Connect with us

Kerítésen innen

74 éve a fasizmust csak katonailag sikerült legyőzni

Megosztás

Budapest felszabadításának 74. évfordulójára emlékeztek a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szervezésében szerdán a fővárosban.

Megosztás

Budapest felszabadításának 74. évfordulójára emlékeztek a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szervezésében szerdán a fővárosban a Vizafogói Mártír emlékműnél.

Újra fel kell szabadítani Budapestet

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője a megemlékezésen azt mondta, hogy ahogy 74 éve, úgy ma is,  újra fel kell szabadítani Budapestet.

„Míg a Horthy Magyarországát visszasíró satnya, lelkiismeretlen és velejéig korrupt utódok a budai várpalota falai között bújnak el a nép elől, ki kell mondanunk, hogy Budapest szabadságszerető polgárai nem tűrik tovább, hogy Budapest nem szabad” – fogalmazott a politikus.

Budapestet újra –miként a történelem során már sokszor, szabadságszerető polgárai fogják szabaddá tenni és a főváros, illetve sok vidéki város felszabadulásával Magyarország is felszabadul és újra szabad köztársaság lehet  magyar hazánk – tette hozzá.

A felszabadított városok nyomán létre lehet hozni a szabad városok szövetségét, ahonnan csupán egy lépés a szabad magyarságért szövetség – mondta Horváth Csaba.

A fasiszta gondolatok tovább élnek és egyre erősebbek

Hanti Vilmos a MEASZ elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy 74 éve a fasizmust csak katonailag sikerült legyőzni, mert a fasiszta gondolatok tovább élnek és egyre erősebbek az elmúlt években.

Ebben a helyzetben mindenkivel össze kell fogni a demokrácia és a jogállam helyreállítása érdekében. Ennek során pedig mindenkinek, minden szervezetnek meg kell adni a lehetőséget annak belátására, hogy korábban téves nézetet, gondolatot képviselt – figyelmeztetett.

Példaként említette, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre is fajvédőből vált antifasiszta mártírrá.

1945 február 13-án fejeződött be Budapest ostroma

Megemlékezett a fasizmus, az ostrom budapesti áldozatairól Szanyi Tibor az MSZP európai parlamenti, illetve Hiszékeny Dezső, a párt országgyűlési képviselője is.

Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet.

Hetvennégy éve 1945 február 13-án fejeződött be Budapest ostroma a második világháború során.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Varga: „Téved, aki azt hiszi, a fasizmus kizárólag az, ha a Dunába lövik a kollektív bűnösöket….”

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük