Állati
A kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét
Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét.
Érdemi modernizációra van szükség
Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány veszélybe sodorta a honvédség működőképességét, ezért az ágazatban érdemi modernizációra, versenyképes illetményekre és az állomány valódi megbecsülésére lenne szükség.
Szerinte a kabinet az elmúlt hét évben több mint 220 milliárd forintot vont el a honvédségtől, ennek következtében leépültek az ország katonai képességei.
Ötödszörre is
Az ellenzéki képviselő rámutatott arra, hogy az alapszintű illetményfejlesztés nem tudta vonzóvá tenni a fiatalok előtt a katonai pályát, így az ágazat már több mint 8 ezres létszámhiánnyal küzd.
Az LMP képviselője szólt arról is, hogy pártja a parlamentben újra benyújtja azt a javaslatát, amely 2022-re a GDP 2 százalékára növelné a honvédség költségvetését. Az LMP emellett ötödszörre is az Országgyűlés elé viszi a Honvéd Egészségpénztár károsultjait támogató indítványát – fűzte hozzá.
Demeter Márta kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az LMP továbbra sem kíván részt venni abban a „szappanoperában”, amelyet az ellenzék egy része folytat. Kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen igazi kihívója Szél Bernadett, a párt társelnöke, kormányfőjelöltje, aki egyedüliként kínál valós megoldásokat az emberek valódi problémáira.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 3 nap, 5 óra, 13 perc, 29 másodperc és már dübörög a 4. CPAC Hungary
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..
upside down
2017.12.10 20:14 at 20:14
És a szolgálati nyugdíjasok adómentessége mennyiben javítja a honvédség működőképességét?