Blogbazár
Gábor György: a Fideszben mostantól fogva egy Orbán Viktor vezette koldulórendet tisztelhetünk
Orbán Viktor feltalálta a csőben a lyukat, vagyis újjáélesztette a békekölcsön intézményét. Persze a nyerés minimális esélye nélkül, hiszen szüleink még izgatottan bújhatták negyedévente az újság hasábjait, hogy kihúzták-e a számaikat. Kádár legalább megadta az illúziót!
A jó öreg békekölcsön
Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán gondolkodott el az orbáni régi-új ötlet átültetésén.
Olvasom, hogy Orbán Viktor januári jókívánság gyanánt épp pénzt kezdett el kunyerálni mindannyiunktól a Fidesz számára, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.
Orbán Viktor, aki maga mondta magáról, hogy őt a Jóisten keresztény magyar férfinak teremtette, most tehát tarhálásba, azaz koldulásba kezdett.
Szóval akkor a Fideszben mostantól fogva egy Orbán Viktor vezette koldulórendet tisztelhetünk. Eddig ez jó hír. A Fidesz, mint koldulórend tehát a szegénységet legszigorúbban vállaló és gyakorló renddé válik. Remek hír! A tagok kizárólag koldulással gyűjthetik össze a megélhetésükhöz szükséges összegeket. Ez is pompás hír!
Aztán a tagok kemény önmegtagadásban élnek – speciel ezt az állandó önmegtagadást jól ismerjük, s gyakorta megtapasztalhattuk már eddig is. Aztán az éhezés határát súroló böjtöt tartanak (már röhögök előre, ha szegény-szegény Németh Szilárdra gondolok), kopár, szinte üres cellában laknak (s ahhoz még utólag sem építtethetnek pazar panorámás erkélyt), végsőkig elhasznált ruhákban járnak (semmi Louis Vuitton-tatyó!), s összegyűjtött vagyonukat nem fordíthatják magukra, hanem a vagyon nagy részét szét kell osztaniuk a szegények között. Ez is csodás hír, hiszen a Fidesz-rend tagjai elszegényednek, ámde az összelopott és most szétosztásra kerülő vagyonuk révén egy csapásra megszűnik a szegénység Magyarországon.
És még valami. A koldulórend tagjainak legfontosabb erénye az igénytelenség. Egyfajta igénytelenséget, mind szellemi, mind kulturális, mind intellektuális szempontból már volt alkalmunk megtapasztalni köreikben, ámde mostantól az igénytelenség azt jelenti, amit úgyis jól tudnak a Fidesz-rend tagjai, hiszen keresztény erényről van szó: vagyis a világi javakról való lemondás erényéről, a mások javára történő lemondásról, s a szolidaritásról. S ha még hozzátesszük, hogy az igénytelenség társerénye a mértéktartás, az alázat, a türelem, az igazságosság és a jóság, s legfőképp a hatalom alkalmazásáról való tudatos, a Szentlélekre támaszkodó lemondás, akkor, drága honfitársaim, bizony mondom néktek, egy pompás évnek nézünk elibe!
Ámen!
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
András Gábor
2018.01.03 16:15 at 16:15
Nekem erről az az időnként előkerülő bulvárhír jut eszembe mikor az elhunyt koldusról kiderül, hogy a szalmazsákja aranyrudakkal volt tele.
János Dunai
2018.01.03 20:12 at 20:12
NEM AZ ÖVÉ HANEM A NEMZETKOZI MOCSKOS UZSORAS KOMUVESZSIDOÉ.Ö CSEREBEN SZALLITJA AZ ÉVI KAMNATROT A NEM LÉTEZO FEL SE VETT ADOSSAGRA ÁLLAMADOSSAGI KAMAT NÉVEN.2016-BAN 13 MILLIARD DOLLART VAGYIS 13 EZER MILLIO FORINTOT-13000 000000-FIZETETT HOGY RABOLHASSON,EZ 13 KECSKEMETI AUOGYAR MERCEDESZGYAR ÁRA.7 EV ALATT 91 AUTOGYAR ARA 27 ÉV ALATT MEG MEGSZAMLALHATATLAN EZER KM AUTOPÁLYAK GYARAK UZEMEK USZTAK KI A TAKNYOK A GYILKOS RABLOHORDA ZSEBÉBE