dáma Egyesület, a maguk becsületes módján kerestek egy olyan alkalmat, ahol gyanútlan debreceni fiatalok társast játszanak. Isteni szerencse, hogy Debrecenben, pont egy olyan városi klubban folyik ez rendszeresen, ahol, – hogy, hogynem – pont a mi Lalink (a debreceni kofáknak Mr20%, mindenki másnak tuszi-hutu hozzáértő) volt alpolgármestere a góré. A dolog innen rém egyszerű. Telefon…ööö…csók, Gyöngyike, gyertek.

Gyöngyikéék meg felcuccoltak. Fotós, reflektorok, fiszfasz egyesületi táblák, műmosoly, ilyenek, és mentek. Táblák kifeszít, fotós fényt mér, termet átrendezik, gyanútlan, társasjátékozó pórnép néz ki a fejéből, mi lesz itt. Kósáné, P. Gyöngyike leereszkedik a plebshez- nembaj, majd kezet mos a végén. – smúzolás…művigyor….jó lesz a beállítás, Bélám?

Bélám, a fotós bólint, nem szószátyárkodik, lő vagy száz képet,

kell az álpályázat áldokumentációjához. Reflektorok kikapcs, fotós elcuccol, P. Gyöngyike és a Kőr Dámák elhúznak a retekbe. Vége a melónak. Otthon majd jól lesikálja a kezét. Az elképedt publikum, – akik társasozni gyűltek össze eredetileg, de néhány vadregényes percig önszántukon kívül átlényegültek álpályázati statisztériává – pedig szájtátva gondolkozik, mi a pikli is történhetett. Elárulom, semmi különös! Csupán annyi, hogy a kedves Kósa család, a maga spór módján, 2019. év egyik szép tavaszi szombat estéjén lehajolt némi apróért. Kézen-közön a mi zsebünkből. Néhány százezerért, vagy millióért. Számít?
Számít! Nagy a család, meg éhes.

Utóirat: Én persze feljelentettem őket. Csakhogy érezzék a törődést. Meglepő módon az ügyészség némi fejvakarás után meg elrendelte a nyomozást. Gondolom, néhány hónap múlva meg le is zárják bűncselekmény hiányában. Mert Mordorföldön ez nem lehet bűncselekmény. Hát így éldegélünk, itt a keleti végeken, az úr 2019-es évében.