Ez a nap
Zuckerberget meghallgatná a brit parlament
Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója meghívást kapott a londoni alsóházba. Arról akarják meghallgatni, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Kedden felfüggesztették állásából a cég igazgatóját.
A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt hétvégi feltáró riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.
A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.
Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 nevű, kereskedelmi alapon működő, de közszolgálati feladatokat is ellátó brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix, a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.
A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyzetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át.
A kedd este műsorra tűzött filmben Nix részéről elhangzott az is, hogy 2016-ban a cég szervezte Trump kampányát. A Cambridge Analytica vezetője elmondja azt is, hogy a vállalat kutatásai, elemzései és célzott kampánystratégiája három amerikai szövetségi államban billentette át Trump javára szűk többséggel a választási eredményt.
Felfüggesztették állásából a Cambridge Analytica vezérigazgatóját
A Cambridge Analytica igazgatótanácsa kedd este közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a cég vezérigazgatóját az ügy teljes körű független vizsgálatának idejére.
A közlemény szerint az igazgatótanács úgy ítéli meg, hogy Nix titokban rögzített kijelentései nem felelnek meg a cég által vallott értékeknek, és a felfüggesztésről hozott döntés tükrözi, hogy a testület milyen súlyosnak tekinti az ügyet.
A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég összesen 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül.
Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins kedden levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire.
A bizottság egyébként is vizsgálatot folytat a közösségi portálokon terjedő álhírek ügyében.
A levélben Collins a Facebook által alkalmazott eljárásrend „katasztrofális hibájának” nevezte a brit és az amerikai sajtó által feltártakat, és közölte, hogy az ügy tisztázásához a portált üzemeltető cég valamely megfelelő hatáskörű, magas beosztású tisztviselőjének pontos magyarázatára van szükség.
„Reményeim szerint ez a tisztviselő Ön lesz” – fogalmaz a Zuckerbergnek címzett levél.
Az alsóházi bizottság elnöke hétfőig kért választ arra, hogy Mark Zuckerberg hajlandó-e részt venni a testület meghallgatásán.
Elizabeth Denham, a brit kormány információs biztosa kedden bejelentette, hogy bírósági felhatalmazásért folyamodik a Cambridge Analytica londoni irodáinak átkutatására.
Az Európai Parlament is meghallgatásra hívja Zuckerberget
Az Európai Parlament is meghallgatásra hívja Mark Zuckerberget, hogy tegye egyértelművé: a személyes adatokat nem használják fel a demokrácia manipulálására.
(Forrás: MTI, Euronews)
https://varosikurir.hu/facebook-na-avatkozzon-bele/
Szerző
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán