Kerítésen innen
10 éves fiút brutálisan összevertek az iskolaudvaron, a református intézmény vizsgálata szerint nem történt mulasztás
Adriánnak a lépét és a vakbelét is el kellett távolítani, de a református általános iskola belső vizsgálata szerint nagyobb tanári figyelem mellett sem kerülhették volna el a történteket. A verekedő lányok továbbra is az intézmény tanulói maradtak, áldozatukat már kivették az intézményből.
2024, Magyarország
Nem történt mulasztás, nem hibázott senki, nincs itt semmi látnivaló – röviden összefoglalva ez a lényege annak a belső vizsgálatnak, amit a Kemecsei Arany János Református Általános Iskola folytatott le májusban azután, hogy az intézmény udvarán, tanítási idő alatt néhány lány brutálisan összevert egy mindössze tízéves kisfiút. Korhut Adrián súlyos sérüléseket szenvedett: életmentő műtétet hajtottak végre rajra, a lépét és a vakbelét is eltávolították.
Papír van róla….
A Blikk megszerezte a hivatalos dokumentumot, amit a szerencsétlenül járt gyermek édesapja hitetlenkedve fogadott.
„A tanulók felelőtlen játéka vezetett a tanuló súlyos sérüléséhez. Az ügyeleti rendszerben felügyeletet ellátó pedagógusok mulasztást nem követtek el, feladataikat maximális gondossággal látták el. Az események lefolyásának gyorsasága és jellege miatt a legnagyobb gondosság mellett sem volt elkerülhető a súlyos következmény. Az esetet követő azonnali intézkedések indokoltak és helytállóak voltak…”
– olvasható az iskolaigazgató aláírásával jegyzett dokumentumban.
Mint az esetleírásban részletezték, az alsó tagozatos tanulók az iskolaudvaron tartózkodtak a délutáni szünetben: a bántalmazott fiú és az osztálytársai az udvaron játszottak, fogócskáztak, futkostak. A játék során egymással incselkedtek, amelynek abbahagyására az osztályfőnök a nap folyamán többször felhívta a figyelmüket. Egy tanuló a bántalmazott fiút lerántotta, ezt követően az érintett lányok közül valaki belerúgott. A megsérült fiú osztálytársai a szünetet követő óra elején jelezték az osztályfőnöknek az esetet. Mint kiderült, a bántalmazók rögtön elismerték tettüket, de ezt követően már tagadták, illetve megváltoztatták a „vallomásukat”.
Mi van?
Megfelelő létszámú tanár esetén biztosan nem történhetett volna ez meg az udvaron. Ha valóban észlelték a történteket, de valami miatt nem tudták megelőzni a bajt, akkor miért a gyerekeknek kellett szülni róla a következő óra elején?!
– fakadt ki a portálnak Korhut Zoltán, a bántalmazott fiú édesapja. A gyermekét a történtek után azonnal kivette az iskolából, szeptemberben így egy másik intézményben kezdett.
Úgy látom rajta, hogy túltette magát a történteken, szerencsére lelkileg jól van. Sajnos többször vissza kellett menni a kórházba vele, hiszen nem megfelelően gyógyultak a sebei, de most már a heg húzódásán kívül nincsen más probléma. A sok fekvés miatt felszedett néhány kilót, de hamarosan visszatérhet sportolni a focipályára
– fűzte hozzá a férfi. A tragédia után a négy elkövető közül csupán egy személyt tudtak kihallgatni a rendőrök, egy tizenkét esztendős lányt gyanúsítottak meg életveszélyt okozó testi sértéssel, a többiek még nem érték el a büntethetőség korhatárát. Úgy lap tudomása szerint az elkövetők továbbra is ugyanabban az iskolában tanulhatnak.
Friss
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni