Bulvár
50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
„Kevesen tudják, hogy én fiatalként még tegező viszonyban voltam Orbán Viktorral. Már akkor is nagyon tiszteltük őket. Úgy tekintettünk rájuk, mint korunk Petőfijeire, és őszintén szólva nem gondoltuk – vagy talán nem voltunk benne biztosak –, hogy ekkora ember lesz belőle….” – áradozott Zalatnay Sarolta 2022-ben a miniszterelnökről.
Cinit a köznek!
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 50 millió forintos támogatást nyújt a projekthez, zöld utat kapott a Vörös Sarolta című dokumentumfilm – írta meg a Bors.
„…a Vörös Sarolta című dokumentumfilm, ami azon túl, hogy az élő legenda életét hívatott feldolgozni, betölt majd egy másik fontos szerepet is. Korrajz lesz ez a javából, hiszen Cini 77 évét öleli fel. Azt a 77 évet, melynek során kijutott neki a zajos sikerből és a csúnya bukásból is vastagon. Mindezt persze számos ponton kíséri majd zenei aláfestés, hiszen az énekesnő munkásságából bőven van mit válogatni….”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Zalatnay azt nyilatkozta, az NFI támogatását nemcsak megtiszteltetésnek, hanem garanciának is veszi.
„Az, hogy a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülhet el az életemről szóló dokumentumfilm, hatalmas megtiszteltetés számomra, ugyanakkor garanciát is ad arra, hogy nem akar majd se többet, se kevesebbet mutatni a valóságnál. És számomra ebben ez a legfontosabb kitétel. Engem mindenki ismerni vél és mindenki biztos is abban, hogy amit az utóbbi évtizedekben rólam hallott, netán olvasott, az a színtiszta igazság. Hogy ez mennyire nincs így, az ki fog derülni a Vörös Sarolta című dokumentumfilmből …
Reméli, hogy a nézők
„klisék, helyenként smink nélkül, de főként a teljes lelki lemeztelenedés állapotában”
ismerik majd meg. A 77 éves énekesnő arról is beszélt, hogy ez lesz az egyik utolsó dobása, egyben El Caminója. Azt ígérte, rengeteg olyan történetet mesél majd el, amikről eddig csak a hozzá legközelebb állók tudtak. A film rendezője Gráf Péter lesz, a zenei betéteket pedig a Magneoton kiadó vezetője, Joós István állítja majd össze.
A Kultúrbrigád olvasata…
„Többen kérdezték, mit szólunk ahhoz, hogy ötvenmilliót ad az állam a Zalatnay Sarolta-filmre.
Nos, egyrészt Zalatnay Cini életműve mégis csak nagyobb, mint Rákay Filipé, és mégsem 7 milliárd. Másrészt Demjén Rózsi művei már fel vannak dolgozva, szóval most már jöhetnek a többiek. Esetleg Delhusa Gjonról is készülhetne lassan film, mert valamiből majd ki kell fizetni a parkolási bírságokat. És hát gondoljunk abba is bele, hány politikus és közéleti aktor tud messzemenően azonosulni Cini nagy slágerével: „Nem vagyok én apáca / Nem élhetek bezárva / Te sem vagy, kedvesem, börtönőr / Engedj ki hát a hűvösből!””
-írták közösségi oldalukon.
Csak úgy…
2021-ben írtuk: „Minden bizonnyal nem egyszerű a nyugdíjas egyszervolt sztárok élete, nem lehet egyszerű szembenézni azzal, hogy már senki nem hever a lábelőtt, nem fordulnak meg az utcán, ha méltóztat arra járni a delikvens, maximum azért, hogy „nézd már, ez nem a…., Őt sem kímélte az élet!” Ilyenkor egy kis figyelemért, no meg pénzért azt szeret, éltet az erre kapható, -esetünkben Zalatnay Cini- amit csak a megrendelő feltételül szab. Az Emmi-miniszter saját keretéből 10 millió forint támogatást adott Zalatnay Sarolta énekesnek
„az életmű koncertkörútja megvalósítására”.
A Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere számára fenntartott keretből 10 millió forintot hagyott jóvá Kásler Miklós – szúrta ki a napi.hu az NKA honlapján megjelent pályázati döntések között a tételt. Ráadásként országgyűlési képviselőkkel fotózkodott Zalatnay Sarolta az érdi Stop Shopnál a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű Fidesz-rendezvényen – vette észre a Blikk. Mosolygós szelfit is készített Dömötör Csaba fideszes és Aradszky András KDNP-s országgyűlési képviselőkkel. Utóbbi a Facebook-oldalára ki is rakta a közös fotót azzal a szöveggel, hogy
„Köszönjük Zalatnay Sarolta támogatását a ‘STOP, Gyurcsány! STOP, Karácsony!’-petíciónkhoz!”
Az énekesnő erre csak annyit válaszolt, hogy
mindig szívesen demonstrál a jövő generációja érdekében, hiszen neki is van egy lánya, s nem mindegy, hogy mi vár az elkövetkezendő esztendőkben.
Csak úgy 2.
2024 februárjában tudósítottunk arról, hogy „Az amerikai zenészlegenda, Béla Fleck, aki Bartók Béla magyar zeneszerzőről kapta nevét, a héten Budapestre hozta bendzsóját. Nagyszerű volt őt és zenekarát napjaink magyar zenei ikonjaival összehozni.”–posztolta David Pressman amerikai nagykövet közösségi oldalán. A meghívottak között volt Zalatnay Sarolta is, aki „ikonnak” ikon, de….
…tovább is van….
Hét televíziós filmterv gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI): dokumentumfilm készülhet Zalatnay Sarolta énekesnőről, a Koronaőrségről és Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről is
– tájékoztatta az NFI az MTI-t kedden.
- Az NFI 35 millió forinttal támogatja Mádl Ferenc, Magyarország egykori köztársasági elnökének munkásságát feldolgozó Hazatérők című alkotást.
A film az államférfi és tudós életútját gyermek- és felnőttkori naplói, írásai, családi visszaemlékezések, valamint Domaniczky Endre monográfiája alapján dolgozza fel Buvári Tamás rendezésében. A film emellett megismerteti Mádl Ferenc életét meghatározó történelmi eseményeket is.
- Dokumentumfilm készülhet a Szent Koronát 560 éve védelmező Koronaőrség hősies kalandjairól Szvitek Attila rendezésében.
A Koronaőrség története címmel készülő film modern és lendületes formában ismerteti meg a Koronaőrség napjainkban is élő hagyományait és a védelmezők büszke örökségét – olvasható a közleményben. Az NFI 8,1 millió forinttal támogatja a dokumentumfilm gyártását.
- A dokumentum szerint 25 millió forint támogatás kapott Varga Ágota a Dunakanyar településein élő nagycsaládról készülő, Együtt – Tradícióteremtők című dokumentumfilmje.
- Izsák feláldozása címmel forgathat tévéfilmet Kriskó László az NFI 400 millió forintos támogatásával.
A Balázs Béla-díjas rendező új alkotásának főhőse egy olyan férfi, aki a való életben akarja bizonyítani, hogy az emberi élet nem több egy matematikai teóriánál, végül mégis ő maga válik saját elmélete cáfolatává.
- A kulcs címmel rendez rövidfilmet Dénes Viktor, az Operettszínház Társulatának tagja. Az alkotásban – amelynek gyártása 8 millió forint támogatást kapott – egy színész egy reményvesztett nap végén kulcsot kap egy misztikus idegentől, és feltárulnak a főhős sorsának titkai.
- Az NFI 16 millió forinttal támogatja Dubinyák Réka fiatal dokumentumfilmes és websorozat-rendező fikciós rövidfilmjét.
A Szeplőtelen története középpontjában egy katolikus leányiskolába járó lány áll, aki modellnek jelentkezik egy festőkurzusra, abban a reményben, hogy a kislány helyett végre meglátják benne Botticelli híres Vénuszát – áll a közleményben.
Szerző
Friss
- Törvény született róla: a minősített emberülés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?