Sport
Verstappen rekordot döntve nyert Monzában
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott.
A futam rajtját halasztani kellett, mert a felvezető körön Cunoda Juki (Alpha Tauri) műszaki hiba miatt félreállt
A viadal így húszperces késéssel kezdődhetett meg, a rajt pedig teljesen tiszta volt, Carlos Sainz (Ferrari) az élen maradt, mögötte sorrendben Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) száguldott a második és harmadik helyen.
A verseny első harmadában nem történt jelentős változás, a 15. körben viszont Sainz elhibázta a célegyenes végén a féktávot, a minimális hibát pedig Verstappen azonnal kihasználta és megelőzte spanyol ellenfelét. A vb-címvédő innentől meglépett az üldözőitől, közben csapattársa, Sergio Pérez (Red Bull) feljött negyediknek és igyekezett utolérni az előtte száguldó Ferrarikat.
A kerékcserék sorát az élmezőnyben haladók közül Sainz kezdte meg a 20. körben, egy körrel később pedig Verstappen és Leclerc is a boxban járt. Pérez a 22. körben kapott friss abroncsokat az autójára és az egymás mögött haladó ferrarisok mögé érkezett vissza a pályára.
Verstappen az élen sorra futotta meg a leggyorsabb köröket és egyre nagyobb előnyre tett szert az őt üldöző Sainzcal szemben, míg a 32. körben Pérez meg tudta előzni Leclerc-t és feljött harmadiknak.
Tíz körrel a vége előtt Verstappen már több mint 10 másodperces előnyt alakított ki az élen, sikerét pedig semmi nem veszélyeztette, a második helyért ugyanis közben Pérez támadta Sainzot. A spanyol ferraris két alkalommal is nagyon keményen védekezve hárította a mexikói rivális támadását, de Pérez harmadik próbálkozására már nem volt ellenszere, így le kellett mondania a második helyről.
Az utolsó körökben a két Ferrari-pilóta, Sainz és Leclerc csatázott hatalmasat a harmadik pozícióért, amely végül a spanyolé lett.
Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely
„Sosem hittem, hogy ez (hogy tíz győzelmet szerezzek sorozatban) lehetséges. Ma nagyon keményen meg kellett dolgozni, és így sokkal élvezetesebb volt. Jó volt a tempónk és figyeltünk a gumikra is. A Ferrarinak jó volt a végsebessége, gyorsak voltak, és nehéz volt melléjük kerülni. A futam elején muszáj volt hibára kényszerítenem Carlost. Egyszer csak elfékezte magát az egyes kanyarban, nekem pedig jobb volt a tapadásom. Onnantól a saját futamomra tudtam koncentrálni. Türelmes voltam, hosszú volt a futam, és láttam, hogy Carlos szenvedett a hátsókkal. Csak ki kellett várni a jó pillanatot. Utána nagyon élvezetes volt, egy kis gond volt a végén, de elég nagy volt már az előnyöm.”
Sergio Pérez (Red Bull) – 2. hely
„Ez volt a maximum, amit elérhettünk ma. Nagyon sok előzést kellett bemutatni, és ezek nehezebbek voltak, mint amire számítottam. A Ferrari végsebessége elképesztő volt. A Parabolicából próbáltam jól kijönni, de nem igazán tudtam. Volt esély, de volt, hogy nem is tudtam közel kerülni hozzájuk. Elképesztő volt megelőzni mindkettejüket. Nagyon sokat kellett ehhez használni a gumikat. A futam elején nem tudtam közel kerülni Charles-hoz (Leclerc), mert DRS-vonatban voltunk. Aztán sokat csatáztam Carlosszal is. Végül megelőztem őket. A hétvégén magabiztosabban éreztem magam az autóban, fejlődtem a beállításokkal is, szóval arra számítok, hogy a következő futamokon jobb formát tudok mutatni.”
Carlos Sainz (Ferrari) – 3. hely
„Kőkemény volt! Ennél keményebb nem is lehetett volna, mint amit ma kellett bemutatnom. Nagyon nehéz volt tartani a Red Bullokat és emiatt a gumikat is erősen kellett használnom, ennek megfizettem az árát, a hátsók hamar elkoptak. Mindent megtettem, hogy védekezzek, ahogy tudtam, úgy használtam az autót, és végül bejöttem a harmadik helyre. Nagyon kemény csatát vívtam Charles-lal (Leclerc) is. Remek versenyzőtípus, ahogyan Max és Sergio is. A tempónkon kell javítani egy kicsit és jobban megérteni a gumikat. Ez volt a kulcs, ha a gumik jobban működnek lehetett volna egy kicsit jobb a futamunk. De Zandvoorthoz képest ez egy nagy lépés. Mi voltunk a legjobbak a Red Bullhoz képest, és ez jó eredmény a csapatnak is.”
Olasz Nagydíj, Monza (51 kör, 295,443 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13:41.143 óra
2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 6.064 másodperc hátrány
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 11.193 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 11.377 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 23.028 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 42.679 mp h.
7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 45.106 mp h.
8. Lando Norris (brit, McLaren) 45.449 mp h.
9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 46.294 mp h.
10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:04.056 perc h.
Leggyorsabb kör: 1:25.072 perc (43. kör, Piastri)
A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 8 van hátra):
Versenyzők:
1. Verstappen 364 pont
2. Pérez 219
3. Alonso 170
4. Hamilton 164
5. Sainz 117
6. Leclerc 111
7. Russell 109
A vb két hét múlva Szingapúrban folytatódik.
Forrás: M4 Sport / MTI
Verstappen: Majd vasárnap kiderül, meglesz-e a tizedik győzelem
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó