Kerítésen innen
Már nem csak az utcán, de 92 kórházban is találkozhat katonákkal!

Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta a honvédelmi miniszter a közmédiának.

Nem lesz zavaró a gépfegyver?
Azt nem tudni, hogy őrszolgálatnak, vagy járőrfeladatnak számít-e a hétfőtől kórház-szolgálatra kirendelt állomány ténykedése és, hogy mit ír elő a katonai itiner a jelen esetre. Pedig fontos lenne tisztában lenni vele. Benkő miniszter ugyanis azzal indokolta az állomány fegyverviselését az utcán, hogy
„a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet (…) az őrszolgálatot, a járőrfeladatot egyéni felszerelésben kell, hogy végrehajtsa”.
Parancsot kell nekik adni, vagy elég kérni is?
Az sem tisztázott, hogy ki és milyen módon irányítja majd a vezényszavakhoz szokott egyenruhásokat. Benkő Tibor elmondása szerint a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell,
elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék
– idézte a politikust az MTI.

A honvéd korunk Jolly Jokere!
Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési feladatok óta számos további helyről érkezett erre vonatkozó kérés a honvédséghez. A fertőtlenítési feladatokat folyamatosan végzik a katonák, köztük önkéntes tartalékosok is. Emellett a katonák határbiztosítási, határzárási feladatokban és a humanitárius korridorok biztosításában is részt vesznek – közölte a miniszter.
Már 1974-től így van….
Benkő Tibort kérdezték arról is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter is nemtetszését fejezte ki a fegyverrel járőröző katonák miatt.
Erre reagálva a honvédelmi miniszter kiemelte: a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet. Elmondta,
a szolgálati szabályzatok 1974-től kezdve kimondták, és a 2005-ös HM-utasítás is azt rögzíti, hogy a katona az őrszolgálatot, a járőrfeladatot egyéni felszerelésben kell, hogy végrehajtsa. Ebben semmi új nincs
– mutatott rá a miniszter.


Szerző
Friss
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”