Ez a nap
Az Együtt ellenzéki együttműködést javasol
Átfogó, nyilvános együttműködési javaslatot tett az Együtt az ellenzéki pártoknak. Értékelésük szerint véget kell vetni az időhúzásnak és meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben.
A párt közleménye szerint az Együtt eldöntötte, hogy hol és mely jelöltekkel fog indulni az egyéni választókerületekben 2018 tavaszán, és melyekben lép vissza más, demokratikus pártok jelöltjei javára. „Az ellenzék útja a győzelemhez” című, koordinált indulást célzó ajánlatukat nyilvánosságra hozták és megküldték az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak.
Azt is közölték: 15 választókerületben kérik a baloldali, liberális és zöldpártok támogatását, 26 körzetben az MSZP, 24-ben pedig a DK jelöltjének indulását javasolják. Konkrét alapjavaslatot tettek az LMP és a Momentum számára is – tették hozzá.
Készek visszalépni egyes választókörzetekben a kormányváltás érdekében
Kezdeményezésüket azzal indokolták, hogy egyértelművé tegyék: készek visszalépni egyes választókörzetekben a kormányváltás érdekében, amennyiben azt a többi ellenzéki párt is megteszi.
Ha minden egyéni körzetben csak egy ellenzéki jelölt áll szemben a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel, akkor bekövetkezhet az „új rendszerváltás” – fogalmaztak, hozzátéve: a listás szavazásnál már lehet pártokra szavazni.
Megjegyezték továbbá, hogy a kormányváltás esélyeinek feladásaként értékelik, ha nem alakul ki egyéni választókerületi koordináció, s ez esetben önállóan elindulnak az általuk legelőnyösebbnek tartott helyeken.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek