Kerítésen innen
40 éve szolgáló katonatiszt a honvédség áldatlan állapotáról: felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?
A kórházakban tapasztalható viszonyról szinte nap, mint nap lehet olvasni, ami érthető, hiszen azzal szembesül minden orvoshoz forduló állampolgár csakúgy, mint a gyógyszerhiánnyal. Arról is sokszor esik szó, hogy az oktatással mi a gubanc, mert az is szembejön a mindennapokban. A honvédségnél dolgozók problémáit elfedik a S.E.R.E.G. című sorozat és a „Kiképzés”-vetélkedő színvonalán való durrogás, pedig ott is lenne min fennakadni….
„Egy csaknem 40 éve szolgáló katonatiszt keresett meg, hogy a Kaszinós alatt senyvedő Honvédség áldatlan állapotairól számoljon be”
– vezette fel az alábbi levelet közösségi oldalán Káncz Csaba.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Mi folyik a Magyar Honvédségben?
A kérdés szinte minden területre feltehető a mai Magyarországon, de amíg az oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, egyéb területek, például mostanában a közigazgatás, problémái napi szinten szerepelnek a nyilvánosságban, van egy terület, a Magyar Honvédség, amivel szinte senki nem foglalkozik. Igaz, csak mintegy 23 000 munkavállalóról van szó, nem egy jelentékeny szavazótábor, de a benne élőknek a problémák nagyon is fájnak. Mégpedig egyre jobban. A miniszter „áldásos” tevékenységének köszönhetően az elmúlt három évben jelentős káosz alakult ki a seregben.
Kezdődött a két évvel ezelőtti „fiatalítással”, amelynek valódi célját a mai napig nem ismeri senki
Az eredményét viszont igen. Állomány-kategóriánként több száz ember tűnt el a rendszerből, az amúgy sem acélos feltöltöttséget tovább csökkentve, nagyobb terhet róva a bentmaradókra. Nem csak a létszám hiányzik azonban, hanem az elküldöttek tapasztalata is. Számos újonnan kinevezett vezető esetében hiányzik a szükséges szakértelem, tapasztalat, de ez igaz a nem-vezetői beosztásokban dolgozókra is. Ezt azóta is nyögi a szervezet.
A tavalyi évben jött a következő csapás, a Kormány rendelet a honvédek jogállásáról (Hjkr) bevezetése
A Hjkr-t lehet a honvédek jogfosztásáról szóló kormányrendeletnek is nevezni. Maximálisan támogatható a miniszter egyik kedvenc kijelentése, hogy a katona nem egyenruhás munkavállaló. Ez normális országokban így is van. A katonalét számos lemondással jár a haza szolgálata érdekében, ezért katonának lenni több, mint munkavállalónak lenni. Ez más országokban többletjogokkal ismerik el. A Hjkr. különleges közszolgálati jogviszonya viszont a katonák munkavállalói jogainak teljes eltörlését jelenti. Megtagadva tőlük azokat, amik minden más munkavállalónak járnak.
- Megszűnt a munkaidő az MH-ban, nincsen túlóra, nincsen hétvége, a parancsnok akkor adja ki a heti két pihenőnapot, amikor kedve/lehetősége van, a szolgálatmentességre átkeresztelt szabadságot (amelynek csökkent a mértéke) pedig, ha a parancsnok nem adja ki, akkor elveszik a katonától, nem pedig kifizetik.
- A megszűnt túlórapénz, készenléti pótlék, gyakorlatos pótlék és szolgálati pótlék több tízezer forintos havi bevételkiesést jelentett az amúgy is legalacsonyabb keresetű állománynak. Ezek azok a pénzek, amelyek nem épültek be az új illetményekbe, ezek azok a pénzek, amelyeket megspórolnak a katonákon.
- A Hjkr. bevezetését követően október 1-i hatállyal bevezették az új illetményrendszert, amellyel a parancsnokok kezébe tették az illetménymegállapítás jogát, megszüntetve az addig alkalmazott, kiszámítható illetményrendszert, kinyitva ezzel a lehetőséget a parancsnoki önkénynek és a protekcionizmusnak. Ugyanakkor a mai napig vannak problémák ennek alkalmazásával, annak ellenére, hogy az eredtileg tervezetthez képest tíz hónappal később vezették be.
2023-ban elindították az „Embert a vasra” kampányt, a létszám növelésére
A kampány során főtiszti fizetést adtak a betoborzott katonáknak, akik sok esetben még a fizikai követelményeknek sem feleltek meg. Akkor azt állították, hogy ez az első lépés, hogy az állomány többi tagjának is majd emeljék a fizetését, de ez azóta sem történt meg.
A kampányban betoborzott állomány illetménye komoly problémákat, elégedetlenséget generál a régebb óta bentlévő, már bizonyított állomány körében, akik annak a töredékét keresik.
Emellett a kiemelkedően magas fizetés ellenére a betoborzott katonák jelentős része nem maradt a rendszerben.
A „fiatalítási” kampány során ezer főt meghaladó léptékben küldtek el katonákat a Magyar Honvédségtől, több milliárd forintot kifizetve a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra, ruhakönyvekre, stb., és azóta is havi százmilliókat fizetnek ki részükre szolgálati juttatásra.
Félreértés ne essék, több évtizednyi szolgálat után az állomány megérdemli a juttatást, még ha méltatlan körülmények között is küldték el őket. Azonban az azóta elküldött állományból sokakat foglalkoztatnak vissza, akik a juttatás mellé megkapják az illetményüket. Ezzel is fokozva a morális káoszt a bennmaradt, a Hjkr. miatt illetménycsökkentett állomány esetében. Felvetődik a kérdés, hogy ha ezeknek az embereknek a munkájára szükség van, miért küldték el őket, anyagi, erkölcsi és morális károkat okozva az MH-nak?
Ki a felelős ezért a károkozásért?
A morális károkozás másik terepe a a vezérkarfőnök és egyes vezetők beosztásba-helyezési gyakorlata, miszerint a kényük-kedvük szerint, több esetben büntetésképpen helyeznek beosztásba embereket, tekintet nélkül a szakmai előéletükre, végzettségeikre és személyes képességeikre, esetenként teljes szakterületeknek okozva károkat, felvetve az elöljárói hatalommal való visszaélés tényállását is.
Egyesek szerint, ha valaki szándékosan szeretné tönkretenni a hadsereget, akkor sem tudna jobb munkát végezni.
A morált nem erősíti az sem, hogy sok esetben átgondolatlan szervezeti döntések születnek, nincsenek végiggondolva a döntések következményei, nincsen világos kommunikáció, az állomány nem látja a célt, a jövőt.
Ami biztos, az a bizonytalanság
A bizonytalanság az, ami miatt egyre nagyobb a leszerelési kedv, ezzel még nagyobb terhet rakva a maradó állományra. A vészhelyzet miatt felmondással nem lehet elmenni, csak közös megegyezéssel, ami az MH-ban azt jelenti, hogy minden anyagi juttatás nélkül kerülnek utcára az emberek, sok esetben több évtizedes szolgálat után, mindenféle köszönet nélkül. Azokat a szerződéses katonákat, akiknek lejárt a szerződésük, és nem kívánnak élni a szerződéshosszabbítás lehetőségével, közös megegyezéssel engedik el, szintén megvonva tőlük a nekik járó anyagi juttatásokat.
Az elkeseredés, a kilátástalanság mértékét jellemzi, hogy ilyen körülmények között is sok esetben a távozást választják az emberek.
A fiatalok egy része pedig, látva hogyan bánnak a idősekkel, úgy dönt, hogy ebből nem kér, mert ha 20-30-40 év szolgálat után így bánnak az emberekkel, akkor mire számíthatnak ők. Az állomány nagy része nem érzi a megbecsülést.
A megbecsülés nem a pénzt jelenti. A mai Magyar Honvédségben a vezetők általában fenyegetnek, elfelejtve, hogy a fenyegetés nem motiváció.
Tizenévvel ezelőtt bevezették az MH-ban is az életpálya modellt, ami a valóságban sohasem működött, és a Hjkr. az utolsó maradványait is felszámolta. Nincsen jövőkép, legalább rövidtávon kiszámítható életpálya, bármelyik napon kirúghatnak, áthelyezhetnek bárkit, indoklás nélkül.
Felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?”
Szerző
