Connect with us

Ez a nap

Zelenszkij letette az elnöki esküt és bejelentette a parlament feloszlatását

Megosztás

Letette a hivatali esküt hétfőn Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd beiktatási beszédében bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet.

Mindenki mondjon le!

A törvényhozók előtt elmondott beszédében Zelenszkij felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel tisztségéből a titkosszolgálat (SZBU) vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert. A kormány tagjainak azt üzente, hogy jobban teszik, ha ők is benyújtják felmondásukat. A parlamenttől követelte még, hogy fogadjanak el jogszabályokat a képviselői mentelmi jog megszüntetéséről, a törvénytelen vagyonosodás büntethetőségéről és a választási törvény módosításáról.

„Kedves képviselők, Önök maguk tették hétfőre, azaz munkanapra a beiktatást… Tehát dolgozni fogunk” – mondta, mielőtt felsorolta volna, milyen döntések meghozatalát várja még a törvényhozástól, majd ezután közölte, hogy feloszlatja a parlamentet.

Az alkotmány értelmében az államfő elrendelhet előrehozott parlamenti választást, s azt a parlament mandátumának idő előtti megszűnéséről szóló határozat közzétételétől számított 60 napon belül kell megtartani – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Legyen tűzszünet a Donyec-medencében

Zelenszkij beszédében kijelentette még, elsődleges feladatának azt tekinti, hogy tűzszünetet érjen el a Donyec-medencében. Leszögezte: a békéért kész kockára tenni azt is, hogy elveszti elnöki posztját. Első lépésnek az Oroszország által fogva tartott ukránok kiszabadítását nevezte meg, azután a krími és Donyec-medencei területek visszaszerzését. Szavai szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az ideiglenesen megszállt területeken élők ukránoknak érezhessék magukat.

A ceremónián számos külföldi vendég volt jelen, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte.

Jelvény, pecsét és jogar

Az eskütételi szöveg felolvasása után Zelenszkij átvette az államfőségét igazoló okiratot és az elnöki szimbólumokat – a jelvényt, a pecsétet és a jogart –, majd megtartotta beszédét.

Közben hétfőn benyújtotta lemondását Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője. Mindkét posztra egyébként az államfőnek van joga a parlament elé terjeszteni a maga jelöltjét.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Frissítve! Ukrán elnökválasztás – Exit poll: Zelenszkij toronymagasan nyerte a választást

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük