Kerítésen innen
93 éves korában meghalt Ferge Zsuzsa szociológus – Legyen könnyű neki a föld….
Életének 93. évében meghalt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – tudatta családja pénteken az MTI-vel.
A Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus április 4-én hunyt el, szűkkörű temetéséről a család gondoskodik
Ferge Zsuzsa Kecskeméti Zsuzsanna néven budapesti értelmiségi családban született 1931-ben, felsőfokú tanulmányait 1948-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdte meg. Egyik tanára hívta a Központi Statisztikai Hivatalba (KSH) dolgozni, diplomáját a munka mellett szerezte meg 1953-ban. Végzése után átkerült a KSH gazdasági főosztályára. A rétegződéskutató osztály vezetője volt 1959 és 1968 között, majd az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1988-ig, többek között tudományos főmunkatársként és a társadalompolitikai osztály vezetőjeként. Csoportja foglalkozott iskolaszociológiával, a társadalmi előnyök-hátrányok átöröklésével, a szegénység különböző megjelenési formáival.
Társadalmi újratermelés és társadalompolitika című tanulmányával 1982-ben szociológiai doktori címet szerzett
Az ELTE Szociológiai Intézetében szociológiát tanított, 1988-ban teljes állású egyetemi tanár lett, majd az egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének és Továbbképző Központjának tanszékvezetőjévé nevezték ki. A katedrának 2001-ben mondott búcsút, nyugdíjba vonulása után professor emerita lett. Külföldi egyetemeken is dolgozott vendégtanárként, 1997-ben az Edinburghi Egyetem díszdoktorává választották. 1993-ban az Európai Akadémia, 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2004-től rendes tagja lett. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották. Az oktatás és a tudományos kutatás mellett közéleti szerepvállalása is jelentős volt, több szakmai szervezet munkájában részt vett. A szegénység mellett fő kutatási területe volt a társadalmi struktúra, a társadalmi egyenlőtlenségek és integrációs zavarok vizsgálata. Több mint háromszáz tanulmánya jelent meg és több könyvben beszámolt kutatásainak eredményéről.
Tevékenységéért
- 1995-ben Széchenyi-,
- 1996-ban Pro Urbe Budapest,
- 2004-ben Radnóti Miklós-,
- 2005-ben Prima-díjat,
- 2007-ben Nagy Imre-érdemrendet kapott.
- 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
- 2009-ben Budapest díszpolgára lett.
- 2011-ben megkapta az UNICEF Nagyrabecsülésének csokrát és az Európai Polgár Díjat. 2017-ben neki ítélték a Mensch Nemzetközi Alapítvány Mensch-díját.
„Ma már ő a magyar szociológia legismertebb alakja, de ez a karrier nem indult könnyedén. Első munkahelye a KSH volt, ahol először a társadalmi rétegződés, aztán a hazai szegénység kutatásába kezdett, és emiatt kirúgták. Akkoriban ezek a jelenségek, ebben a megfogalmazásban nem léteztek hivatalosan, és nem is akarták, hogy ez megváltozzon.
2005-ben Gyurcsány Ferenc felkérésére kidolgozott egy társadalompolitikai programot a gyermekszegénység radikális csökkentésére. Gyurcsány azt ígérte, ha megnyeri a választást, akkor nekikezd a megvalósításának, de miután megnyerte a választást, többet nem beszélt Zsuzsával. ” (forrás: Partizán)
Friss
- Orbán belehúzott a ‘nőnapba’: ‘Nincs más pasas, csak én?’
- Orbánisztánban minden lehetséges, ha a ‘beltenyészet’ érdekelt az üzletben? – kérdezte naivan egy hozzászóló – Döntse el, hogy jogosan-e!
- Velünk marad a tavasz, csak kicsit átalakul – Itt megtudhatja, hogyan
- A Trump-adminisztráció az antiszemiták ellen
- USA/Trump: csak a szokásos üzlet
- „Közös kiállás egy jobb egészségügyért” – Tüntetés élőben, akár a fotelból….
- Nem lehetne, hogy most egy kicsit szépen játszol a szobádban, egyedül, Viktor? – Hétvégi Lendvaiság….
- Dübörgünk! – 2025 Magyarországán kormány-pénzzabrálás okán nincs pénz ‘jogosult hatósági állatorvos”-fizura
- Európa árulója
- Basszus Szijjártó, ezt miért kellett?