Kerítésen innen
Vidnyánszky: elpusztítanák a Nemzetit ugyanazok, akik 65-ben felrobbantották és ehhez használják fel Szász Júliát
„…Olyan szintű nyomás van és fogáskeresés ránk és olyan szintű befolyásolási kísérlet Juli kapcsán -így élünk 11 éve, amióta én a színházat vezetem- (…) mert el szeretnék pusztítani ezt az intézményt ugyanazok az erők, akik ’65-ben fölrobbantották, ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága, gondolatfolytonossága és mást sem csinálnak, mint nagyítóval néznek bennünket és keresnek fogást rajtunk….” – mondta a sodrából kijött Vidnyánszky Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahová Szász Júlia kártérítési ügyét tisztázandó hívták a színigazgatót.
Állítások
A Nemzeti Színház igazgatója szerint fél éve mindenhonnan azt hallotta vissza, hogy ők nem fizetettek, most mégis csak kiderült, hogy fizettek. Vidnyánszky Attila nem érti, Szász Júlia a Facebook-posztjában például miért nem említette, hogy Horváth Lajos Ottóval ellentétben ő nem vette fel azt a 1,5 millió forintos kártérítési előleget, amit megajánlottak neki.
„Ha havi lebontásban nézzük, nagyon tisztességesen kapnak. Nem nélkülöznek. Ahol tudtunk, segítettünk, már amennyire engedték”
Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész a Partizánnak adott interjújában beszélt többek között arról, hogy a Nemzeti Színház tavalyi balesete miatt indított belső vizsgálat egy „látszatesemény” volt, és utalt arra is, hogy a sérült színészek azóta sem kaptak anyagi kompenzációt. Vidnyánszky Attila ezután hosszú interjút adott az Origonak, amiben többek között azt mondta, hogy
november óta fejenként több mint 5 millió forintot kapott a két megsebesült színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken.
Az egyik érintett, Szász Júlia ezután egy Facebook-bejegyzésben szedte össze tételesen, milyen kifizetések történtek meg számára, és hogy ezek meg sem közelítik az 5 millió forintot. A Nemzeti Színház Szász állításaira hétfőn már egy közleményben reagált, újabb cáfolatokkal – ilyen előzményekkel érkezett meg Vidnyánszky Attila az ATV stúdiójába.
Nem reagáltak….
Azt mondta, a színészek nem reagálták le azt a 2,4 milliós összeget, amit a biztosító ajánlott, helyette megfogalmaztak
„egy nagyon jelentős, fejenként 7,6 millió kártérítési összeget”.
Amikor viszont ehhez különféle számlákat és szerződéseket kértek be tőlük, Szász Júlia nem válaszolt, Horváth Lajos Ottó pedig csak egyetlen kis összegű számlát küldött a színháznak. Vidnyánszky Attila szerint Horváth Lajos Ottó eddig 6 millió 300 ezer forintot kapott munkáltatójától, a 2,4 milliós biztosítási ajánlattal ő sem élt. Mint mondta, a két színész esete között az a lényegi különbség, hogy Horváthnál felmerül a színész felelősségének kérdése is, míg Szász Júliánál ilyenről nincs szó.
„Juli ilyen értelemben tiszta, így ha lenne normális kommunikáció, nagyon hamar túllendülnénk és tudnánk fizetni.”
Ezzel szemben Horváth Lajos Ottónál a felelősség elismerésében van vitájuk, mivel a színész tartotta a kezében a partnernőjét, és mint Vidnyánszky fogalmazott,
„nem oda lépett, ahova 33-szor és ugyanennyi próba alkalmával, és ahol a kollégái is cikázgatnak le-föl, hanem egy másik irányba indult el, és leesett”.
Nyomják Vidnyánszkyt-attitűd
A kérdésre, hogy akkor miért alakult így a viszony Szász Júliával, ha az ő felelősségét a balesetben senki nem firtatta, Vidnyánszky Attila azt válaszolta: mert nagy a nyomás irányukba, a színésznő felé pedig jelentős a befolyásolási kísérlet, majd hozzátette: ebben élnek tizenegy éve, „mert el szeretnék pusztítani ezt az intézményt”.
„Ugyanazok az erők, akik ’65-ben fölrobbantották (a Nemzeti Színházat). Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága”
– kommentálta Vidnyánszky, aki szerint folyamatosan fogást keresnek rajtuk, így a baleset kérdése is összefügg az általa felemlegetett ellenséges erők problémájával is, amelyek
„meg akarnak hurcolni”.
Azt is hozzátette, hogy délután volt egy „15 fős tüntetés a Nemzeti Színház előtt”, ahol „verseket, dalocskákat írogattak” róla. Szerinte
erről szólt a tizenegy évük, ezért állandóan résen kell lenniük.
Fogtam a kezét….
„Diákként a színházba hoztam, fogtam a kezét, szépen építettem, eljuttattam a Júliáig, vigyáztam rá, jövőt láttam benne (…) „tényleg azt kívánom, hogy Horváth Lajos Ottó és Szász Juli is találjon magának olyan színházat, ahol jobban vigyáznak rájuk”.
– mondta a beszélgetés egy pontján a „félreértett” rendező.
További tervek: Marx Tőkéje
Úgy tűnik viszont, hogy Marx A tőkéjének megrendezéséről annak ellenére sem mond le, hogy attól a jobboldal szellemi holdudvarának egy része is erősen berzenkedik. Vidnyánszky elárulta, hogy szoktak ilyesmiről vitatkozni, és úgy gondolja, pontosan itt az idő egy ilyen művel foglalkozni.
„A mi szent szövegeink, témáink állandóan pellengérre vannak állítva a másik oldalon. Az ő szent szövegeik mélyén gyilkos erők tézisei találhatók”
-mondta, és értelmezése szerint Marx művére épülnek ma is megszülető gyilkos rendszerek. Ennek mechanizmusa érdekli.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is