Ez a nap
111 nyomozás indult hamisított választási ajánlások miatt
Valóban tömeges jelenség volt a hamisított ajánlóívekkel történő jelöltállítás a 2018-as választásokon: az Átlátszó információja szerint országszerte 111 büntetőeljárás indult emiatt. A portálnál több mint 30 olvasó jelentkezett már a választás előtt azzal, hogy a nevét – sőt egyikük halott férjének a nevét is – hamis ívekre írták fel kamupártok. Az Átlátszó érdeklődésére kiderült, hogy már mindannyiukat kihallgatta a rendőrség.
Egészen idáig csak sejteni lehetett, hogy mekkora mértékű csalások történtek az országban a választási ajánlások összegyűjtésekor, ma már viszont hivatalos adatok is vannak arról, hogy a jelenség nem csak néhány embert, illetve választókerületet érintett.
A helyi választási irodáktól kapott válaszok alapján az Átlátszó által elkészített listában ismét azok a pártok bukkannak fel, amelyekkel kapcsolatban már a választások előtt is megírták, hogy nincs minden rendben a jelöltállításaikkal. A következő kamupártok ellen érkezett a legtöbb bejelentés:
- Iránytű Párt
- Rend és Elszámoltatás
- Kell az Összefogás (Ezt a hazai szcientológusok volt elnöke alapította.)
- Hajrá Magyarország! Párt (Ők hamisították rá az ívükre Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnökének adatait.)
- Összefogás Párt (Ezt vezeti Szepessy Zsolt, volt mokoki polgármester.)
- Közös Nevező (Ezt vezette a gyógyszerész-tesépítő Gődény György.)
- Magyarországi Cigánypárt
- Családok Pártja
- Szegények Pártja
- NET Párt
- Haza Mindenkié Párt
- Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Pártja
- IMA
- Hátrányos Helyzetűek Pártja
- Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt
- Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja
Az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a 111 ügyből eddig 3-az zártak le, mindet bűncselekmény hiánya miatt.
A kamupártok célja az aláírások másolásával az volt, hogy valós támogatók híján is képesek legyenek egyéni jelölteket állítani, hiszen ezt az állam busásan megfizeti: egy képviselő-jelölt után 1 millió forint járt, ráadásul, ha sikerült 27 jelöltet összecsalni legalább 9 megyében és egy budapesti választókörzetben, akkor már országos listát is állíthattak, ami még több ingyen pénzt jelent, ebben az esetben további 153 millió forintot kaptak kampányolni.
És hogy miért engedi meg ezt a törvény, illetve miért olyan laza a kamupártok ellenőrzése, bár a problémára három választás óta sokan figyelmeztettek? Azért, mert a kormányzó Fidesz választási érdeke, hogy az ellene szavazók szavazatai minél jobban szétaprózódjanak, ezért hozták eleve azokat a szabályokat, amik miatt érdemes kamupárttal csalni.
(Forrás: Átlátszó)
Szerző
Friss
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja
- Magyar Péter: hiszi a piszi – ‘Tóni, ez elég gyenge!’
- Az amerikai nagykövetség felhívása azokhoz, akik Rogánnal és köreivel üzletelnek
- Újra támad a ‘boríték-terrorizmus’ – Kisért a múlt?
- Öngyilkosság a Szent Imre kórház kápolnájában