Vita a létpénzről 7 – Liskáné Pólya Lenke : A mindenkinek járó alapjövedelem?! – Mikor és hogyan?

A koronavírus-veszélyhelyzet első napjaiban vitát indítottunk portálunkon arról, hogy melyek azok a sürgető intézkedések, amelyeket minél előbb be kellene vezetni. A Városi Kurír létpénz-vitájához újabb hozzászólás érkezett Liska Tibor Széchenyi-díjas közgazdász hajdani munkatársától, özvegyétől.

Társadalmi örökség elmélet

A mindenkinek járó alapjövedelem gondolata leggyakrabban akkor kerül napirendre és korbácsolja fel a közvéleményt, amikor a külső körülmények nagyon bajba sodorják a gazdaságot, benne azokat, akik úgy vélik, hogy az alapjövedelemmel biztosítani lehetne, az egyre jobban lemaradók megélhetési gondjait. A vészterhes idők igazán nem kedveznek a mindenkinek járó alapjövedelem bevezetésének, mert ebben az esetben leginkább tűzoltásra van szükség. A mindenkinek járó alapjövedelem pedig az első lépéstől alaposan átgondolt és kidolgozott elméletnek kellene lennie, s nem egyszerre rázúdítani a társadalomra, hanem valamiféle kísérleti jelleggel és úgy, hogy abból kellő tapasztalatot tudjunk szerezni az elképzelés helyességéről, s arról, hogy jó nyomon járunk-e elképzelés és a megvalósítás terén is. Egyik ilyen teória a Liska Tibor közgazdász (1925-1994) által már több évtizede felvázolt és valamennyire kidolgozott Társadalmi örökség elmélete.

Nem az önkénytől függ

E társadalmi örökség nagyszerűsége – szerintem – abban rejlik, hogy mindenki egyenlő nagyságú örökséget kapna születése pillanatában, s nem az épp hatalmon lévő diktátor, vagy demokrata érzelmű politikusoktól függene, hogy most épp be kellene-e vezetni, vagy sem az alapjövedelmet, hogy az embereknek akkor is legyen jövedelmük, ha nincs munkahelyük és nincs megtakarításuk sem, amiből fent tudnák magukat tartani a válságos időkben is.

Már a szocializmusban is rosszul hangzott

Miniszterelnökünk a munkaalapú gazdaságot tűzte zászlajára, ami azért nem a leghatékonyabb irány a XXI. század kezdeti évtizedeiben. Nem világos, hogy miért kell ezt a szocializmusban is már rosszul hangzó munkaalapú gazdaságot tukmálni az emberekre, amikor lassan már olyan munkákat sem emberek végeznek, amit régen még elképzelhetetlennek hittünk. Sőt most a koronavírus megjelenésekor, mely hazakergetett jóformán mindenkit a munkahelyéről, a kétkezi és sokszor a munkahelyhez kötött munkavégzés szükségességét is nagyban megkérdőjelezi.

Ki hitte volna?

Vagy ki hitte volna, még talán húsz éve is, hogy lehetséges az önvezető autó. Ma már több országban vezető nélkül futnak a kötöttpályán futó járművek. Napjainkban még sok az ember munkaerejével végzett tevékenység, mert sokan vagyunk e bolygón, olcsó a munkaerő és nem érdemes az emberiséget sem a könnyű, sem a nehéz munkáktól megkímélni.

Gyorsítani lehetne

Feltehető, hogy ha kevesebb munkával akarnánk terhelni az embereket, akkor már régen kiforrta volna magát, hogy hogyan lehetne egyre kevesebb élőmunkával megoldani a termelést és a szolgáltatások legnagyobb részét. Példának okáért, hogyan tudna vírusos vagy egyéb leprás beteget ápolni robotember, amelyik nem pusztulna bele sem a betegek által okozott megfertőződésbe, de a lepusztult egészségügy nyújtotta keserves életbe sem. Kimondottan csak a magasan kvalifikált betegápolókra lenne szükség, amelyet már nem lehetne robotokkal végeztetni. A folyamat már régen elindult, de gyorsítani lehetne.

Változás kell! A folyamat el is indult

Most mindenki azt mondja, hogy a víruskrízis elmúltával megváltozik a világunk. Igen meg kell, hogy változzon! Sőt elő kellene segítenünk, hogy meg tudjon változni! Arra kellene törekedni a világban, hogy egyre több munkát, egyre kevesebb ember végezzen, hogy bármiféle akadályoztatás esetén a jövőben még ennyire se álljon meg az élet, mint napjainkban. Már a világ is abba az irányba halad, hogy egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy már nemcsak pár napot, de több hetet is eltölthessenek távol otthonuktól.

Hallgassunk Liska Tiborra!

Továbbá el lehetne jutni egy olyan világba, amikor az emberek egyre kevésbé végeznének olyan munkákat, melyeket jelenleg csak azért vállalnak, mert azzal tudnak pénzt keresni megélhetésük finanszírozására, pedig szívük szerint egészen más területen szeretnének kiteljesedni. Ha sokan a fentiek megvalósíthatóságára szavaznának, akkor fontos és hasznos lépés lehetne Liska Tibor Társadalmi örökségének kikísérletezése és siker esetén a bevezetése. Liska a Társadalmi örökséget – nagyon leegyszerűsítve – két részre bontotta.

• Egyik része az, melynek kamataiból meg tudna élni az állampolgár, akkor is ha van, vagy ha éppen nincs munkából származó jövedelme.
• A másik része pedig amit befektetne, vagy kockáztatna olyan gazdasági vállalkozásokba, amelyek megítélése szerint jól jövedelmezne, s ezzel saját megélhetésére fordított összeget növelni is tudná, viszont ha rossz befektetést választott, azzal megélhetését alapjaiban nem veszélyeztetné.

Mindezekhez elengedhetetlenül meg kellene változnia, annak a ma majdnem alapzsigerből nagyon sokak által vallott véleménynek, hogy munka nélkül nincs ingyenpénz.

Egy ellenvélemény:

Vita a létpénzről 4, Bokros Lajos: Milyen módon támogassuk a járvány okozta válság gazdasági kárvallottjait?