Connect with us

Kerítésen innen

Beer Miklós: Jézus az elesettek pártján állt

beer-miklos
Megosztás

Beer Miklós, volt váci megyés püspök egyike azon keveseknek, akik Jézus eredeti tanításainak a szellemében szolgálják a katolikus egyházat, nézeteik nem illeszthetők be mindenben az egyház hazai „fősodrába”. Úgy hisszük a püspök minden megnyilvánulása fontos gondolatokat tartalmaz számunkra.

„egyikünk sem választja meg, hova és mikor születik…”

A megyés püspök megfogalmazta, mit is tart a legfontosabbnak Jézusban, mi az, amit próbál képviselni és továbbadni:

„egyikünk sem választja meg, hova és mikor születik, a történelem melyik korszakába, a Föld melyik részére, milyen adottságokkal, családi háttérrel, ez foglalkoztat nagyon. Nincs semmi jogunk arra, hogy többre tartsuk magunkat azoknál, akik rosszabb helyre születtek. De Jézus Krisztus személyéhez hozzá kell kapcsolnunk azt, hogy ő tényleg megválasztotta, hol szülessen. És a teremtő Isten elhatározásából választotta a hajléktalan állapotot, a be nem fogadott létállapotot, az üldöztetést, majd végül az elutasítást és az áldozattá válást, óvatosan mondom, a holokausztot.”

„azt mindenki megválaszthatja, hogy a lehetőségeivel hogyan él „

A másik gondolata Jézusról szolidaritás, a sorsközösség vállalása:

„Ez a vízkereszti történet, hogy Jánostól keresztséget kér. Odaállni a többiek közé, vállalni az ő sorsukat, és a történelem minden emberével szolidaritást vállalni, nincs kizárás. Meghal mindenkiért. És ebben benne van, hogy az elesettek pártjára áll, és ez a harmadik gondolat. Itt utalok Ferenc pápára: a peremen levőkhöz megy. Erre hív. Jussunk el mi is arra a gondolatra, hogy bár senki sem választja meg, hova születik, azt mindenki megválaszthatja, hogy a lehetőségeivel hogyan él. ”

„Merjünk elköteleződni…”

Szomorúan, fájdalommal, de reménykedve gondol vissza az elmúlt évekre

” Az első kettő azért van bennem, mert úgy látom – és most csak a mai magyar társadalomról gondolkodom –, hogy romlik a társadalmunk – hogy is mondjam – humán mutatója. Háromszor annyian élünk ma a világban, mint amikor én gyerek voltam, és ez nagy különbség, eközben évente magyarországnyi területtel nő a sivatag, fogy az ivóvíz. Ezeket nem szabadna figyelmen kívül hagyni.” /…./ ” Több jóság van az emberekben, mint ami látszik. Merjünk elköteleződni, ebben látom a kulcsot, és, amit én gyakran mondogatok, hogy karolj fel egy családot, legyen egy család, akiket meglátogatsz, akikre figyelsz, anyagilag is segítheted, de főleg vond be a te szeretet légkörébe.”

„kirekesztés nélkül…”

Kiemelte, ha próbálunk sorsközösséget vállalni, kirekesztés nélkül tekinteni mindenkire. Ha képesek vagyunk megbocsátani, azonosulni mások sorsával, ha van bátorságunk az életünk megreformálására, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy le tudunk adni valamit a luxus életvitelünkből mások javára, akkor ebből fakad a belső békénk, és az esély, hogy másokkal is békében legyünk.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Madách Magdolna

    2019.09.15 15:14 at 15:14

    A pokol nyeljen el te bitang ..felszentelt püspöknek ilyet mondani ? Ti kivetkőzttetek az emberségből.
    Az Istent úgy szereted,hogy a másik emberhez megértő szerető vagy !!!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük