Connect with us

Kerítésen innen

4iG-ügy – bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Párbeszéd feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen

Megosztás

A Párbeszéd bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután felmerült, hogy a 4iG egyik fő részvényese elkövethette a Btk. 410. §-ába ütköző bűntényt, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

A hírek szerint a cégben még idő előtt szerezhettek tudomást arról,

hogy a 4iG mégsem veszi meg a Magyar Telekomtól a T-Systemst, így időben tudott eladni részvényeket, amivel azok vevőinek súlyos pénzügyi károkat okozhatott.

Mindebből

  • egyrészt kiderült, hogy azok a befektetők, akik a NER-cégek töretlen növekedésére spekulálnak, sem számíthatnak folyamatos gyarapodásra, hiszen eshet a részvények árfolyama;
  • másrészt a tűzhöz közel állók bármikor átverhetik a kisbefektetőket is, ha pénzügyi érdekük úgy kívánja.

Az ellenzék 2020-tól olyan politikát fog folytatni, amellyel 2022-ben bekövetkezhet a kormányváltás, aminek következtében legkésőbb két és fél év múlva a NER-cégek részvényei értéktelen papírok lesznek. Mert ezen cégek növekedését csupán a politikai kapcsolatokon alapuló, korrupciós állami megrendelések biztosítják.

Háttér, ha valaki nem tudná….

hvg360 cikke szerint a bennfentes kereskedelem azért merült fel, mert bár a 4iG csak december 10-én jelentette be, hogy mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot, de a vállalat részvényei már 10 nappal korábban esni kezdtek. Pedig még december elején is sorra érkeztek a hírek a 4iG által megkapott milliárdos állami megbízásokról:

Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezetének vezetője a 4iG-től kikért részvénykönyv alapján a hvg.hu-nak azt mondta, hogy

a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de 5 százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni, a Monavis Holding.

Ennek a cégnek pedig az a Kertész Balázs a tulajdonosa, aki ügyvédként Rogán Antal gazdasági ügyeit intézte. Arról pedig nemrég Rényi Pál Dániel is részletesen írt, hogy T-Systems felvásárlását a legfelsőbb politikai szinten kellett jóváhagyni. Így végül az üzlet lefújása is ott dőlhetett el. Egészen véletlenül egyébként Rogán Antal a Digitális Kormányzati Ügynökség felügyelője is.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük