Budapesti hétköznapok
244 000 000 000 forint – a Holdról is… igaz? Ennyibe fáj nekünk a Tiborcz-közeli gödör…..
Fideszes mércével nézve is kiemelkedően mocskosat húzott a kormány: az állam 244 milliárd forintért megveszi Tiborcz István „üzlettársától” azt a betonmonstrumot, amit a zuglóiak akarata és tiltakozása ellenére építenek a Bosnyák tér mögé, az egykori Csömöri úti sporttelep helyére. A „titkos szerződés” néhány részletét sikerült kiperelni….
Nagyságrendileg ennyibe kerülne a pedagógusok béremelése évente…
„A Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete szerint a Nemzeti Vagyonkezelő nem titkolhatja Tiborcz István üzlettársának gigantikus, 244 milliárd forintos(!) szerződését. Ez a Bosnyák téren ásott hatalmas gödörről szóló szerződés, amiről
a kormány titokban döntött és aminek kiadását azzal tagadta meg a Vagyonkezelő, hogy a nemzetbiztoságot veszélyeztetné, ha megtudnánk a részleteket… Ez azért vicces, mert Gulyás Gergely már elmondta, hogy a NAV-ot szeretnék oda költöztetni, ha elkészül”
-kezdte bejegyzését Hadházy Ákos. „A pert a Transparency International Magyarország segítségével indítottuk és
a Fővárosi Törvényszék döntése csak néhány részlet kitakarását tartotta jogosnak.
Az alperes néha egészen szórakoztató érveket hozott fel, például hogy azért titok, hogyan adnak 244 milliárd forint adófizetői pénzt Tiborczéknak,
- mert a kormány TITKOS HATÁROZATBAN döntött róla;
- és a Nemzetbiztonsági Bizottság mentesítette őket a nyilvános közbeszerzés kiírása alól; és különben is, CSAK VÉLETLENÜL TETTÉK KI A HONLAPRA, hogy van ilyen szerződés; és ez csak döntéselőkészítő adat, mert csak előszerződésről van szó (ami természetesen butaság, hiszen az előszerződés már egy kötelező érvényű, döntést követően meghozott szerződés).
Gondolom, fellebbeznek majd, hiszen ki tudják fizetni az ügyvédi költségeket és a Kúrián már előrehaladottabb a bírák fideszesítése, de azért érdekelne az az érvelés, amivel megváltoztatnák ezt az ítéletet.
<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>
Azt elhiszem, hogy a kormány titkolni akarta a dolgot hiszen az egész tranzakció hatalmas botrány
Tiborcz üzlettársa eredetileg egy
ezerlakásos lakótelepet és egy bevásárlóközpontot képzelt el oda, a kormány pedig nemzetgazdaságilag kiemelten fontosnak nyilvánította a bulit, minden jogot elvéve az önkormányzattól – nehogy beleszólhasson a kerület képét évtizedekre megváltoztató beruházás részleteibe.
Aztán a Bayer Constrict már az
építkezés közben jött rá, hogy annyi lakást nem fog tudni eladni és inkább hatalmas irodaházakat épít, ami csak kicsit terhelné meg jobban a zuglói városközpontot.
Aztán valószínűleg rájöttek, hogy
ennyi irodát is képtelenség kiadni, ezért még a tervezőasztalon eladták az egészet az após által vezetett államnak.
Egy gödröt, 244 milliárdért (információim szerint többszörösen túlárazva). Ne felejtsük: ennyi pénzből elkészülhetett volna például a 4-es metró meghosszabbítása is. Az ítélet azt is megmutatja, miről szól a bírák küzdelme a függetlenségükért. Hát erről: születhessenek néha a hatalomnak nem tetsző ítéletek is.”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat