Budapesti hétköznapok
Vitézyék felforgatják a MÁV menetrendet, de hogyan tovább?
Ha más miatt nem is lenne fontos, már önmagában az áramdrágulás miatt megérné az öreg Szili (V43) villanymozdonyokat korszerűre, energiahatékonyra cserélni. Ezért döntött úgy a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) javaslatára a Kormány, hogy a MÁV-Start korábban megkötött keretszerződése alapján lehívunk 50 Siemens Vectron mozdonyt. (Persze az új mozdonyokra mindenképp szükség van, a 60-as években készült V43-asok üzemkészsége romlik, és nem képesek 120 km/óránál gyorsabban vontatni.)
Friss!
- Sztrájk-bejelentés: április 23.Megosztás Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége kedden közleményben jelentette be, hogy sztrájkot szerveznek. A demonstrációra április 23-án kerülhet majd sor, ahol infláció követő bért követelnek majd a kormánytól. A szervezet ugyan olyan automatikus emelkedő fizetést kér, mint amilyen szerintük Orbán Viktoré. „A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége… További információ: Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’Megosztás Ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt, Európa vezetői Orbán Viktor nélkül gyűlnek össze Londonban vasárnap, hogy megvitassák a Trump–Zelenszkij-találkozó utóhatásait és az erre adandó válasz lehetőségeit. Ezt valahogy le kellett reagálni hívői felé a regnálónak és itt kapott szerepet Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Ez jó lesz: egyszerű és közérthető…. A legnagyobb… További információ: Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetbőlMegosztás Lech Wałęsa, volt lengyel elnök, a szolidaritás vezetője, egykori politikai fogoly és több mint 30 társa felháborodott azon, ahogy az USA két vezetője -elnöke és alelnöke- bánt a Zelenszkij ukrán elnökkel, ami szerintük „arra a hangulatra emlékeztetett, amelyre jól emlékszünk az állambiztonsági szolgálat kihallgatásaiból és a kommunista bíróságok tárgyalótermeiből”, hogy nyílt levélben szólaltak fel… További információ: Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?Megosztás Szijjártó Péter külügyér kollégája oldalán már hétfőn délelőtt megágyazott a magyar-macedón haverságnak, amit az este hazánkba érkező Hrisztijan Mickoszki észak-macedón miniszterelnök kedden kezdődő magyar-macedón kormányzati csúcstalálkozón Orbán Viktorral teljesít be. Prológ „Néhány nappal ezelőtt jól működtünk együtt Észak-Macedóniával az ENSZ-ben a békehatározat tárgyalásakor, hiszen mindketten az egyetlen észszerű és reális megoldást, vagyis az amerikai… További információ: Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’Megosztás Hétfőn Csongrád-Csanád megyében folytatódott Magyar Péter országjárása. A Tisza elnöke a megyeszékhelyen, Szegeden a Széchenyi téren összegyűlt tömeg előtt beszélt. Bevezetésként megköszönte a helyieknek, hogy „itt a Tisza fővárosában agyonverték az állampártot” a tavalyi önkormányzati és európai parlamenti választásokon, „irányt mutatva ezzel az egész országnak”. Szegeden 8 százalékkal többen szavaztak a Tisza listájára, mint… További információ: ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
Szerző
Use your ← → (arrow) keys to browse
Friss
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?