Banánköztársaság
Zene füleimnek — Demeter ördögvillája fenyegeti a magyar könnyűzenét

A nyelvek igen beszédesek. Magyarul könnyűzenének mondjuk azt, amit az angol “pop(ular) music”-nak, illetve komolyzenének a “classical music”-ot. Az egyik a népszerű zene, a másik a műveltebb osztályokhoz sorolható. Ne szépítsük, az egyik a nép zenéje, a másik az elité.
Demeterből popmeter
Úgy adódott, hogy egy bizonyos Demeter Szilárd, aki a Wikipedia szerint író, filozófus, politikai elemző, publicista, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója – megannyi más mellett – hirtelen a könnyűzene magyar főnöke (is) lett.
Nem sok minden tudható erről a csodaemberről, de ugyancsak a Wikipédia szerint 29 éves volt, amikor elérte addigi legmagasabb iskolai végzettségét a romániai Benedek Elek Tanítóképző Intézetben, éspedig felkent óvónőként. Bizony! Rögtön ezután 4 évvel a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófussá avatták, aztán két év pihenőt követően ontani kezdte műveit, két évtized alatt – szám szerint – hatot.
Szóval ért a könnyűzenéhez, no.
Nélküled!
Van aztán egy magyar könnyűzenei zenekar, az Udvari Bolondok-ból és a $texas nevű formációkból létrejött Ismerős Arcok. Igen, ismerjük a hozzájuk hasonló pénzéhes minden hatalmat hátulról kényeztetőket, akik a magyar kormányzó udvartartásában világosodtak meg külhoni magyarságilag, s akiknek az egyetlen, zeneileg úgy-ahogy értelmezhető, egyébként kb. nulla művészi értékű művét, a Nélküled-et zúgja megannyi stadion ultraserege, mondván, hogy ez minden idők legnagyobb nézettségű-hallgatottságú, populáris kesergő himnusza, úgymond a maga 42 milliós YouTube statisztikája szerint.
Szemben a rendszer pénzszórásával
Ha csak egy kicsit tovább böngészünk, akkor a YouTube-on belebotlunk egy bizonyos Follow the Flow nevű, szintén magyar zenekarba, amelynek csupán a Nem tudja senki című dala 54 milliós nézettségnél tart, megtoldva ennek Pamkutyás paródiájával, a maga “szerény” 13 milliós nézettségével, illetve a mindkettőt – szépségében – felülmúló Nági, Betti, Szelina előadás 7 milliós rétingjével.
Szóval ’gyalogmentben’ 74 milliónál tart az a zene, amelyik a magyar fiatalok legszentebb érzéseit adja vissza ‘csak úgy’ – szemben a rezsim pénzt nem kímélő erőlködésével.
Nem szeretném inszinuálni ez utóbbi dal alkotóit és feldolgozóit, de ahogy a Rolling Stones, úgy ők is kő-baloldali üzeneteket továbbítanak. Mick Jagger és kísérőzenekara, a Rolling Stones soha nem tagadta meg baloldali mibenlétét, aminek a teteje a My sweet neocon című daluk, annak is leginkább a munkásnyúzó neoliberalizmust ‘rakás szarként’ (sic!) elmondó része.
Nos, Demeter Szilárdnak fel van adva a lecke, hogy miként tud a rakás mázas nacionalista szarból népzenét varázsolni. Ha rajtam múlik, akkor sehogy!
(A szerző az Igen Szolidaritás párt alapítója, volt Európai parlamenti képviselő.)
Szerző
Friss
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja