Connect with us

Banánköztársaság

Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható

Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
Megosztás

Vidéki prókátor néven ismertét vált egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Hétfői bejegyzése a gránitszilárd alaptörvény újabb gányolásáról szól.

„Orbánék ma – többek között – belegányoltak az alkotmányukba egy biológiai tudományos tényállítást

Ráadásul egy olyan biológiai tudományos tényállítást sikerült belegányolniuk az alkotmányukba, mely tudományos szempontból valótlan tényállítás, tekintettel az úgynevezett interszexualitásra.

Még annyi eszük sem volt, hogy legalább azt gányolják bele, hogy az ember – jogi értelemben – férfi vagy nő.

Mindenesetre a mai naptól kezdve ez a szemétre való fércmű már nem csak jogi dokumentumnak nem alkalmas, hanem biológiatankönyvnek sem. Már legfeljebb csak hittankönyvként használható. Bese atya az orbánizmus főpapjaként hirdethetné Szájer művével a kereszténységet, meg a heteroszexualitás dicséretet, ha még hirdethetné az igét.

Amennyiben – reményeinknek megfelelően – a Tisza Párt megnyeri a választást, az új országgyűlésnek az első ülésnapján nyilvánvalóan el kell majd fogadnia egy ünnepélyes jogi aktust, melyben – többek között – kinyilvánítja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mely az erkölcs, a jog és a nemzet ellen elkövetett súlyos bűnökkel terhelt, a demokratikus magyar politikai és közjogi hagyományokkal össze nem férő történelmi zsákutcának bizonyult, a nemzet akaratából ezen Országgyűlés megválasztásával véget ért.

Néhány más egyéb pont mellett ebben az ünnepélyes jogi aktusban kell majd rendelkezni az új alkotmány megalkotásának megkezdéséről is.

Például ekként:

x.§ Az új alkotmány megalkotásáról

  • (1) A jenleg hatályos, egypárti Alaptörvény nem a nemzet valós akaratát kifejezésre juttató és nemzeti konszenzussal megalkotott valódi alkotmányként, hanem Orbán Viktor jogállaminak nem tekinthető, autoriter jellegű hatalomgyakorlásának eszközeként jött létre és ekként is működött. Az Országgyűlés ezért az orbáni Alaptörvényt ideiglenes alkotmánynak tekinti, mely a jogállamiság követelményeinek megfelelően, a jogbiztonság érdekében a széles körű nemzeti konszenzussal elfogadandó új, demokratikus alkotmány hatályba lépéséig a magyar jogrendszer alapjaként hatályban marad.
  • (2) Az Alaptörvény megnevezése az Országgyűlés és a Kormány irányítása alatt álló állami intézmények, hivatalok és testületek, valamint az ezek szolgálatában és alkalmazásában álló magánszemélyek hivatalos eljárása során: „ideiglenes alkotmány”.
  • (3) Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a nemzet legjobb, legfelkészültebb jogtudósainak, valamint a jogászi hivatásrendek és a civil szféra képviselőinek bevonásával haladéktalanul nekilát a haladó alkotmányos és közjogi hagyományainknak megfelelő, ideológiától mentes, korszerű és a magyarok számára a lehető legszabadabb és legboldogabb élet biztosítására alkalmas új alkotmány megalkotásának.
  • (4) Az Országgyűlés az új alkotmány megalkotása érdekében saját kebeléből alkotmányelőkészítő bizottságot hoz létre, melyet az Országgyűlés elnöke vezet.”

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Csak úgy…

„Ha az 1791-es Bill of rights-ot egy módosításnak tekintjük, akkor az amerikai alkotmányt 235 év alatt 18 alkalommal módosították. Az Alaptörvényt 15 év alatt 15-ször. Igaz, az Egyesült Államokban az alkotmány módosítása a fékek és ellensúlyok elvén alapuló, átgondolt, többlépcsős, hosszadalmas jogalkotási procedúra eredménye, nálunk meg körülbelül olyan expressz munka, mint Pelikán bevarrása Dezső kinyírása után”

-fűzte a fentiekhez az írója.

Szerző