Ez a nap
Utólag fura – de már olyan mindegy!
Alaptörvény-ellenesen korlátozta a Fidesz véleménynyilvánítási szabadságát a Kúria egy választási plakáttal kapcsolatos döntésében – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden közzétett határozatában.
A plakát sérti a választás tisztaságát
A „Nekünk Magyarország az első!” feliratú, magyar zászlót és Orbán Viktor miniszterelnök nagyméretű fotóját ábrázoló választási plakáttal kapcsolatos kúriai döntést az Ab megsemmisítette.
Az eljárás azért indult, mert egy kérelmező márciusban azzal fordult a választási szervekhez, hogy a plakát alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, a jelölőszervezet támogatására buzdít-e, vagy a kormányzati kommunikáció része. E miatt a kérelmező szerint a plakát sérti a választási eljárásról szóló törvénynek a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó elveit.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a beadványt, ez ellen azonban a kérelmező a Kúriához fordult jogorvoslatért, a legfelsőbb bírói fórum pedig megváltoztatta az NVB döntését.
A Kúria határozata szerint a Fidesz kifogásolt választási plakátja sérti a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket, amelyeknek kizárólag olyan kampányeszköz felel meg, amelyből magából egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz.
A Kúria a plakát kiadóját – a Fideszt – eltiltotta a további jogsértéstől
A Fidesz a Kúria döntését megtámadta az Ab-n. A kormánypártnak ezzel kapcsolatban április 1-jén kiadott közleménye szerint a Fidesz minden választási plakátján az eddigi kampányokban megszokott gyakorlat szerint, a törvényi előírásoknak megfelelően szerepel impresszum, amelyből kiderül, hogy a Fidesz plakátjáról van szó. Továbbá az is olvasható rajta, hogy „április 8-án kétszer is szavazzon a Fideszre!”. Így egyértelmű, hogy a Fidesz támogatására felszólító választási plakátról van szó – írták.
Az Ab kedden nyilvánosságra hozott határozata szerint a Kúria döntése alkotmányellenesen korlátozza az érintett jelölőszervezet – a Fidesz – véleménynyilvánítási szabadságát, ezért a kúriai döntést megsemmisítette.
Az Ab indoklásában többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvényben nem szerepel olyan korlátozás, amelyet a Kúria a törvény alapelveiből értelmezés útján kiolvasott, továbbá kampányidőszakban – az azon kívüli időszak szabályaihoz képest – bővül a véleménynyilvánítás lehetősége.
Az Ab teljes testülete támogatta a Kúria döntésének visszavonását
Az Ab indoklásában szerepel az is, hogy bár a választás tisztaságára, a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveknek kizárólag az olyan plakát felel meg, amelyből magából, egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz, azonban ez a követelmény sokféle formában teljesíthető. Például a jelölőszervezet emblémájának feltűnő feltüntetésével, vagy a jelölőszervezet elnöke, jelöltje képmásának felhasználásával. Tehát a plakátnak összességében kell azt az információt közvetítenie, hogy kinek a támogatására ösztönöz.
A határozat előadóbírája Varga Zs. András alkotmánybíró volt. Az Ab teljes ülésén meghozott határozatát a testület mind a 15 tagja támogatta.
Az Ab április 9-ei keltezésű határozata a testület honlapján teljes terjedelmében olvasható.
(MTI)
Szerző
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát