Kultúra
Will Smith és Martin Sheen újratöltve – feltámad a Kaliforniába jöttem és az Elnök emberei sorozat is
Az ünnep, az ünnep és a Hollywood nem lenne Hollywood, ha nem kísérelne meg némi hasznot húzni belőle. Most éppen a Kaliforniába jöttem című Will Smith sorozat szereplői állna össze egy új projektre a sorozat elitindulásának 30. évfordulója okán. Sheen elnök és emberei pedig szavazásra buzdítanak.
30 éve lőtték fel a Will Smith nevű rakétát
Éppen 30 éve tűnt fel a képernyőkön, az a kicsit pökhendi, nagy dumás karakter akit azóta szinte az egész világ megszeretett.
A szeptember 10-én készülő felvétel, a sorozat ünnepi adása a legnagyobb amerikai ünnep az idei hálaadás környékén kerül adásba a gyártó HBO Max-nak köszönhetően. A sorozat sztárja Will Smith mellett természetesen ott lesz a képernyőn többi egykori szereplő is: Tatyana Ali, Karyn Parsons, Joseph Marcell, Daphne Maxwell Reid és Alfonso Ribeirovalamint DJ Jazzy Jeff is.
A sorozat 1990 és 1996 között hat évadot ért meg ez alatt 150 különösen sikeres rész került képernyőre az NBC csatornán.
A sorozat után Willnek sikerült átnyergelnie a filmvászonra, pedig ezt a magasságot, vészhelyzetes George Clooney-in, és a jó barátokos Jennifer Anistonon kívül csak nagyon keveseknek, szinte senkinek nem sikerült megugrania.
Más okból ugyan, de „az elnök emberei” is ismét láthatók lesznek
A kult-sorozat készítői egy egészen különös színházi előadásra toborozták újra a szereplőket Martin Sheen-el az élen.
A színházi előadást ” Amikor mindannyian szavazunk” címmel a Los Angeles-i Orpheum Színházban forgatják, ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a When We All Vote-re, egy párton kívüli, nonprofit szervezetre, amelynek társelnöke Michelle Obama, és amelyet azért hoztak létre, hogy növelje a részvételt minden egyes így természetesen a novemberi amerikai választáson is.
Az egyetlen epizód erejéig feltámadó nálunk az „Elnök emberei” címen futott sorozat 27 Emmy-díjat nyert az NBC hét szezonja során. Emellett két Peabody, két Humanitas-díjat, két Golden Globe-ot, valamint hét Screen Actors Guild-díjat, két Amerikai Írók Céh-díjat, két Amerikai Igazgatói Céh-díjat és ötször a Televíziós Kritikusok Szövetségének díját is elnyerte.
Az új része felrobbantotta világhálót.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik