Ez a nap
DK: az egyházak ne avatkozzanak bele a politikába!
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője arra szólította fel az egyházakat, hogy ne avatkozzanak bele a politikai életbe, a választási kampányba.
Niedermüller Péter sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Németh László hódmezővásárhelyi esperes-plébános azt ajánlotta a híveknek, ne a független Márki-Zay Pétert, hanem a volt alpolgármestert, a kormánypárti Hegedűs Zoltánt támogassák a település időközi polgármester-választásán.
A DK alelnöke azt mondta, hogy ami Hódmezővásárhelyen történt, az a jóérzésű híveket is megbotránkoztatta.
Ez a megnyilvánulás több tekintetben is megdöbbentő, már csak azért is, mert az ellenjelölt hívő katolikus – közölte.
Amikor Németh László az egyházak támogatásáról beszél, akkor nem vesz arról tudomást, hogy ezeket az adóforintokat a kormány a nem vallásos emberektől vonja el – közölte.
A hitélet és a vallás fontos, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania, de a hit egyben magánügy is – jelentette ki.
Az egyházaknak rengeteg karitatív tennivalója lenne, amivel hozzájárulhatnának a társadalmi békéhez – fogalmazott.
(Forrás: MTI)
Gábor György: Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek