Connect with us

Kultúra

Újabb EMMI-botrány! Otthagyták Takaró Mihályt az irodalomtanterven dolgozó szakértők

Takaró
Megosztás

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancs hosszabb cikkben foglalkozik a magyar nyelv és irodalom tanterv előkészítésével, amelyben egy ponton megjelent a minisztérium megbízottjaként Takaró Mihály szélsőséges és antiszemita megszólalásairól ismert irodalomtörténész.

Takaró Mihály a vállalhatatlan

Takaró Mihály az a szélsőjobboldali antiszemita irodalomtörténész, akit az EMMI ültetett a NAT irodalmi részét kidolgozó szakemberek nyakára. A kormányzat benne látja ugyanis a biztosítékát az új idomrali kánon kidolgozásának. Ezzel  csak az a baj, hogy Takaró politikai származási okokból sok fontos tehetséget kizárna, míg féltehetségeket ugyan ilyen ám ellentétes okokból beemelne.

Orbánék szemmel láthatóan semmit nem tanultak a Kádár-Acéli kultúrpolitikából, pedig lenne mit. Acél György a rendszer kultúrpápája ugyanis, nem a tehetségek kizárásával, hanem magukhoz édesgetésével építette újjá azt a bizonyos művészeti kánont. Lásd például a rendszerrel kezdetben nem túlzottan barátságos Illyés Gyula esetét. A koszorús költőnek tehetsége okán, teljes művészi szabadságot biztosítottak, Ő pedig cserében nagyon szőrmentén bánt a rendszerkritikával.

Gyaláz a gyalázat

„Június végén otthagyta az új Nemzeti alaptanterv (NAT) előkészítésével megbízott kutatócsoportot a magyar nyelv és irodalom tantárgyon dolgozó valamennyi szakértő, összesen hat fő – értesült lapunk több forrásból. A hat szakember – egyetemi oktatók és gyakorló tanárok – feladata volt az irodalom- és nyelvtantanterv kidolgozása az 5. évfolyamtól a 12.-ig, de összedolgoztak az alsóbb évfolyamok szakértőivel is. Szerződésük június 30-án lejárt, és bár a projektvezetés felajánlotta nekik a hosszabbítást, egységesen a távozás mellett döntöttek. Az ok Takaró Mihály szélsőjobboldali irodalomtörténész megjelenése a tantervkészítésben. (…)

Takaró Mihály számos kisebb-nagyobb botrányt keltett

a szélsőjobboldali, antiszemita szerzőket magasztaló vagy az általa nem elég magyarnak tartott írókat gyalázó kijelentéseivel. Legutóbb idén nyáron, a komáromi Jókai Mór Nyári Egyetemen felvidéki magyar pedagógusok előtt értekezett arról, hogy Esterházy Péter kultúraromboló, ezért nem kell tanítani. Korábban megkérdőjelezte Kertész Imre magyarságát, Spiró György emberi mivoltát, és azt is kifejtette, hogy Petri György valószínűleg a pokolra került. (…)

Takaró nyilvánosan is hangoztatott koncepciójának központi tétele,

hogy a kommunista időszak elhazudta és a perifériára szorította a századelő és a két világháború közötti évek nemzeti-konzervatív szerzőit, miközben a nyugatosokat indokolatlanul preferálta.

„Takaró Mihály célja a kánon erőszakos átírása, nagyon rosszat tenne az irodalomtanításnak, ha ez a felfogás érvényesülne a tantervben”

– véli Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Szerinte Takaró csúsztat is, a Nyugat jelentősége ellen például azzal érvel, hogy a folyóirat csak 900 példányban jelent meg, holott a példányszámnál fontosabb mérce a lap korabeli tekintélye és az, hogy kik írtak bele”

– olvasható a magyarnarancs.hu ismertetőjében.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Takaró Mihály kirúgása - Mi történt a Fasori gimnáziumban? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük