Zimányi Tibor: A megtörhetetlen lélek hozott össze bennünket (Újratemetés 4.)

Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi, hogy a nap folyamán a többi akkor elhangzott beszédet is közreadja -természetesen változtatás nélkül –  az elhangzás sorrendjében.  Zimányi Tibor 1956-ban részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottság munkájában, a nyolcvanas évek végén a TIB és a Recski Szövetség  egyik alapítója.

A történelmi időben, igazságot hozó a mai nap.

Tudtuk, ha nem is mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie. El kellett jönnie, mert a kétezer éves tanítás igaz: „Nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni!”

A lélek az igazi eleven erő, s ez az erő, a megölhetetlen lélek hozott itt össze bennünket. De addig hosszú utat kellett megtennünk.

Újkori rabszolgaként dolgoztunk a recski kényszermunkatáborokban, az internálótáborokban, a kitelepítettek kényszerlakóhelyein. Bűnünk az volt, hogy komolyan vettük a demokráciát, hogy talán tettünk is valamit érte, hogy valamilyen formában tiltakoztunk a demokrácia megsemmisítése ellen, fenntartásaink voltak a demokrácia elé akasztott „népi” jelzővel szemben. De a kitelepítéshez már elegendő volt a puszta létünk.

A hatalom erőszakos megszerzésénél nem számított semmi, nem számított a becsület, az erkölcs, a család együvé tartozása, s maga az emberi élet

A régi erkölcsi világot lerombolták, a családokat szétzúzták, akit nem semmisítettek meg, azt hamis vádakkal börtönbe csukták, s akikre még az úgynevezett igazságszolgáltatást sem pazarolták, azokat internálótáborba küldték, vagy a szószerinti pusztába, juhhodályokba telepítették, vagy alig öt évvel a náci koncentrációs táborok felszámolása és borzalmainak nyilvánosságra hozatala után – nem lévén Szibériánk – létrehozták a recski megsemmisítő tábort.

Ha Te, Nagy Imre, nem vagy, s nem veszed át a kormányt 1953-ban, akkor ma mi sem állnánk itt. Első intézkedésként megnyitottad a recski tábor kapuját, megnyitottad az internálótáborok kapuját, s megszüntetted a kitelepítettek kényszerlakhelyét.

De ha csak ezt tetted volna, akkor sem állhatnánk most itt az öt és a hatodik koporsó előtt, mert Te és küzdőtársaid ennél sokkal többet tettetek. Ez a hatodik koporsó a legnagyobb. Jelképezi a kivégzett százakat, a sortüzek áldozatait, az egyes megtorló központok által – eljárás nélkül – megöltek, de még azokat az orosz kiskatonákat is, akik azért vesztették életüket, mert átálltak a forradalmunk oldalára.

Óriási utat tettél meg, amíg moszkovitából a magyar nemzet függetlenségének egyértelmű harcosa lettél,

vállalva a felülemelkedést minden, évtizedeken át beléd ivódott ideológiai téves beidegződésein, s csak egy cél vezetett, amelynél többet és szebbet politikus nem érhet meg, a teljes azonosulást a magyar nép akaratával.

A magyar nép akaratának felidézésével sok szó esik a nemzeti megbékélésről. Ezt szívből kívánjuk, azonban mint mindenütt, a mérlegnek itt is két serpenyője van. Csak azt kérjük, hogy az egyensúly helyreálljon. Ennek két elengedhetetlen feltétele van, egyrészt valamennyi áldozat megfelelő rehabilitációja, amelynek jelenlegi üteme és mértéke erősen kifogásolható, másrészt, hogy mindazok, akik a törvénysértések elkövetésében érintettek, vagy utólag egyetértésüket fejezték ki, önként távozzanak minden közéleti szereplésből. Csak ezek után válhat őszintévé és teljessé a nemzeti megbékélés.

Itt az élet és halál mezsgyéjén ne korlátozzuk magunkat. Ha valaha, itt a megsárgult csontokat tartalmazó koporsók előtt el kell mondanom, bármivel is járjon, bárkit is bántson, s bármi legyen a következménye, hogy Téged vádoltak hazaárulással, holott Te lettél a hazaárulás klasszikus esetének áldozata valamennyi küzdőtársaddal együtt.